Az ételallergia és tünetei
- Dátum: 2020.10.27., 02:46
- Szabó Máté
- ételallergia, gyógyszer, immunrendszer, szervezet, táplálkozás, tünetek
Az ételallergia esetén az emberi szervezet, úgy reagál bizonyos a szervezetünkbe bevitt anyagokra, mintha károsak lennének. Emiatt következik be az immunrendszer kóros válasza, a tévesen felismert veszélyes összetevők miatt. Ez általában legtöbbször valamilyen fehérje, ami ellen a szervezetünk védekezésbe kezd.
Az ételallergia hazánkban viszonylag kevés embert érint, de egyre nő az érintettek száma. A felnőtt társadalomnak mindössze 1 százalékat, a gyerekeknek megközelítőleg 7 százalékát érinti. Az ételallergia sokszor családon belül öröklődik, emiatt a gyerekek is allergiásak lesznek, de könnyen lehet, hogy egy idő után “kinőnek belőle”.
A legmodernebb elmélet szerint az ételallergia az ipari forradalom után kezdett el kialakulni, az ipari fejlődés következtében. Ahol kifejezetten sok kémiailag módosított vagy szintetikus alapanyaggal találkozott az ember.

A leggyakoribb allergiát okozó ételek a: tojás, mogyoró, halak, tej, szója, olajos magvak.
Az ételallergia tünetei
Az ételallergia tünetei leggyakrabban a tápcsatornához kötődnek. Azonban gyakran látunk a bélrendszertől távoli, az ételallergiához nehezen köthető tüneteket. Olyanokat, amelyek más betegségekre is jellemzőek lehetnek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az ételallergia diagnózisát szakorvos állítsa fel. Ennek során lezajló immunválasz eredménye az allergiás tünetek megjelenése. Amikor a szervezetben allergiás reakció alakul ki, akkor hisztamin szabadul fel a legnagyobb mértékben. Így ez az anyag felelős a tünetek kialakulásáért, mint például a puffadás, kiütés és viszketés.
Leggyakoribb tünetek
émelygés
hányinger
gyomorfájdalom
hasmenés
bőrviszketés
nehézlégzés
mellkasi fájdalom
légutak duzzanata
Ételallergiára jellemző tipikus vizsgálatok
A legtipikusabb vizsgálat a vérvétel, ahol megnézik, hogy az adott élelmiszer ellen szolgáló ellenanyag milyen mértékben van jelen az ember szervezetében. Ha ez az anyag magas, az allergia gyanú megerősödik, ha alacsony, a gyanú gyengül.

Emellett a Prick teszt szintén nagyon gyakori, ebben az esetben az alkart vizsgálják. A bőrt “összehozzák” egy bizonyos étellel és, azt nézik meg, hogy hogyan reagál rá a szervezet.
Valamint van még a kihagyásos, és a terheléses vizsgálat. Az első esetben az embernek kerülnie kell egy adott ételt, és ha az allergiás reakció eltűnik akkor feltételezhetően az az étel volt a probléma, ami kiváltotta a reakciót. A második eset pont az ellenkezője, amikor egy ember szervezetét (túl)terhelik egy bizonyos étellel és ha előjön az allergiás reakció akkor laboratóriumi vizsgálatokat kell végezni, ha nem akkor tovább kell kutatni mi okozhatta az allergiás reakciót.
Fontos, hogy ezeknek az allergiás reakcióknak, ha súlyos tüneteket mutatnak, akár csak rövid ideig is, utána kell járni. Sokszor az ételallergiát nem tudják megtalálni, mert egyszerűen egy anyag rengeteg ételben benne lehet, valamint nem csak maga az anyag, hanem két anyag reakciója vált ki problémákat. Ez még jobban megnehezíti az orvosok munkáját.
Legtöbbször az ételallergia kezelése a kérdéses étel elhagyásából áll! Márpedig a változatos étrendből csak azt az ételt szabad kihagyni, amit feltétlenül szükséges!
Sajnos ma még nem ismertek olyan gyógyszerek, amelyekkel gyógyíthatóak lennének az ételallergiák, de a tüneteket és az allergiás reakciót már a legtöbb esetben lehet enyhíteni vagy akár megszüntetni is.
Szabó Máté
Az esti rituálé, ami szebbé tesz – miért ne hagyd ki soha a sminklemosást?
A smink sokunk számára nem csupán eszköz, hanem önkifejezés: egy kis szín az arcon, egy határozott tusvonal vagy egy finoman kiemelt arccsont – mind hozzájárul ahhoz, ahogyan a világnak megmutatjuk magunkat.
Mirha, a sokszor elfeledett ősi csodaszer
Ki ne hallotta volna már, hogy aranyat, tömjént, mirhát kapott Mária, mikor megszületett Jézus, de ki tudja, hogy mi az a mirha valójában?
A kar zsibbadása – lehetséges okok és mikor kell orvoshoz fordulni
A kar zsibbadása egy összetett tünet, amely mögött számos eltérő ok húzódhat meg. A pontos diagnózis felállítása kulcsfontosságú a megfelelő kezelés megkezdéséhez, ezért a tartós vagy visszatérő panaszokat nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Amikor éjjel ugat a köhögés
Háromgyerekes anyukaként azt hittem, már minden gyerekbetegséget láttam. Aztán emlékszem egyik éjszaka a középső fiam furcsa, ugató köhögésre ébredt. Az a jellegzetes hang azonnal megijesztett. Akkor találkoztam először a kruppal – és azóta sajnos nem egyszer.
A Huntington-kór: Küzdelem az elkerülhetetlen ellen
A Huntington-kór az orvostudomány egyik legkegyetlenebb kihívása, egy olyan örökletes, neurodegeneratív betegség, amely nemcsak a testet, hanem az elmét és a személyiséget is módszeresen leépíti. Gyakran nevezik a „legrosszabb betegségnek”, mivel egyesíti az Alzheimer-kór szellemi hanyatlását, a Parkinson-kór mozgásszervi nehézségeit és a skizofrénia pszichés tüneteit. Egyetlen hibás gén okozza, amely generációkon átívelve veti árnyékát az érintett családokra.