Menü

Erre utalhat, ha a lakásban a rumli az úr

Ha rendszeresen halomban áll a mosogatnivaló, ha soha semmit nem találunk a szekrényünkben, nyikorognak az ajtók és csöpögnek a csapok, nem feltétlenül jelenti, hogy rendetlenek vagy lusták vagyunk. Sok esetben ugyanis rejtett lelki okai vannak annak, ha valamire nem szánunk kellő figyelmet.

Káosz a szekrényben

Sokaknak látszólag rend uralkodik a lakásában, csak ki ne nyíljon véletlenül valamelyik szekrény ajtaja, mert kiömölhet a tartalma. Náluk a fiókokba sem szabad belenyúlni, mert káosz lehet ott is: gyűrött ruhák, törött olló, régi hitelkártyák egybezsúfolva. Ezek az emberek első látásra tökéletesnek tűnnek, mivel nagyon adnak arra, hogy másokat lenyűgözzenek. Előrébb való számukra, hogy vonzóak legyenek, mint az, hogy rendszert vigyenek az életükbe. A külsőségek fontossága általában belső bizonytalanságra utal.

Lelakott helyiségek

Vannak, akik éveket képesek eltölteni olyan ingatlanokban, ahol csöpög a csap, régi megsárgult képek vannak a lepukkant lakás falain, és beköltözésük óta dobozokban tartják a holmijaikat. Nem szeretnek fölöslegesen pénzt költeni, csak ideiglenes helyként tekintenek az otthonukra. Átmeneti kényelmetlenségként kezelik a jelent, amire úgy gondolnak, hogy csak egy darabig kell eltűrniük annak kényelmetlenségeit. Nekik gyakran nincsenek terveik, sodródnak az élettel. Állandóan valami külső segítségben reménykednek, ami megváltoztatná a helyzetüket.

Rendetlen asztal

Azok között, akik íróasztal mellett ülve dolgoznak, vannak, akik mappákba rendeznek mindent, amelyeket aztán szépen a polcon sorakoztatnak. Mások viszont egymás hegyére-hátára teszik a sok papírt, ceruzát, jegyzetet. Sőt morzsás tányérok és félig kiivott joghurtospoharak is heverhetnek ott. Ők valószínűleg túl sokra tartják magukat, ugyanakkor nagyon kreatívak, és gyakran szokatlan, de zseniális ötleteik vannak.

Hiányos berendezés

A külső szemlélő azt gondolhatja, hogy senki sem lakik abban a lakásban, amelynek tulajdonosa már régóta az üres ingatlanban él. Lehet, hogy tisztaság van benne, mégis nagyon kevés a bútor, és edények, evőeszközök is csak minimálisan találhatóak. Néha még az alapvető háztartási eszközök is hiányosak. Hiába múlt el 18 éves az ott lakó, mégis egy éretlen személyiség. Azt gondolja, hogy majd jön valaki, aki kényelmessé teszi az otthonát.

Felhalmozott mosatlan

Akinek hatalmas kupacban állnak a mosatlanjai a konyhában és a szennyeskosárban, szereti halogatni a dolgokat. Az sem kizárt, hogy depressziós. Úgy érezheti, hogy nincs elég energiája otthona tisztán tartására. Valószínűleg nem becsüli magát sokra, nem gondolja, hogy megérdemli a tiszta környezetet. Emellett a depresszióval járó érdektelenség is állhat a háttérben.

Érdemes tudni, hogy kutatások kimutatták, a rendszeres takarítás javítja a hangulatot és segíthet leküzdeni a rossz közérzetet.

Esti edzés: hogyan hat a szervezetre, az alvásra és a fogyásra?

Az esti edzés egyre népszerűbb azok körében, akik napközben dolgoznak, tanulnak, vagy egyszerűen az esti órákban érzik magukat energikusabbnak. Bár sokan úgy gondolják, hogy a késői testmozgás megzavarhatja az alvást, a kutatások szerint a megfelelően megválasztott intenzitású és időzítésű esti edzés számos pozitív hatással lehet a szervezetre.

Kalisztenika – az akár otthon is ingyen végezhető mozgásforma

Ki ne keresne olcsó és hatékony megoldást a testmozgásra? Erre egy jó megoldás a kalisztenika.

Nem a jóga, hanem az erdő hódít

Van, amikor nem egy edzőterem, nem egy jógamatrac, hanem egyszerűen az erdő jelenti a legjobb kikapcsolódást. A fák között sétálva, a madarak hangját hallgatva és a természet apró részleteire figyelve sokan tapasztalják meg, milyen érzés igazán lelassulni. Az erdőfürdőzés, vagyis a japán eredetű sinrin-joku egyre népszerűbb a világban, és nem véletlenül: a természet közelsége a testi-lelki feltöltődésben is segíthet.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz

Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.