Menü

Miért nem futnak be filmszínészként a stand uposok Magyarországon?

A stand up komédiások mindenkiből váltanak ki valamilyen érzelmet Magyarországon is. Egyeseknek a kedvencei közé tartoznak, mások a legtöbbjüket ki nem állhatják, az viszont biztos, hogy a műfaj Magyarországon nem csak él, hanem virágzik is. Ám amíg az Egyesült Államokban, ahol persze valljuk be jó volt több film is készül, azt látjuk, hogy sokan a színpad világa után megtalálják a helyüket a kamerák előtt is, addig Magyarországon ez az áttörés még várat magára. Vagy talán el sem érkezik?

Eddie Murphy vagy éppen Richard Pryor (Brewster milliói, Vaklárma, Dutyi dili) talán azok a legismertebb komikusok, akik a filmvásznon is ismertté váltak, talán kijelenthető, hogy elsőrendűt tudtak alkotni Hollywoodban is. És akkor még nem szóltam azokról a karakterekről, akik a több mint 40 éves Saturday Night Live-ban tűntek fel és alkottak maradandót (például Chevy Chase, Dan Akroyd, Adam Sandler). Ott tehát egyáltalán nem egyedi, sőt, megszokott irány, hogy ezek az emberek nem maradnak pusztán a tévében, hanem betörnek a mozik világába.

A magyar stand upos persze nem színész, igaz kivétel akad, Janklovics Péter például az. A filmes felkérések azonban őt sem találták meg nagy számban, pláne miután ismert lett. Ő próbálkozik különböző kisebb nagyobb produkciókkal (Mélyvíz/Mélygarázs, KovácsAndrás Péterrel), de ez is a stand uphoz kapcsolódik mind-mind. Talán a magyar filmes szakma a hazai előadók esetében nem tud attól elvonatkoztatni, honnan lettek ismertek ezek a fiúk vagy éppen lányok. Még Amerikában azt látjuk, hogy a színpadi és tévés szerepektől teljesen független karakterben tűnnek fel a mozikban, Magyarországon egyetlen olyan próbálkozás volt, ahol a stand uposokat foglalkoztatták. A Dumapárbaj viszont óriási melléfogás volt. A film színvonaltalan, sőt egyenesen botrányosan rossz, bármennyire is szeretjük teszem azt bármelyik szereplőt is a tévében,egyszerűen minőségileg ócska a film.

A magyar filmszakma egyelőre nem meri őket foglalkoztatni, az meg pláne messze áll tőlük, hogy valami izgalmas sztorit írjanak rájuk. Hiszen Bődöcs Tibor konferanszié szerepe sem sorolható ezek közé a Drakulics elvtársban. Bíztató, sőt, sikeres próbálkozás volt a Munkaügyek – IrReality Show, amit íróként éppen Hadházy, Kovács András Péter és Litkai Gergely jegyzett. Talán épp ennek sikerén kezdték el elkészíteni a már fentebb említett Dumapárbajt - bár ne tették volna.

Pedig úgy hiszem kiváló karaktereket tudnának nekünk bemutatni a mozikban. Nagyon remélem, hogy a fent említett egymásra találás hamarosan bekövetkezik, és valamelyik producer vagy rendező meglátja bennük a lehetőséget. Kérdés, hogy valakinek kívül ebből a világból kellene felismerni ezt, vagy ahogy a Munkaügyeknél, belső emberek és jó tollú írók kellenének ehhez. Persze az már csak egy újabb izgalmas játék lenne, hogy akkor ki is igazán alkalmas egy jó filmes karakter megalkotására.

Nordic walking – séta, ami jóval több a sétánál

A nordic walking – magyarul „északi gyaloglás” – első pillantásra egyszerű sétálásnak tűnhet két bottal. Ám ennél sokkal többről van szó: egy rendkívül hatékony, egész testet átmozgató, bárki által elsajátítható mozgásformáról, amely a skandináv országokból indult világhódító útjára.

John Wick világa balettel újratöltve

A John Wick-filmek bűnös élvezetet jelentettek minden akciórajongónak. Ez a jelen állás szerint négy rész finom stílushullámzás volt a kaszkadőrök akcióorgiája, az extrém fegyverfetisizmus és a letisztult, maszkulin westernek botegyszerű dramaturgiája közt. Ennek oldalbordájából nőtt ki és szeretne méltó folytatás lenni a feminista párja, a Ballerina, amelyben Ana de Armas szövi újra és tovább a John Wick-moziuniverzum bérgyilkosokkal és titkos klánokkal teletűzdelt, videójátékszerű világát. A történet vajon megüti-e a szórakoztató elődök szintjét, és ez a törékeny, csinos nő eléggé meggyőző lesz-e gyilkológépszerepben? Ezekre kerestem a választ a moziban.

Mit ad a nézőknek a filmzene?

A filmek világa épp annyira szól a hangokról, mint a látványelemekről. A gondosan megkomponált dallamok képesek elmélyíteni a látványt, felerősíteni az érzelmeket, és egyedülálló módon bevonni a nézőt a történetbe. Gondoljunk csak Hans Zimmerre, a Dögkeselyű ikonikus dallamára, vagy éppen a nemrégiben megjelent A brutalista számaira. Vajon hogyan képes a hang és a vizuális tartalom együttese ennyire megragadó élményt nyújtani, és milyen utat járt be a filmzene, mire eljutott a mai státuszáig?

Tündék és ördögfiak nagyvásznon

Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?

A Karate kölyök koncepció még mindig eladható!

A Karate kölyök 1984-ben tarolt a vásznon, hiszen az idegen környezethez köztudottan csak a karate és a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot. Az alapkoncepció megmaradt. Ezúttal a két felejthető folytatás, a kedvelhető hat évados tévésorozat (Cobra Kai) valamint a kung-fura kihegyezett 2010-es Jackie Chan-nel fémjelzett remake-szerűség (inkább átirat) hibridje kerül a vászonra. A címe a sokatmondó: Karate kölyök - Legendák. Itt már a kínai szál, azaz mindenki Jackie-je, mint edző és az eredeti részek főhőse, a meglepően kisfiúsan öregedő Ralph Macchio segít egy fiatal pekingi harcosnak New Yorkban a harc által meglelni a világbékét.