Menü

Nekem erre nincs időm!

Biztos? Vagy nézzünk néhány olyan dolgot, ami észrevétlenül elveszi az időnket. Mert nyilván mindenki az idejével küzd, sosem elég semmire, nem jutunk körül, nem érünk rá, nem fér a napba, nem elég rá a délután, beterveztük, de mégsem értünk oda…satöbbi. Miért is nem?

Ezzel a problémával valószínűleg nem vagyok egyedül, hiszen sokan lavírozunk a munka, szabadidő, edzés, család, sport és ki tudja még mennyi minden között. (A házimunkát meg kifelejtettem, nézzenek oda). Egy nap nagyon kevés, pláne akkor, ha bizonyos dolgok elrabolják az időnket. Soroljam?

Tegyük első helyre a közösségi oldalakat! De tényleg! Ki vitatkozna ezzel? Kevesen, a többség pedig tudja, igazam van. Állandóan a Facebookon lógunk, majd 5 perc elteltével újra visszalépünk. Mert hátha lemaradunk valami őrültem fontos dologról. Chat a barátokkal, végigpörgetett hírfolyam, ismerősök üzenőfalai, pár sor a messengeren, követések lecsekkolása, egy-két lájk meg bekukkantás a többi platformra, s már el is ment ez az óra is. Arra lennék kíváncsi, ha összeadnám hány percet, órát lógtam már eddig a fészen, biztos szégyelleném magam. Mert ezek után volt képem bármire is azt ráfogni, hogy „nincs rá időm”.

Pedig lett volna. Ha kevesebbet görgetek a facebookon.

Televízió. Sorozatok. Filmek. Gagyi showműsorok. Rengeteg időt elvesznek, nem mindenki néz tévét, de akik igen, ők tudják, ezzel drága órák mennek el. Hogy feleslegesen-e, vagy sem, abban nem foglalunk állást, a kikapcsolódás is fontos, csak kérdés, utána kesergünk e azon, hogy mennyi mindent nem intéztünk el aznap. Meg kell válogatni, mit nézünk, keressünk minőségi, tartalmas műsorokat.

Chat. A közösségi oldalaknál már említettem, nekem például nagyon sok időm elmegy azzal, hogy ennek válaszolok, annak írok, csak egy mondat, egy sor, egy lájk, egy emoji, máris a virtuális térben lógok hosszú értékes perceket veszítve.

Le kell venni a netet, becsukni a levelezőt. Máshogy nem megy.

Telefon. A mobilt nyomkodjuk állandóan. A tömegközlekedésen, az utcán, az étkezőasztalnál, a párunk mellett, a gyerekeink mellett… Rabjává tesz. Meg kell tanulni lenémítani, kikapcsolni, félretenni, letenni. Legalább bizonyos alkalmakkor.

Rendetlenség. Bármennyire is hihetetlen sok időt elvesz az, hogy egyszerűen nem találunk meg semmit a kupiban. A rendrakás időbe telik, de ha mindent azonnal a helyére teszünk, nem torlódik össze, hatalmas rendetlenséget okozva.

Semmi baj a social mediával, a mobilozással, a tévézéssel, de ha értékes perceket veszítünk el azzal, hogy unalomból nyomkodjuk a telefont, ahelyett, hogy edzeni mennénk, vagy az étkezőasztalnál mélyedünk a blogok olvasásába, ahelyett, hogy a családdal beszélgetnénk, azt később megbánjuk majd, hiszen elvesztegettünk rengeteg vissza nem térő percet. Az időnk a legdrágább.

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.

Az illatok terápiás ereje – így csempészhetünk nyugalmat a mindennapokba

Ahogy közeledik a tél, egyre jobban vágyom az otthon melegére, a nyugalomra és azokra az apró dolgokra, amelyek kellemesebbé teszik a mindennapokat. Számomra ezek közé tartoznak az illóolajok is. Az őszi-téli időszakban előszeretettel használom őket párásításhoz, de krémekbe és a fürdővízbe is szívesen csempészek néhányat. Egy-egy kellemes illat számomra nem csupán hangulatot teremt, hanem segít abban is, hogy egy fárasztó nap után egy kicsit lelassuljak, és jobban odafigyeljek magamra.

Tudomány vagy illúzió? – Mi az asztrológia?

A horoszkópok évszázadok óta foglalkoztatják az embereket, sokan pedig ma is a csillagok állásából próbálnak következtetni a személyiségükre és a jövőjükre. De vajon tudományos bizonyítékok is alátámasztják ezeket az elképzeléseket?