Régebbi „traumák”

Az egész életünk egymás után következő, egymásra hatást gyakorló események, történések sorozata, amely rendkívül hasonló is lehet másokéhoz. A különbséget az adja meg, hogy hogyan veszünk részt ezekben az eseményekben, milyenek a reakcióink, és hogyan emlékezünk. Ezek a tényezők ugyanis állandóan formálják a személyiségünket, és a következő eseményre adott válaszainkat. Emiatt könnyen előfordulhat, hogy valamit nem élünk meg traumaként, később mégis érzékelhetjük az (általában negatív) hatását.

Amikor valaki a jelenlegi cselekedeteire, érzelmeire, viselkedésére és hozzáállására keresi a múltban a magyarázatot, általában traumák után kutat. Ez alatt pedig valamilyen vízválasztó, nagyon meghatározó eseményt értünk, mint egy haláleset, egy szakítás, családi konfliktusok, költözés, veszekedések, iskolában átélt nehézségek, sikertelenség. Pedig ezeken kívül is igen széles azoknak a történéseknek a tárháza, amelyek bevésődhetnek az elménkbe, és hatást gyakorolhatnak a mindennapjainkra. Vegyünk néhány példát, hogy érthetőbb legyen!

Vannak olyanok, akik hosszabb idő óta bizalom-problémákkal küzdenek. Ennek számos oka gyökerezhet a múltban. A legkézenfekvőbb arra gondolni, hogy egyszer valaki visszaélt a belé fektetett bizalommal, de ez nem feltétlen ennyire súlyos dologban nyilvánul meg. Magunk is lehetünk a saját bizalmatlanságunk forrása, például ha valaki gyerek- vagy fiatalkorában félt igazat mondani a szüleinek, vagy valamilyen okból sűrűn hallatott hazugságokat, akkor nagyobb valószínűséggel feltételezi másokról is azt, hogy nem mondanak igazat. Ez nem egy egyszeri, traumatikus esemény, mégis nagyon mély nyomot hagyhat az ember elméjében.

Ha valaki elutasítja a kedvességet, vagy nehezebben vehető rá kötődésre, gyengédségre, még nem biztos, hogy nem kapott szeretetet gyermekkorában, vagy túlféltették a szülei. Előfordulhat, hogy olyan családban nőtt fel, ahol a távolságtartás természetes volt, vagy rossz tapasztalatai voltak olyan emberekkel kapcsolatban, akik túl könnyen alakítottak ki bensőséges kapcsolatot másokkal. Ez egyfajta védekező mechanizmust alakít ki benne, ami tudattalanul is befolyásolja az emberekhez való viszonyát, hiszen könnyen megeshet, hogy mások negatív tapasztalatát is sajátjaként éli meg.

Az elutasító magatartás, irányuljon az bármire is, sokféle tapasztalatból eredeztethető. Nem muszáj, hogy valamilyen extrém módon meghökkentő, drámai és traumatikus legyen. Egyszerűen egy hétköznapi helyzet is előidézhet bennünk reakciókat, mégpedig azért, mert az elménk folyamatos befogadója a külvilág ingereinek, és a viselkedésünk pedig egy folyamatos reakció azokra. Az ismert történéseket ismerős válaszok fogják követni, amelyek az idők előrehaladtával folyamatosan alakulnak bennünk. Ezért, még ha egy-egy negatív vagy akár kiugróan pozitív tapasztalatot nem is élünk meg sokként vagy traumaként, később mégis óriási hatást gyakorolhat mind a magatartásunkra, mind az attitűdünkre. Ez pedig a döntéseink alapját képezi.

Varga Ágnes Kata