Menü

Így főzhetünk görög joghurttal

A hagyományos eljárással készülő görög joghurt attól olyan ellenállhatatlanul telt és krémes, hogy átszűrik, azaz eltávolítják a joghurtból a savót. Isteni desszert csak úgy magában, vaníliával ízesítve vagy gyümölcsökkel dúsítva, ám nem csak arra jó, hogy elkanalazgassuk uzsonnára, többféle étel elkészítéséhez is felhasználhatjuk. Mutatjuk, mi mindenre használható.

Egészséges napindító

Natúr joghurt helyett készíthetjük a müzlinket, granolánkat görög joghurttal. Ha chia pudingot szoktunk reggelizni, tej vagy növényi tej helyett görög joghurtba is belekeverhetjük előző este a kis magocskákat. Amerikai palacsinták tésztájához adva is remek, aki pedig a sós reggelit kedveli, tehet belőle az omlett masszájába.

Falatkák

Akár snacknek, akár vendégvárónak készítjük, tejföl helyett görög joghurttal is kikeverhetjük a túrós szendvicskrémeinket, valamint zöldség alapú pástétomokat is lazíthatunk vele. A legegyszerűbb megoldás pedig minden bizonnyal az, ha összekeverjük zöldfűszerekkel és kevés sóval, majd répahasábokkal és angol zellerrel kínáljuk mártogatósként.

Krémleves

Tejszín helyett adhatjuk krémlevesekhez, miután hozzákevertük a folyadékhoz, húzzuk le rögtön a tűzről, forralni már nem szükséges. Hideg gyümölcslevesekhez szintén mennyei, sőt főzelékekhez is kanalazhatjuk.

Pác

Keverjük össze a görög joghurtot tetszőleges fűszerekkel, fűszerkeverékkel, lereszelt fokhagymával és egy kevés citromlével. Csirke-, bárány- és pulykahús pácolásához tökéletes lesz.

Salátaöntet

Citromlével, sóval és olívaolajjal kikeverve bármilyen zöldsalátát feldob. Emellett a laktató tésztasalátában is kiválthatjuk a tejfölt görög joghurttal. Ha vigyázunk az alakunkra, az igencsak hizlaló majonéz helyett is használhatunk mustárral, sóval, citromlével ízesített görög joghurtot. Remek lesz krumpli-, csirke- vagy tonhalsalátához.

Sütés nélküli sütemény

A legegyszerűbb recept, amely sosem okoz csalódást. Őrölt kekszből és olvasztott vajból készítsük el a süti „tésztáját”, majd halmozzunk rá gyümölcsös, vaníliás, tetszőlegesen édesített görög joghurtot. Szükségünk lesz még zselatinra, a legkönnyebb melegítés nélküli expressz zselatint használni. Öntsük a kekszes alapra, simítsuk el, majd küldjük a süteményt pár órára vagy egy éjszakra hűtőbe.

A görög joghurt hagyományosan úgy készül, hogy átszűrik a joghurtot, eltávolítva a savót (az a lé, amely a tej alvadása után megmarad). Az eredmény egy sűrű állagú joghurt lesz, amely a hagyományos joghurthoz viszonyítva kevesebb cukrot és szénhidrátot, viszont több fehérjét tartalmaz. Az azonban nincs szabályozva, hogy a boltok polcaira kerülő termékek nevezhetők-e görög joghurtnak vagy nem. Csak a hagyományos joghurtra van minőségi előírás. Ezért lehetséges az, hogy a gyártók további összetevőket adhatnak hozzá, vagy akár meg is változtathatják a gyártási folyamatot, és mégis feltűntethetik termékeiken a „görög” feliratot.

A görög joghurt kellemesen sűrű és magas fehérjetartalmú a szűrési folyamatnak köszönhetően. Azonban néhány gyártó kihagyja ezt a folyamatot, amelyet más, sűrítő összetevőkkel pótol, mint a módosított kukoricakeményítő, a karragén vagy a guar- gumi, hasonlóan a fehérjefokozókhoz, mint a tejfehérje vagy a tejsavó koncentrátum, hogy utánozza az eredeti recept gazdag textúráját és fehérjetartalmát.

A pótlásra használt összetevők többsége nem káros az egészségre, de az így elkészült termék valójában már nem görög joghurt. Ha figyelmesen elolvasod az összetevőket, könnyű elkerülni azokat a termékeket, amelyek kukoricakeményítőből vagy fehérje koncentrátumból készültek.

Kuszkusz jótékony hatásai – Miért érdemes beépíteni az egészséges étrendbe?

A kuszkusz egyre népszerűbb alapanyag az egészségtudatos táplálkozásban, hiszen gyorsan elkészíthető, sokoldalúan felhasználható és értékes tápanyagokat tartalmaz. De vajon milyen jótékony hatásai vannak a kuszkusznak, és hogyan segítheti a kiegyensúlyozott étrend kialakítását?

Burrito receptek – 5 egyszerű és ízletes változat otthonra

A burrito az egyik legnépszerűbb mexikói ihletésű étel, amelynek egyik legnagyobb előnye, hogy szinte végtelenül variálható. A burrito receptek között találhatunk csirkés, darált húsos, vegetáriánus vagy akár könnyített változatokat is. Egy puha tortillalap, néhány friss alapanyag és megfelelő fűszerezés segítségével rövid idő alatt laktató ebédet vagy vacsorát készíthetünk.

Borsófehérje – természetes növényi fehérjeforrás a mindennapokban

A borsófehérje az egyik legnépszerűbb növényi eredetű fehérjeforrás, amely az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap az egészségtudatos táplálkozásban. Elsősorban sárgaborsóból készül, amelyből különböző feldolgozási eljárásokkal magas fehérjetartalmú koncentrátumot vagy izolátumot állítanak elő. A borsófehérje különösen kedvelt azok körében, akik szeretnék csökkenteni az állati eredetű élelmiszerek fogyasztását, vegetáriánus vagy vegán étrendet követnek, illetve egyszerűen csak változatosabb fehérjeforrásokat keresnek.

Chia mag, nagy erő egy kis golyóban

A chia mag az utóbbi években vált igazán ismertté Európában, pedig története több ezer évre nyúlik vissza.

Így állítható meg a túlevés ördögi köre

A hirtelen ránk törő, csillapíthatatlan falási roham könnyen túlevéshez vezethet. A háttérben többféle ok állhat, az alváshiánytól és a rendszertelen napirendtől egészen a stresszig.