Jobb szeretőnek lenni, mint magányosnak?
- Dátum: 2020.08.15., 16:16
- Varga Ágnes Kata
- bizalom, érzelem, kapcsolat, magány, negatív, önbecsülés, önbizalom, párkapcsolat, pozitív, psziché, pszichológia, szerelem, tanács, tipp, vélemény
Ha igazán őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy mindnyájan ástuk már el az elveinket valaki kedvéért. Nem feltétlenül azért, mert megkért rá, elég, ha csak abban a tudatban voltunk, hogy ez az igen nehézkes út vezet a szívéhez. A félelem, hogy elveszítjük valaki figyelmét, nem egyszer kerekedik fölé a józan ész által adott tanácsoknak, melyek egyes esetekben éppen a hatalmas hibáktól lennének hivatottak megmenteni.
A párkapcsolatok bonyolult világában mindenki követ el olyan hibákat, melyek végleg meghatározzák azok valódi természetét és kimenetelét. Elég, ha csak a hűtlenségre, féltékenységre, kicsinyességre, kisajátításra gondolunk. Mindezen problémák valahol a hibás önképben gyökereznek. A magunkról kialakított torz képek teszik lehetővé azt, hogy önmagunkon kívül helyezkedve próbáljunk egyensúlyt találni egy másik ember mellett. Mindenki olyan kapcsolatban ragad benne, amilyet szerinte megérdemel, és ez egyaránt igaz azokra, akik túl-, és akik alulértékelik magukat. A lényeg tehát megint csak az önbecsülés, az elvek, normák és érzelmek megint csak másodlagosak.
De hogy pontosan milyen szándék vezeti azokat, akik mások szeretőjévé válnak, az még talán ennél is összetettebb. Közrejátszik egy olyan tényező, amely rengeteg rossz kapcsolatot eredményez: a magánytól való félelem. A szimpla félelem és a magánytól való félelem közötti különbséget két szóban így tudnám meghatározni: minden áron. Akik ugyanis a magánnyal azonosított egyedüllétet próbálják elkerülni, teljesen elveszíthetik a realitásérzéküket. Egy ideális kapcsolathoz nemcsak szenvedélyre és intimitásra van szükség, hanem elköteleződésre is. Ezt azonban sokan nem hajlandóak vállalni. Akik ilyen személyekkel kerülnek közelebbi kapcsolatba, ám azt titkolniuk kell, sőt, a kapcsolat természetét még önmaguk számára sem határozhatják meg, általában azért vállalják ezt a lealacsonyító szerepet, mert azt hiszik, majd jobbra fordul. Abban reménykednek, hogy a végén a másik meggondolja magát, és mégis nagyobb szerepet szán majd nekik. Ez a pillanat azonban az esetek nagy részében nem jön el.
És hogy jobb-e szeretőnek lenni, mint magányosnak? Talán ideig-óráig igen. Megkaphatjuk tőle azt a megerősítést, hogy kellünk valakinek, kaphatunk figyelmet, megerősödhet az önbizalmunk, és néhány óra erejéig érezhetjük azt, hogy ez egy tartható állapot, ami fordulhat jobbra is. Ám hosszú távon éppen az önbizalmunk, az önbecsülésünk és a biztonságérzetünk fogja ezt megszenvedni.
Varga Ágnes Kata
Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?
A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.
Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?
A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.
Az illatok terápiás ereje – így csempészhetünk nyugalmat a mindennapokba
Ahogy közeledik a tél, egyre jobban vágyom az otthon melegére, a nyugalomra és azokra az apró dolgokra, amelyek kellemesebbé teszik a mindennapokat. Számomra ezek közé tartoznak az illóolajok is. Az őszi-téli időszakban előszeretettel használom őket párásításhoz, de krémekbe és a fürdővízbe is szívesen csempészek néhányat. Egy-egy kellemes illat számomra nem csupán hangulatot teremt, hanem segít abban is, hogy egy fárasztó nap után egy kicsit lelassuljak, és jobban odafigyeljek magamra.
Disszociáció és deperszonalizáció, amikor az ember idegenné válik önmaga számára
Az emberi psziché egyik különös jelensége, amikor valaki úgy érzi, mintha eltávolodna saját testétől, gondolataitól vagy a körülötte zajló valóságtól. Ezt az élményt a pszichológia disszociációnak nevezi, amelynek egyik sajátos formája a deperszonalizáció.
Anterográd amnézia, amikor a jelen nem válik emlékké
Az emberi emlékezet az identitásunk, személyiségünk és mindennapi működésünk egyik alapvető pillére. Emlékeink segítségével kapcsoljuk össze a múltat a jelennel, értelmezzük tapasztalatainkat, és alakítjuk jövőnket. De mi történik akkor, amikor az agy elveszíti azt a képességét, hogy az új élményeket tartós emlékekké alakítsa? Ezt a neurológiai jelenséget nevezzük anterográd amnéziának.