Régebbi „traumák”
- Dátum: 2020.04.04., 04:06
- Varga Ágnes Kata
- döntés, élmény, esemény, fiatalkor, gyerekkor, helyzet, kor, lélek, magatartás, negatív, pozitív, psziché, pszichológia, reakció, sokk, szituációm elme, tragédia, trauma, tudattalan, válasz, viselkedés
Az egész életünk egymás után következő, egymásra hatást gyakorló események, történések sorozata, amely rendkívül hasonló is lehet másokéhoz. A különbséget az adja meg, hogy hogyan veszünk részt ezekben az eseményekben, milyenek a reakcióink, és hogyan emlékezünk. Ezek a tényezők ugyanis állandóan formálják a személyiségünket, és a következő eseményre adott válaszainkat. Emiatt könnyen előfordulhat, hogy valamit nem élünk meg traumaként, később mégis érzékelhetjük az (általában negatív) hatását.
Amikor valaki a jelenlegi cselekedeteire, érzelmeire, viselkedésére és hozzáállására keresi a múltban a magyarázatot, általában traumák után kutat. Ez alatt pedig valamilyen vízválasztó, nagyon meghatározó eseményt értünk, mint egy haláleset, egy szakítás, családi konfliktusok, költözés, veszekedések, iskolában átélt nehézségek, sikertelenség. Pedig ezeken kívül is igen széles azoknak a történéseknek a tárháza, amelyek bevésődhetnek az elménkbe, és hatást gyakorolhatnak a mindennapjainkra. Vegyünk néhány példát, hogy érthetőbb legyen!
Vannak olyanok, akik hosszabb idő óta bizalom-problémákkal küzdenek. Ennek számos oka gyökerezhet a múltban. A legkézenfekvőbb arra gondolni, hogy egyszer valaki visszaélt a belé fektetett bizalommal, de ez nem feltétlen ennyire súlyos dologban nyilvánul meg. Magunk is lehetünk a saját bizalmatlanságunk forrása, például ha valaki gyerek- vagy fiatalkorában félt igazat mondani a szüleinek, vagy valamilyen okból sűrűn hallatott hazugságokat, akkor nagyobb valószínűséggel feltételezi másokról is azt, hogy nem mondanak igazat. Ez nem egy egyszeri, traumatikus esemény, mégis nagyon mély nyomot hagyhat az ember elméjében.
Ha valaki elutasítja a kedvességet, vagy nehezebben vehető rá kötődésre, gyengédségre, még nem biztos, hogy nem kapott szeretetet gyermekkorában, vagy túlféltették a szülei. Előfordulhat, hogy olyan családban nőtt fel, ahol a távolságtartás természetes volt, vagy rossz tapasztalatai voltak olyan emberekkel kapcsolatban, akik túl könnyen alakítottak ki bensőséges kapcsolatot másokkal. Ez egyfajta védekező mechanizmust alakít ki benne, ami tudattalanul is befolyásolja az emberekhez való viszonyát, hiszen könnyen megeshet, hogy mások negatív tapasztalatát is sajátjaként éli meg.
Az elutasító magatartás, irányuljon az bármire is, sokféle tapasztalatból eredeztethető. Nem muszáj, hogy valamilyen extrém módon meghökkentő, drámai és traumatikus legyen. Egyszerűen egy hétköznapi helyzet is előidézhet bennünk reakciókat, mégpedig azért, mert az elménk folyamatos befogadója a külvilág ingereinek, és a viselkedésünk pedig egy folyamatos reakció azokra. Az ismert történéseket ismerős válaszok fogják követni, amelyek az idők előrehaladtával folyamatosan alakulnak bennünk. Ezért, még ha egy-egy negatív vagy akár kiugróan pozitív tapasztalatot nem is élünk meg sokként vagy traumaként, később mégis óriási hatást gyakorolhat mind a magatartásunkra, mind az attitűdünkre. Ez pedig a döntéseink alapját képezi.
Varga Ágnes Kata
A hosszú otthonlét pozitív és negatív hatásai
A hosszabb ideig tartó otthonlét sokféleképpen hathat az ember testi és lelki állapotára. Vannak élethelyzetek, amikor valaki önként tölt több időt otthon, például pihenés, tanulás, távmunka vagy családi okok miatt.
Csendes borderline, amikor a vihar nem kívül, hanem belül zajlik
Azt a szót mindenki ismeri, hogy személyiségzavar, de sokan nem tudják mi húzódik mögötte, illetve mennyi megjelenése is van ennek.
Óvodakezdés: sír, kapaszkodik, nem akar bemenni?
Az óvodakezdés nemcsak a gyermek, hanem az egész család számára nagy változás. Az addig megszokott, biztonságos otthoni környezet helyett új helyszín, ismeretlen felnőttek, új gyerekek és másfajta napirend várja a kicsit. Nem csoda, ha az első reggeleken könnyek között kapaszkodik a szülőbe, tiltakozik az öltözés ellen, vagy határozottan kijelenti: ő bizony nem akar óvodába menni.
A túlkompenzálás jelei
A túlkompenzálás olyan pszichológiai működésmód, amely során az ember egy számára kellemetlen bizonytalanságot, hiányérzetet vagy gyengeséget úgy próbál elfedni, hogy az ellenkező irányba túlzott viselkedést mutat. Sok esetben ez nem tudatos. Az érintett személy valóban úgy érezheti, hogy határozott, erős vagy magabiztos, miközben viselkedésének hátterében valójában félelem, kisebbrendűségi érzés vagy az elutasítástól való szorongás áll.
Mitől leszel azonnal szimpatikusabb másoknak?
Vajon mi alapján döntjük el néhány perc, sőt olykor néhány másodperc alatt, hogy valaki szimpatikus-e számunkra? Természetesen a külső megjelenés is szerepet játszhat az első benyomásban, de hosszú távon sokkal inkább azok az apró gesztusok, viselkedési formák és kommunikációs szokások számítanak.