Barackos finomságok
- Dátum: 2020.06.30., 02:05
- Udvari Fanni
- barack, édesség, egészség, gyümölcs, rost, sütemény, sütés, tápanyag
Gyakran mondjuk a fiatal, egészséges arcbőrre, hogy hamvas, mint egy barack. Mindez nem véletlen, hiszen az őszibarack kitűnő szer a száraz és fáradt bőrre. A szépségápoláson túl azonban az egészséges életmódnak is szerves részét képezi ez a kis szőrös gömb.
BORÍTOTT BARACKOS SÜTEMÉNY
Hozzávalók 8 szelethez:
4 őszibarack
1 evőkanál vaj
4 evőkanál cukor
fél citrom
A tésztához:
2 tojás
2 evőkanál cukor
2 evőkanál tejszín
késhegynyi sütőpor
10 dkg liszt
só
Elkészítés: A barackot megmossuk, meghámozzuk, kimagozzuk, húsát cikkekre vágjuk. A sütőformát vajjal kikenjük, cukorral meghintjük, majd a barackgerezdeket elhelyezzük az alján. A citrom levével meglocsoljuk, és amíg a tésztát összeállítjuk, félretesszük. A tésztához a tojások sárgáját a cukorral és a tejszínnel habosra keverjük. A sütőporral összeszitált lisztet beledolgozzuk, végül a tojások kemény habbá vert fehérjéjét is beleforgatjuk. Csipetnyi sóval és a citrom reszelt héjával ízesítjük, majd a barackok tetjére símitjuk. 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk (légkeverésesben 180 fok), és 30-35 perc alatt megsütjük. Amikor elkészült, tálcára borítjuk
BARACKOS BÖGRÉS SÜTEMÉNY
HOZZÁVALÓK
1 csomag sütőpor
3 bögre liszt (keverheted is teljes kiőrlésű liszttel, ahhoz több vízre lesz szükséged)
1 bögre barna nádcukor
10 dkg vaj (vegán változatban kókuszzsír)
1 tk szódabikarbóna vanília (vagy vaníliás cukor)
1,5 bögre víz
sárgabarack
ELKÉSZÍTÉS
Megmossuk a barackot, elfelezzük-negyedeljük.
A lisztet, a sütőport, szódabikarbónát, cukrot és a vaníliát összekeverjük egy tálban, majd a vajat megolvasztjuk, és aa vízzel együtt keverékhez öntjük. Az egészet jól elkeverjük. Figyeljük a tészta állagát van amikor elég 1 bögre víz van, hogy sokkal több kell - ez a liszt függvénye.
Az így kapott masszát egy kivajazott, lisztezett tepsibe öntjük, és a felvágott barackokat szépen a tetejére helyezzük. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük, amíg jól átsül, és szép, arany színe lesz.
BARACKOS, JOGHURTOS SÜTEMÉNY
Hozzávalók:
2 pohár barackos joghurt
2 pohár porcukor (joghurtos pohár)
4 pohár liszt
1,5 pohár étolaj
1 csomag sütőpor
6 tojás
1 doboz őszibarack konzerv
Elkészítés: A joghurtot a porcukorral és a tojásokkal simára keverjük. Hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet és az olajat. Tepsibe öntjük, és gazdagon megszórjuk a feldarabolt őszibarackokkal. Előmelegített sütőben megsütjük.
BARACKOS-TÚRÓS RAKOTTAS
HOZZÁVALÓK
4 db tojás
só
7 ek cukor
50 dkg túró
2 ek vaníliás pudingpor
50 dkg őszibarackbefőtt
6 db lasagne lap
ELKÉSZÍTÉS
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét lágy habbá verjük 1 csipet sóval, majd kis adagokban beleszórunk 5 ek cukrot, és így keményre verjük.
A tojássárgájákat összekeverjük az áttört túróval, a megmaradt tojásokkal és a pudingporral. Végül óvatos mozdulatokkal beleforgatjuk a fehérjehabot.
A túrókrém 1/3-át tűzálló tálba simítjuk, elosztjuk rajta a lecsepegtetett, cikkekre vágott barack felét, és befedjük 3 db lasagne lappal. Ugyanígy készítünk még egy réteget, végül a tetejére simítjuk a maradék túrókrémet. Meghintjük a rakottast 2 evőknanál cukorral, és 200 fokra előmelegített sütőben 45 percig sütjük.
