Menü

Miért válnak jó emberek gonosszá?

Félünk a gonoszságtól, mégis kíváncsivá tesz minket. Az erkölcsi normák megszegését elutasítjuk, az elkövetőjét magunktól különbözőnek látjuk, mégis érdeklődéssel szemléljük a bűnelkövetők kicsapongásait. Számos helyzetet ismerünk, melyekben olyan emberek váltak rémtettek elkövetőivé, akik szinte semmiben sem különböznek tőlünk.

Gondoljunk csak Philip Zimbardo professzor stanfordi börtönkísérletére. Vajon mi állhat annak hátterében, hogy hétköznapi emberek bizonyos körülmények között erkölcstelen tettek elkövetőivé válnak?

Hajlamosak vagyunk távolságot teremteni jó és rossz emberek között. Azt gondoljuk, egy ilyen alapvető tulajdonságért a személyiségjegyek, a genetika, a személyes indítékok, vagy az egyéni patológiák felelősek. Ha mások viselkedésének okait igyekszünk feltárni, akkor gyakran túlértékeljük ezeknek a diszpozicionális sajátosságoknak a jelentőségét. Egy másik felfogás szerint a körülményektől függően mindannyian képesek lehetünk gonosz tetteket elkövetni.

Jellemünk szituációról szituációra változik, és viselkedésünk eltolódhat az emberi természet jó vagy rossz oldala felé is. Saját viselkedésünk magyarázatában szívesebben hangsúlyozzuk a helyzeti tényezők szerepét.

Az első megközelítés a diszpozíciós, a második pedig a szituációs tényezőket véli hangsúlyosabbnak az emberi viselkedés alakulásában. Ezek mellett fontos számításba venni a magasabb szintű rendszereket is. A különböző intézmények, hatalmi rendszerek működési mechanizmusai, keretei, ideológiái mindkettőt meghatározhatják.

Lucifer-hatás

Amikor az emberi természet árnyékos oldaláról gondolkodunk számos kérdés felmerülhet bennünk. Mennyire lehetünk biztosak abban, mit tennénk vagy mit nem egy számunkra teljesen ismeretlen helyzetben? Lehetséges, hogy Isten legfényesebb angyalához, Luciferhez hasonlóan mi is engednénk a csábításnak, és úgy viselkednénk másokkal, ahogy el sem tudjuk képzelni? Mi lenne akkor, ha végig azt hinnénk, hogy nekünk van igazunk, hogy jogosan teszünk mindent? Esetleg, ha a környezet is megerősítené cselekedeteinket, helyesen működne-e belső erkölcsi iránytűnk? Az alapvető kérdés a következő:

Valójában mennyire jól ismerjük önmagunkat?

Általában úgy gondoljuk, erkölcsösségünk bátran próbára tehető, bármilyen helyzetben átlagon felül fogunk teljesíteni. Lehet, hogy mások elbuknak, de a mi ítélőképességünk megkérdőjelezhetetlen. Énközpontú gondolkodásunkat áthatja a különlegesség illúziója. Egy fontos tényezőn azonban érdemes lehet elgondolkodnunk. Önismeretünk nagyrészt behatárolt tapasztalatokból, szabályok, elvek és korlátok által megszabott, számunkra ismerős helyzetekből származik. Keveset tudunk arról, valójában mi történne velünk, ha egy teljesen ismeretlen szituációban találnánk magunkat, új szabályokkal.

Valóságossá vált kísérlet

A Zimbardo által vezetett börtönkísérlet célja annak feltárása volt, hogy hétköznapi emberek hogyan alkalmazkodnak a zárt intézményi környezethez. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a mesterségesen kialakított hatalmi különbség milyen hatással van a mindennapi interakciókra, illetve hogy a legtöbb börtönre jellemző erőszak akkor is jelentkezik-e, ha nem elítélt bűnözők, hanem középosztálybeli rendes egyetemista fiúk alakítják a rabokat. Az önkéntes résztvevőket véletlenszerűen osztottak be rab- vagy őrszerepbe. A „kísérleti börtönt” az egyetem alagsorában rendezték be.

A szimulációt eredetileg kéthetesre tervezték, de hat nap után le kellett állítani, mert olyan méreteket öltöttek a túlkapások, hogy azok már a fiúk testi és lelki egészségét veszélyeztették. A résztvevők azonosultak a szerepeikkel. Az őrök visszaéltek újdonsült hatalmukkal, viselkedésük a rabokkal szemben lealacsonyító, bántó volt. Megalázták, meztelenre vetkőztették őket, puszta kézzel kellett vécét pucolniuk, megvonták tőlük az ételt, az is megesett, hogy fekvőtámaszokat csináltattak velük, miközben a hátukra tapostak. A rabokon rövid idő elteltével a tanult tehetetlenség jeleit lehetett látni. Alárendelődtek az őröknek, depresszív tüneteket mutattak, beletörődtek helyzetükbe, megváltoztathatatlannak élték meg azt.

A kísérleti helyzet ijesztően valóságossá vált. A rossz rendszer és az ártalmas helyzet hatására jó emberek alaptermészetüktől idegen, patológiás módon kezdtek viselkedni.

A vásárlásfüggőség tünetei

A vásárlásfüggőség a viselkedési függőségek csoportjába tartozó betegség, ami során a beteg túlzott vágyat érez az ismételt vásárlás iránt. A vásárlás jellemzően nem a valós szükségletek kielégítésére irányul, hanem öncélú és kontrollálhatatlan belső igényre válaszol, melynek hátterében lelki okok vannak. Fiziológiai és/vagy pszichológiai függőség jellemzi bizonyos termékektől és szolgáltatásoktól.

Miért beszélünk álmunkban?

A vicces sztorik, filmek alapeleme az, amikor valakiből álmában szedünk ki információkat, mert horkolás helyett inkább beszél, persze ő erről mit sem tud. Az alvó emberrel való kommunikáció egy valós dolog, de azért nem teljesen így működik. Lássuk, miről is van szó.

Csokolizmus, vagyis csokifüggőség

Rengeteg ember szereti az édességet, ezen belül pedig a csokoládét, megannyi formájában, de kevesen tudnak róla, hogy a csoki is tud függőséget okozni.

Néhány spórolós tipp az ünnepek közeledtével

Múltbéli cikkünkkel adtunk tippeket az adventi dekoráció és koszorú pénztárcabarát, házi módszerekkel való elkészítéséhez, most más filléres, spórolós ötleteket hoztunk.

A magány negatív hatásai a szívre

Szívünk néha drasztikusan reagál érzelmi állapotunkra. Jó példa erre a megtört szív szindróma , amikor a lélekben érzett szívfájdalom hirtelen intenzív mellkasi fájdalmat vált ki, ami súlyos szívizom-elégtelenséghez vezethet, habár a szív egészséges.