Menü

Édes, mint a méz

Van, aki a kávéjába teszi, mások az arcukra kenik, teában ismert leginkább, de süteményekhez is használjuk, meg úgy egyénként is, ki hinné, hogy mi mindenre jó a méz!

Hogy megédesíti az életünket, az biztos, a gyerekek összevesznek rajta ki nyalja le a kanalt, úgyhogy be is kell szerezzek egy mézcsurgatót.

A méz egy természetes édesítőszer, amely egyébként sokkal egészségesebb, mint a cukor és bár egészségesnek joggal nevezhető, diétásnak, fogyókúrásnak semmiképp, mert hizlal, s a cukorbetegek sem fogyaszthatják, ettől függetlenül sok pozitív hatást is kifejthet a szervezetünkben.

A méz gazdag aminosavakban és B-vitaminokban is bővelkedik, ezek mind létfontosságúak, nem mondanék le egyikről sem.

Ami az ásványi anyagokat illeti, kalciumot, rezet, vasat, magnéziumot, mangánt, foszfort, káliumot és cinket tartalmaz, de C-vitaminban is gazdag, amely meg egy erős antioxidáns, így a szavazatok egyöntetűen a méz mellett állnak, hiába magas a cukortartalma.

Azt nem tudom számontartjuk-e, hogy a méz antibakteriális hatású, ami azt jelenti, hogy elősegítheti a gyorsabb sebgyógyulást. Talán ilyen formában eddig nem gondoltunk a mézre a konyhánkban.

A mézzel kapcsolatban bebizonyosodott, hogy rendszeresen fogyasztva csökkenti az asztma tüneteit, én pedig a refluxra hallottam a repceméz jótékony hatását.

Nagyon sokféle méz létezik ma már forgalomban, egyik ezek közül a sötét színű hajdinaméz, magas az antioxidáns tartalma. Az összes méz közül talán ennek a legmagasabb.

A sötétebb mézek (pl. fenyő, pitypang) gazdagabbak ásványi elemekben, vasban, rézben és mangánban.

A virágméz világosabb színű, az egyik legfinomabb ízvilág, de a mézkedvelők szeretik az akácmézet és a manukamézet is. Ez utóbbi a manuka fa méze, ennek őshazája Ausztráliában van, ez a fajta méz pedig magas antibakteriális tulajdonságokkal bír.

A méz jót tesz az emésztésnek, s a vérkeringésnek, ugyanis tisztítja a vért, érdemes minden nap egy kis kanállal elszopogatni belőle.

A méz mellett megemlítendő a propolisz és a virágpor szerepe is, a propolisz a méhek ragasztója, gyógyító hatású anyag. A virágpor pedig minden életkorban értékes táplálék. Minden fontos anyag megtalálható benne, amit a virágok és a növények tartalmaznak, nagyon értékes termék és tökéletes táplálék.

Már említettük, hogy a mézet többféleképpen is használhatjuk, kávéba, teába, süteményekbe, desszertekbe, arc és hajpakolásokba, sebek gyógyítására és fertőtlenítésére és még sorolhatnánk.

Mai ismereteink alapján a méz közel 70-féle gyógy- és fiziológiai hatással bír, melyet érdemes ismernünk és használnunk, kivéve, akiknek fogyasztása valamilyen okból (cukorbetegség, allergia) nem ajánlott.

Mi legyen a tányérodon, ha nem szeretnél állandóan fáradt lenni?

Reggel alig bírsz kikászálódni az ágyból, napközben pedig úgy érzed, mintha egy láthatatlan súlyt cipelnél magaddal? Nem biztos, hogy csak több alvásra van szükséged. Könnyen lehet, hogy az étrended az, ami folyamatosan kimerít, még akkor is, ha alapvetően egészségesnek gondolod, amit megeszel.

Szivárványétkezés, a színes táplálkozás titka

Sokszor nagyon egyhangúan étkezünk, nincs benne semmi különös, pedig, ha színt viszünk bele, akkor sokkal több hasznos dologhoz jut a szervezetünk.

A legjobb természetes édesítők

A cukorfogyasztás csökkentése manapság egyre többek számára válik a tudatos életmódváltás részévé. Az egészségtudatos emberek nem szeretnének lemondani az édes ízekről, ugyanakkor keresik azokat a megoldásokat, amelyek nemcsak finomak, de a szervezetükre is kedvező hatással vannak. A természetes édesítők pont ezt kínálják: finom alternatívát a hagyományos kristálycukor helyett, hozzáadott értékekkel.

Vörösbor – Egészség a pohárban

Ha kedveli a vörösbort, jó hírem van: nemcsak az íze miatt érdemes élvezni, hanem az egészsége szempontjából is. Ha mértékkel fogyasztja, a vörösbor valóban a mindennapjai hasznos kiegészítőjévé válhat. Nézze csak, mit adhat Önnek egy pohár vörösbor naponta!

Citromhéj, az egészséges és természetes csodaszer

Mindenki ismeri a citromot, mint gyümölcsöt, a nyarak elengedhetetlen kelléke, pedig nem csak a limonádé miatt érdemes fogyasztani, hanem mert nagyon egészséges, még a héja is.