Menü

Várandósság alatti étrend

Nem, nem kettő helyett eszünk. Ikrek esetén se három helyett. Minőséget és nagyon jól megkomponált, tápanyagdús táplálkozást kell összerakni. Nem is olyan egyszerű.

Hagynám most a közhelyeket, ha nem baj, hiszen azt már tudjuk, hogy sok zöldség, meg gyümölcs meg teljes kiőrlésű és satöbbi…de ezek nem konkrétumok. Nekem azt mondja el valaki, hogy mit miből mennyi. Mit ne, mit igen. Mit mértékkel. Majd akkor elmondom én.

Már van némi rálátásom arra, hogy lehet kevés hízással rengeteg tápanyagot bevinni, eddig két terhességem alatt sikerült, most a harmadik babát várva ismét adott a feladat.

Ugyan pár évvel idősebb lettem, a kilók is ragaszkodnak és a pajzsmirigybetegség se a barátom, de megoldjuk okosban. Hogy kell várandósság alatt enni, miből, mennyit és mikor, mit ne, mit mértékkel, mi tilos, mire figyeljünk.

A „mit ne” az valamivel mégis egyszerűbb, hiszen a dohányzás, a drogfogyasztás, az alkohol egyértelműen káros hatást gyakorolnak a terhességre, így terhesen ezek nem javasoltak, meg persze máskor sem, de nem egy deci vörösborra gondolok, ami szerintem olykor pocakosan sem ördögtől való dolog, családi ünnepekkor nálam legalábbis belefér.

A mértékkel kategória alatt érthetjük a koffeint, ami alatt azt értem, hogy én magam is kávézom, de egy vagy maximum két gyenge tejeskávét kortyolok el elosztva a nap folyamán, s nem iszom mellé 4 bögre teát meg egy liter zero kólát.

A csokoládé és a kakaó koffeintartalma sem elhanyagolható!

A telített zsírsavakat tartalmazó zsiradékok kerülendőek, helyette használjunk telítetlen zsírsavakban gazdag termékeket.

A feldolgozott ételek nem alakbarát termékek, a túl sok sófogyasztás pedig a vizesedést fogja elősegíteni, a cukorral meg a fenekünket növesztjük pocak helyett.

A bőséges folyadékfogyasztás többet segít, mint hinnénk, a méreganyagok távozásától, a jóllakottság érzésén át a megfelelő emésztésig.

A fertőzések (toxoplasma) elkerülése miatt nem ajánlom a nyers, vagy nem jól átsütött húsok, lágy sajtok, lágytojás fogyasztását, a füstölt áruk sem támogatottak. Én néha fogyasztom a házi disznóságokat, nem kis lelkiismeretfurdalással, pedig maximum 2-3 szelet szalámi csúszott le egyik nap, de leg közelebb inkább elkerülöm.

A nem javasolt dolgok után jöjjenek azok, amiket viszont be kell építeni a napi étrendbe, azok a következő élelmiszercsoportok:

zöldség, gyümölcs (mértékkel), teljes kiőrlésű gabonafélék, fehérje, úgy, mint sovány húsok, szárnyasok, hal, tojás, olajos magvak, valamint csökkentett zsírtartalmú, kalóriaszegény tejtermékek.

Ezekből minden nap kell keresni valami harapnivalót és odatenni a tányérra.

A kismamák étrendjének célja a terhesség alatt megnövekedett tápanyagszükséglet kielégítése. A terhesség első harmadában körülbelül 150, a második és harmadik trimeszterben mintegy 300 kalóriával növekedhet az energiaigény, tehát nem kell kettő helyett enni, s – bár divat lett mostanában – véleményem szerint feltétlen kerülendőek a szélsőséges étrendek, pl. vegán étrend.

Martinka Dia

Mi az a vízikefír és hogyan készül?

A kristálygomba, vagy más néven vízikefír, egy fermentálható anyag, mely cukros vízből pezsgő, enyhén savanykás italt varázsol. Egyre többen fedezik fel hazánkban is ezt a különleges erővel bíró nedűt, amely nemcsak emésztést segít és gyulladást csökkent, hanem életet lehel a hétköznapokba is. Az alábbi cikkben megismerhetjük a használatát, a gondozását, és azt is, hogy hogyan válik belőle egy pohár kortyolható frissítő.

Amit megeszünk, őt megölheti – Miért nem etethetjük a kutyát akármivel?

A kutyák az ember legjobb barátai, és sok gazdi hajlamos „családtagként” kezelni kedvencét – ez természetes. Azonban amikor az étkezésről van szó, fontos megérteni, hogy a kutyák emésztőrendszere és táplálkozási igényei nagyon különböznek az emberekétől. A „csak egy falat nem árt” hozzáállás komoly egészségügyi kockázatokhoz vezethet. Miért nem szabad etetni a kutyákat bármivel?

Szotyola az egészségért

Apró magocskák, melyek általában szürke-fehér csíkosak, legtöbbet a boltok polcain mosolyognak szembe velünk egy-egy zacskóba csomagolva. Finomság, de egészség is ücsörög a csomagokban.

Ha kisbabával utazunk, ezeket ne hagyjuk otthon

Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, vagy csak egy hosszabb kirándulásról, van jónéhány dolog, amit érdemes bepakolni, ha csecsemővel utazunk.

Tökfélék jótékony hatása

A tökféléket rendkívül változatos formában, színben és ízben találjuk meg a piacokon, vagy a boltok polcain, nagyon egészséges zöldség szervezetünk számára.