Menü

Ezekből a gyógynövényekből érdemes most elraktározni

Lassan véget ér a termékeny időszak és nem lesz annyi gyümölcs, zöldség és friss gyógynövény közül választani, mint eddig. Érdemes hát pont ezért még most elraktározni télire az egészségesebbnél egészségesebb termésekből, hogy a hidegben is meglegyen a megfelelő támogatás az immunrendszernek.

Később a gyógynövényekből teát vagy szörpöt is készíthetünk, attól függően, éppen hidegre vagy melegre vágyunk. Érdemes persze előtte tájékozódni, hogy az adott növényt forrázni, vagy áztatni kell, mivel néhány vitamin hő hatására elbomlik, így pedig kárba vész az munkánk. Egy megoldás lehet, ha eleve nem szárítjuk, hanem frissen szörpöt készítünk belőle és így szintén sokáig eláll. Ehhez szükségünk lesz vízre, általában 2-3 literre, 1-2 kg cukorra, néhány citromra vagy limera és magára a gyógynövényre.

Biztosan van, akinek talán nem olyan meglepő, ha gyógynövényeket tartósítunk és teszünk el télre. A bodzavirágot például júniusban szokás szedni, de szárítva is épp olyan hatásos immunerősítő tea készíthető belőle. Ugyanígy a levendulából nyugtató, a kamillából pedig gyulladáscsökkentő hatása miatt szoktak teát főzni. Igaz, ezeket mind nyáron szokták szedni, de vannak ősszel termő gyógynövények is, amik legalább olyan hasznosak, mint a fentebb említett társaik.

Az egyik ilyen ősszel termő gyógynövény valójában egy ismert fűszer, a rozmaring. Főként szíverősítő hatásáról ismert, de javítja az agy vérellátását is és általánosságban jót tesz az érrendszernek.

A borsmenta sem kivétel, ezt is éppen szeptemberben szokás szedni és nem csak finom, de egészséges szörp vagy tea is készíthető belőle. Gyomorerősítő és élénkítő hatású, valamint javítja az emésztést is.

A cickafark már talán kevesebb háztartásban fordul elő, azonban ez is egy sokrétű gyógynövény, aminek nem utolsó sorban nagyon kellemes íze van. Menstruációs görcsök ellen javasolják, de a görcsöket is oldja, segít beállítani a ciklust és emellett még gyomorvédő hatású is.

Ha a csalánt egyszer levágják, őszre gyakran friss hatásokat növeszt, amit felhasználhatunk tea készítéséhez. A friss hajtásokat gyulladáscsökkentő, vízhajtó és vércukorszint-stabilizáló hatása miatt fogyasztják. Bár talán furcsának tűnhet, hogy szörp készüljük belőle, ám ennek is legalább olyan finom, mint teának. Ebből és a fentebb említett gyógynövényekből is elég egy-két marékkal felhasználni, ha szörpöt szeretnénk belőle készíteni.

Nem csak salátára jó – ennyi mindenre használhatjuk az ecetet a háztartásban

Az ecet szinte minden konyhában megtalálható, mégis sokan leginkább csak savanyúságokhoz vagy salátákhoz használják. Pedig ez az egyszerű, olcsó alapanyag a háztartás több területén is hasznos lehet. Takarításnál, vízkőoldásnál, szagtalanításnál és akár a mosás során is bevethetjük. Nem kell hozzá különleges recept vagy drága tisztítószer – sok esetben elég egy üveg ecet és egy kis türelem.

Pár dolgot nézz át a házon még a hideg előtt – így készítsd fel otthonodat a fűtési szezonra

Az ősz nemcsak a színes leveleket és a hűvösebb reggeleket hozza magával, hanem azt is jelzi, hogy hamarosan újra szükség lesz a fűtésre. A hideg beköszönte előtt érdemes egy kicsit körbejárni a házat, és átnézni azokat a részeket, amelyek nyáron talán eszünkbe sem jutottak. Egy kisebb javítás vagy karbantartás most még egyszerűbb lehet, mint akkor, amikor már mínuszok vannak odakint.

Miért okozhat évről évre súlyosabb tüneteket a parlagfű-allergia?

Sokan tapasztalják, hogy a parlagfűszezon minden évben egy kicsit nehezebben viselhető. Ami korábban csak néhány tüsszentést és enyhe orrfolyást jelentett, később akár tartós orrdugulással, szemviszketéssel, köhögéssel vagy komolyabb légúti panaszokkal is járhat. De valóban egyre erősebbé válik az allergia, vagy más áll a háttérben?

Ne dobd ki a kávézaccot- egy csomó mindenre használhatod

Ha lefőtt a reggeli kávé, a zacc általában a kukában landol, pedig sokféle területen újrahasznosítható.

Kaktuszfüge – egy különleges gyümölcs a tüskék mögött

Szerencsére már sok polcon megtalálhatóak azok a gyümölcsök, amiket itthon nem termesztünk, így mi is megkóstolhatjuk más vidékek ízeit. Nézzük, mit kell tudni a kaktuszfügéről.