Menü

Mosás takarékosan, okosan!

.Ismerős az a mondás, hogy a szennyes mennyiségét elnézve, nálunk lakik még egy család, akikkel még nem találkoztunk…. Gyakran emlegetem. Három gyerekem van, bizony akad szennyes bőven, a férjem munkásruháit, egyenruháját, sportruházatainkat és egyéb kimenős, otthonlevős, alkalmi és macis nadrágok tömkelegét mosom – és akkor a függönyök, ágyneműk, plédek még nem is kerültek a gépbe - szinte van, hogy egy egész álló nap megy a mosógép, a mosószeres flakon meg kéthetente ürül. Drága mulatság.

A mosás alapszabályaira nem térnék ki, azt mindenki tudja, hogy a piros bugyit nem mossuk egybe a fehér inggel, s szerencsére szinte minden háztartás rendelkezik automata mosógéppel, szerencsések szárítógéppel is, így azt sem mondhatnánk, hogy nehéz, hiszen régen lehetett nehéz mindent kézzel kimosni.

A ruháink színének tartóssága érdekében színek szerint válogatjuk a szennyest és aszerint mossuk a ruhákat.

Érdemes odafigyelni, hogy milyen anyagokat mosunk össze, hiszen, ha a farmert összemossuk a selyemblúzzal még akkor költséges programot használtunk, s vehetünk másik blúzt.

A ruháink épsége érdekében a címkében ajánlott hőfokot is be kell tartani, így nem mennek össze a ruháink.

A jelek pedig balról jobbra haladva általában ezeket mutatják: ajánlott mosási hőmérséklet, fehérítés, vasalás, vegytisztítás, szárítógépben való szárítás.

Ezeket fontos betartani, hiszen a gyártók nem véletlenül találnak ki különböző opciókat. Amikor nem túl szennyezett ruhákat mosunk, használjuk a gyors mosási programot, így rengeteg vizet és elektromos áramot takaríthatunk meg.

Ha a napon szárítjuk a ruhákat, figyeljünk rá, hogy kifordítva teregessünk, hiszen a nap tönkre teheti a színüket, de van ennél is nagyobb „öngól”, amikor papírzsebkendőt felejtünk egy zsebben és utána a fehér szöszöket próbáljuk levarázsolni a fekete pólókról…Kellemetlen. Jobb átnézni a mosás előtt a ruhákat, pláne, ahol kisgyerekek is vannak, az ő zsebeik mindig rejtenek egy – két kavicsot, fenyőtobozt, csokipapírt, rágót és még sok más egyéb „kincseket”.

A vízlágyító használata pénztárcabarát megoldás hosszútávon, hiszen jót tesz a mosógépünknek és a lefolyórendszernek, melyeket így megkímélünk.

A vízkőoldás tökéletesen működik ecettel vagy háztartási gépekhez kapható vízkőoldóval, ezek használata megelőzésre nagyon ajánlott.

A pénztárcánk érdekében hígítsuk az öblítő koncentrátumot, körülbelül 1 liter koncentrátumból 4 liter öblítőt nyerhetünk, ami elég gazdaságos, ahogy az ecetes öblítés is. Ha az öblítő mellé ecetet is teszünk a mosógépbe, akkor sokkal intenzívebb illata lesz a ruháknak.

A mosógolyó is praktikus és pénztárcabarát. Egy ilyen golyó kb. 1000 mosásra elegendő.

Ha spórolni szeretnénk mosószer, vagy öblítő vásárlásakor, próbáljuk a nagyobb kiszerelést választani, ezekkel minden esetben olcsóbban jövünk ki.

Reméljük tudtunk hasznosat mondani tanácsainkkal, s a mosás, mint az egyik leggyakoribb házimunka, kicsit pénztárca barátibb, spórolósabb lesz.

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.

Az illatok terápiás ereje – így csempészhetünk nyugalmat a mindennapokba

Ahogy közeledik a tél, egyre jobban vágyom az otthon melegére, a nyugalomra és azokra az apró dolgokra, amelyek kellemesebbé teszik a mindennapokat. Számomra ezek közé tartoznak az illóolajok is. Az őszi-téli időszakban előszeretettel használom őket párásításhoz, de krémekbe és a fürdővízbe is szívesen csempészek néhányat. Egy-egy kellemes illat számomra nem csupán hangulatot teremt, hanem segít abban is, hogy egy fárasztó nap után egy kicsit lelassuljak, és jobban odafigyeljek magamra.

Tudomány vagy illúzió? – Mi az asztrológia?

A horoszkópok évszázadok óta foglalkoztatják az embereket, sokan pedig ma is a csillagok állásából próbálnak következtetni a személyiségükre és a jövőjükre. De vajon tudományos bizonyítékok is alátámasztják ezeket az elképzeléseket?