Régebbi „traumák”
Az ember élete során számos olyan dolog történik, ami a későbbi életére hatással van. Nem csupán azért, mert a következményei a jövőben is megnyilvánulhatnak, hanem azért is, mert a személyiségformáláshoz szorosan hozzá tartoznak ezek az élmények. Előfordulhat, hogy valamilyen történésnek vagy jelenségnek hosszú ideig nem tulajdonítunk semmi jelentőséget, mégis érezni fogjuk a hatását később.
Nagyító alatt a tiltott gyümölcs: a tanár-diák viszonyok II. – A tanár
Egy tanár számára láthatatlan vonal húzódik a diákok és közte. Ezt a vonalat nem szabad átlépnie sem barátkozás céljából, sem bármiféle szerelem miatt. Ez talán az egyik legfontosabb dolog, amit a pályája elején alaposan a szájába rágnak. A tekintély és a jó hírnév megóvása csak így lehetséges.
A boldogság számokban
Tegnap volt a Boldogság Világnapja. Ebből az alkalomból hoztunk most néhány érdekes és beszédes statisztikai adatot a boldogságról.
Öregség, nem betegség
A legtöbb ember fél az öregedéstől, de ennek hátterében az áll, hogy az öregkort azonosítjuk a magánnyal, a betegségekkel, és tulajdonképpen az elmúlással is. Ezektől nem véletlenül rettegünk, azonban idősebb korunkban is mi írjuk a történetünket, és ha nem temetjük el mindjárt magunkat az az első ősz hajszálak megjelenése után, akkor teljesebb életet is élhetünk, mint gondolnánk.