Menü

Erre figyelj, ha ködben vezetsz!

Sok baleset megelőzhető lenne, ha az ember megfogadná a rendőrség tanácsait, s törekedne a biztonságos közlekedésre.

A köd egy felhőképződés a földfelszín közelében. Reggel vagy este a tavak és a tengerpart közelében gyakran előfordul. Látni és látszani az egyik legfontosabb, miközben ködben vezetünk.

A ködös időjárás különösen a lakott területen kívüli útszakaszokon lehet veszélyes, ahol a közvilágítás sem tudja segíteni a vezetést. A ködös útszakaszokon a legfontosabb teendőnk csökkenteni a jármű sebességét! Nagyon fontos betartani a követési távolságot, illetve növelni azt, mert ködben nehéz megbecsülni ezt helyesen.

Ha nagy sebességgel érkezünk meg egy ködös szakaszhoz, az különösen veszélyes, hiszen hirtelen csökken meg a látótávolság. Ezzel a hirtelen és fokozott ködképződéssel számolhatunk folyók közelében, valamint erdős, hegyi útszakaszokon.

Ködben vezetni huzamosabb ideig megterhelő, ezért célszerű rövid pihenőket tartani, illetve a közlekedés során fokozottan kell figyelnünk a gyalogosokra, kerékpárosokra, akik észlelése a ködös időben ugyancsak jelentősen nehezebbé válik, ami rendkívül balesetveszélyes.

Ha ködös útszélen ki kell szálljunk a járműből, vegyünk fel minden esetben láthatósági mellényt, hogy észrevehetőek legyünk.

A ködben való vezetés veszélyes, ezért ennek egyik legfontosabb alapszabálya a ködlámpák vagy tompított fényszórók használata. A távolsági fényszórók nem segítik a ködben való haladást, sőt épp ellenkezőleg, rontják a látási viszonyokat, ezért ezek használatát mellőzzük. A ködlámpák olyan színfrekvenciával működnek és olyan pozícióban helyezkednek el, hogy használatukkal nem kell tartani a normál fényszóró általi vakító érzéstől.

Ködös időben legyünk türelmesek vezetés közben, ne siessünk, ne kapkodjunk. Ha ködben nem érezzük biztonságosnak a közlekedésünket, akkor inkább ne üljünk autóba. A legjobb elkerülni a veszélyes időjárást.

A ködben történő biztonságos vezetéshez alaposabban kell koncentrálni, hiszen fel kell készülni egy hirtelen fékezésre is, mivel járművek, emberek, kerékpárosok, motorosok tűnhetnek fel a „semmiből”, így tanácsos kizárni a zavaró körülményeket, érdemes lehalkítani, vagy lekapcsolni a rádiót, s megkérni utasainkat a halkabb beszélgetésre.

Talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy ködben kétszer is érdemes meggondolni egy előzést. A ködben való biztonságos vezetés aranyszabályait minden autósnak érdemes megfogadnia!

Novemberi kertészkedés – ezek a zöldségek télen is jól érzik magukat

A hidegebb hónapok beköszöntével sem kell felhagyni a kertészkedéssel. Több zöldségféle a hűvös időben is szépen fejlődik, és jókor elvetve már kora tavasszal friss termést ad.

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Vadgesztenye, az ősz egyik legnagyobb kincse

Ősszel minden tele van a vadgesztenye leveleivel és terméseivel, amit érdemes gyűjteni és felhasználni.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.