PUDINGOS-BARACKOS-JOGHURTOS SZELET
HOZZÁVALÓK
A piskótához:
3 db tojás
9 dkg cukor
9 dkg finomliszt
1 mk sütőpor
A pudingos réteghez:
1 csomag csokoládé ízű pudingpor
3 ek cukor
4 dl tej
5 dkg csokoládé
A joghurtos krémhez:
4 db felezett őszibarack (befőtt)
1 doboz natúr joghurt (kisebb)
4 ek baracklekvár
1,5 dkg zselatin
1 dl barackbefőtt leve
2 dl cukrászhab
A tetejére:
1 csomag torta zselatinfix
3 ek cukor
2,5 dl víz
ELKÉSZÍTÉS
A tojásokat a cukorral kemény habbá vejük 10 perc alatt. A lisztet a sütőporral elkeverjük és apránként egy fakanállal beleforgatjuk. Egy 20×30 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelünk és a masszát beleöntjük. 180 fokon 20 perc alatt készre sütjük a tésztát. A piskótáról lehúzzuk a sütőpapírt, majd kihűtjük.
A pudingot a cukorral és a tejjel felfőzzük, majd belekeverjük a csokoládét. A forró pudingot a kihűlt piskótára kenjük és hagyjuk kihűlni.
A barackot turmixgépben pürésítjük, hozzáöntjük a joghurtot és a lekvárt és géppel kikeverjük. A zselatint a langyosra melegített befőtt levében feloldjuk és a barackos joghurthoz keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük és a zselatinos barackos joghurtba keverjük apránként. Ezt a krémet a pudingra simítjuk és hűtőbe tesszük fél órára.
A zselatin fixet a cukorral összekeverjük, majd hozzáadjuk a vizet és felfőzzük. Langyos állapotban, amikor kezd sűrűsödni, a sütemény tetejére csorgatjuk. Egy órát hűtőbe hagyjuk állni, majd felszeleteljük.
Alacsony kalória-, fehérje-, szénhidrát-, és zsírtartalmának köszönhetően nem terheli le szervezetünket,85-90 százaléka víz.így kitűnően alkalmazható a fogyókúrák során is.
Szerző: Udvari Fanni
Könnyű ételek meleg napokra
![](/data/image/150x200/2024/07/24/pexels-valeriya-1200358.jpg)
Szeretnél valami finomat enni, de nincs kedved a kánikulában órákat tölteni főzéssel a tűzhely felett? Itt van néhány egyszerű recept, amelynek segítségével egészséges és laktató ételeket tudunk készíteni, főzés nélkül, akár tíz perc alatt!
Édesítőszerektől depresszió
![](/data/image/150x200/2024/07/22/pexels-anntarazevich-5629205.jpg)
A depresszió gyakori betegség, amely szinten minden felnőttet érint valamilyen formában az élete során. Jellemző rá, hogy negatívan befolyásolja az érzelmeket, a gondolkodást és a viselkedést is. Számos tünete van, ezek közül leggyakoribb a lehangoltság és az érdeklődés vagy az öröm hiánya. Viszont adódik a kérdés, hogy mi okozza a problémákat, hogyan lehetünk letörtek az édesítőszerektől?
A szinten tartó alkoholbeteg
![](/data/image/150x200/2024/07/22/pexels-pixabay-206527.jpg)
Mielőtt még az alkoholizmus szintjeivel kezdünk el foglalkozni, a toleranciaszint kérdésköréről kell ejtenünk néhány szót. Toleranciaszintnek nevezzük az alkohollal kapcsolatos tűrőképességet, vagyis azt, hogy mennyi alkoholt tudunk egyszerre elfogyasztani különösebb probléma nélkül.
Alkoholmentes üdítők, mint belépő drog
![](/data/image/150x200/2024/07/20/pexels-michael-morse-1384039.jpg)
Mindenki tudja, hogy a cukros üdítők rosszak, mert túl sok bennük a cukor – a kólában, energiaitalokban ráadásul sok sav és koffein is van –. A gyümölcslevek jelentős része is sok hozzáadott cukrot tartalmaz, a mesterséges édesítőkből-ízesítőkből készített löttyökről ne is beszéljünk. Ezekhez képest sokkal jobb választásnak tűnhet az alkoholmentes sör, citromos, meggyes ízben, amit lehet inni a nyári melegben. De biztosan olyan jó választás ez?
A nátrium-glutamát egészségre gyakorolt hatásai
![](/data/image/150x200/2024/07/13/pexels-catscoming-1395319.jpg)
A nátrium-glutamát, röviden MSG vagy E621 a világon legnagyobb mennyiségben használt ízfokozó adalékanyag, melyet az élelmiszeripar előszeretettel tesz bele a lehető legváltozatosabb ételekbe, a levesektől kezdve a sajton és a paradicsomszószon keresztül a húsfélékig. Kicsi az esélye annak, hogy egyáltalán nem fogyasztottunk MSG-t az elmúlt huszonnégy órában.