Menü

Érzelemmentes kapcsolatok kontra magány?

A párkapcsolatokban való eligazodás sohasem tartozott a könnyű műfajok közé. Az érzelmeink nem tartoznak az irányítható kategóriába. Ha mégis megpróbáljuk erőltetni magunkat, abból általában hatalmas önáltatás lesz. Éppen ezért annyira nehéz jól dönteni érzelmi kérdésekben. Sosem tudhatjuk, hogy a világképünk hat az érzelmi beállítottságunkra, vagy fordítva. És sosem tudhatjuk, melyikre érdemes hagyatkozni.

Az viszont biztos, hogy utálunk egyedül lenni. Vannak emberek, akik kifejezetten élvezik az egyedüllétet, de mivel az ember társas lény, a magány sokak számára negatív érzést kelt. Olyan, mintha valamiféle selejtességet hangsúlyozna, pedig ez koránt sem igaz. Az egyedüllét egy állapot, ami döntések következményeként jön létre, és ugyanúgy rengeteg lehetőséget biztosít, mint a párkapcsolat. Ezt azonban sokan nem így látják. Manapság a kapcsolatfüggőség igen gyakori, és általában nagyon mély kiábrándultság jelzi a jelenlétét.

A magány félelmetesen hangzik számunkra. Elhagyatottságot, magunkra hagyatottságot jelképez. Az egyedüllétet pedig szeretjük a magánnyal azonosítani. Csakhogy mindez nem ok arra, hogy érzelemmentes, semmiféle hozamot nem jelentő kapcsolatokban ragadt zombikká váljunk. Azok a párkapcsolatok, amelyek az embertől rengeteg energiát, időt és erőfeszítést követelnek, viszont nem hoznak megfelelő boldogságot, érzelmi stabilitást és biztonságot, inkább tűnnek üres egymás mellettiségnek, mint kapcsolatnak.

Az üres kapcsolatok felismerhetőek a motiváció nagyfokú hiányáról. Felmerülhet benne nagyobb igény az egyedüllétre, a magánszférára, a külön-külön végzendő szabadidős tevékenységekre, az irreálisan nagy énidőre és szórakozási időre, s mindez további elhidegüléshez vezethet. A legnagyobb probléma pedig ezekkel a kapcsolatokkal az, hogy a felek úgy érzik, nincs más választásuk: vagy egy mindkettőjüket félrevezető, feleslegesen leláncoló kapcsolatban vannak, vagy teljesen egyedül. Nincs átmenet, nincs boldog egyedüllét vagy boldog párkapcsolat, nincs remény a jobbra, ezért „jó lesz így is”. Ez az apátia pedig több embert sodor a depresszió szélére, mint gondolnánk.

Itt az ideje annak, hogy ahelyett, hogy mindent fekete-fehérben látnánk, megtanuljunk árnyaltabban szemlélni, meglátni az átmeneteket, meglátnia lehetőségeket. Ezeket senki sem fogja elénk tárni, de elrejteni sem. Ha kiegyensúlyozottan és egészségesen gondolkodunk, akkor az egyedüllétünk sem torkollik feltétlenül magányosságba. Ha pedig individuumként nem tudjuk magunkat hová tenni, akkor mindezen egy párkapcsolat sem feltétlenül javít. Különösen akkor, ha abban az érzelmek háttérbe szorultak.

A szellemi alkony első sugarai: a korai demencia felismerése és jelentősége

A demencia nem egyetlen konkrét betegség, hanem egy tünetegyüttes, amely az agyi funkciók fokozatos és visszafordíthatatlan hanyatlását jelzi. Bár gyakran az időskor természetes velejárójának tekintik, a korai szakaszban jelentkező jelek felismerése sorsdöntő lehet a beteg életminőségének megőrzése szempontjából.

Digitális emésztés – Te figyelsz arra, hogy mit fogyaszt az agyad?

Az egy dolog, hogy odafigyelünk, vagy legalább is megpróbálunk odafigyelni arra, hogy mit eszünk, hogy ne terheljük az emésztőrendszerünket. De vajon hányan figyelünk arra, hogy mit fogad be az elménk?

Amikor túl sok a feszültség – a kamaszkori indulatkezelésről

Van egy pillanat, amit sokan ismerünk a kamaszkorból: amikor minden egyszerre sok. Egy apró megjegyzés, egy félreértett tekintet vagy egy rosszul sikerült nap elég ahhoz, hogy hirtelen túlcsorduljanak az érzelmek. Ilyenkor nem csak idegesek vagyunk – mintha egy belső vihar törne ránk, amit nehéz irányítani.

Mindenkinek van szerencseszáma - a Tiéd melyik?

Van, aki a hármasra esküszik, más a hetest tartja különlegesnek, és akadnak olyanok is, akik egy születési dátumhoz vagy egy fontos életeseményhez kötik a „szerencseszámukat”. De vajon valóban mindenkinek van ilyen száma, vagy csupán az emberi elme játéka az egész?

Hogyan lesz egy gyereknek egészséges az önbizalma?

Anyukaként nap mint nap szembesülök azzal, mennyire törékeny, mégis formálható dolog a gyerekek önbizalma. Nem születnek kész önértékeléssel – mi, szülők és a környezetük alakítjuk azt apró, sokszor észrevétlen pillanatokon keresztül.