Menü

Pár nappal ezelőtt kirúgtak. Hogyan tovább?

Amikor a szomorúság, gyász fogalmára gondolunk, legtöbben egy halálesetet, válást, szakítást képzelünk magunk elé és az azt követő érzelmileg megterhelő időszakot. Valójában a gyász fogalmát ennél sokkal kiterjedtebben használhatjuk, adott esetben egy munkahely elvesztésére is. Az elbocsátást mindenki veszteségként éli meg, akár szerette a munkáját, akár nem. Az alábbi cikkben arra nézhetünk meg néhány tippet, hogy ezt a folyamatot hogyan dolgozhatjuk fel könnyebben.

Ha kirúgnak a munkahelyünkről azt mindig veszteségként éljük meg. Bár mindenki kicsit másképp éli meg a sokkhatást és nem minden munkahely egyformán értékes, munkánk elvesztése mindenképp trauma. A trauma elszenvedőjének pedig kijár a pihenés, a feltöltődés. Elménk nagyon hasonlóan reagál minden fajta veszteségre, legyen az haláleset, válás, esetlegesen egy költözés, vagy a munkahely elvesztése. A gyászfolyamat különböző stádiumai, mint például: a düh, a tagadás, az alkudozás, az elfogadás mind lejátszódnak az emberben, persze ez nagymértékben egyénfüggő, valamint a munkahelytől is függ.

Életének jelentős részét a legtöbb ember a munkahelyén tölti, ahol ugyanúgy hozzászoknak a környezethez és az őket körülvevő emberekhez, mint a magánéletünkben. Így bármilyen munkahelyi távozást akarva-akaratlanul érzelmi reakció követ. Hogyha nem mi döntünk erről, az csak tovább fokozza ennek intenzitását. Az elbocsátás sokszor azzal párosul az egyénben, hogy nem végezte megfelelően a munkáját, hiába adott bele mindent az sem volt elég. Azonban egy csoportos leépítés, átszervezés, vagy a munkaadó megszűnése miatti elbocsátás nem a dolgozó hibája. Valamint az idénymunkák egy része egyszerűen csak “véget ér”.

Amikor már egyértelmű, hogy vége lesz

Sokan nem dönthetnek arról, hogy hogyan hagyják ott régi munkahelyüket. Előfordulhat azonban az is, hogy sejtjük előre, hogy valószínűleg el fognak bocsátani minket, legyen szó leépítésről, esetleg arról, hogy szimplán elégedetlen velünk a munkáltatónk. Amennyiben látjuk, hogy közeledik ez a döntés adódik a kérdés, hogy érdemes-e felmondanunk mielőtt kirúgnak? Nem mindegy, hogy látszólag önszántunkból hagytuk ott a munkahelyünket, vagy elbocsátottak minket. Egy nagyobb leépítés minket is elérhet, csak úgy mint az, hogy nem szeretjük a munkahelyünket és szabadulnánk. Amennyiben mi mondunk fel úgy elkerülhetjük a megbélyegzést is, ami azzal jár, hogy kirúgtak minket, valamint azt a helyzetet is ami egy munkahely hirtelen elvesztése után kialakul. Különösen ha olyan munkahelyen dolgozol, amit nem kedvelsz túlzottan, a felmondás ebben az esetben nyugalmat is hozhat, hiszen tudod, hogy már nem kell sokáig ott dolgoznod. Bár a munkáltatók zöme megérti ha valakit leépítés miatt elbocsátottak, összességében azt mégsem szeretnénk az állásinterjún elmondani, hogy azért rúgtak ki, mert rossz volt a teljesítményünk, és egyszerűen nem voltunk elég jók.

Mit tehetünk azért, hogy túllépjünk a nehézségeken?

Állásunk elvesztését követően fontos, hogy ne hagyjuk magunkon eluralkodni a letargiát. Ennek egyik első lépése, hogy nem borítjuk fel jelentős mértékben a napi rutinunkat. Ez nem azt jelenti, hogy ugyanúgy kell élnünk mintha még épp dolgoznánk, azonban ne hagyjuk, hogy kicsússzon a kezünkből az irányítás, mivel új munkahelyet ha nehezen is, de biztosan lehet találni.

Ha van rá lehetőségünk, akkor ne várjunk sokat az álláskereséssel, mihamarabb kezdjük el kutatni az új lehetőségeket, vagy ez az időszak lehet egy lehetőség valamilyen saját terv, vállalkozás megvalósítására is. Érdemes lehet a családunkat, közelebbi ismerőseinket is tájékoztatni a kialakult helyzetről, ugyanis egy támogató közeg segíteni tudja az újbóli elhelyezkedésünket.

Mindig lesz új lehetőség

A veszteségeink után mindig van esély arra, hogy egy másik ösvényre lépve újraépítsük önmagunkat. A kérdés, hogy mit tegyünk azzal az ösvénnyel, amelyet már magunk mögött hagytunk? Mondhatnánk, hogy egyszerűen lépjünk túl rajta, és “engedjük el”. A helyzet azonban az, hogy ez is csak egy általános tanács, amely nem nyújt valódi és konkrét segítséget. Amikor visszatekintünk a változás előtti időkre sokszor csak azt látjuk, ami hiányzik belőle, ami jó volt. Ez természetesen hoz magával egy melankolikus, nosztalgikus érzést. Ahhoz, hogy helyrebillentsük az egyensúlyt, érdemes látnunk a sok pozitívum mellett azt is, hogy mi az ami nem volt jó, mi az amit nem szerettünk a korábbi munkahelyünkön, és folyamatosan le voltunk törve miatta.

Álláskeresővé válni (különösen egy hosszabb időszak után) jelentős krízist jelenthet bárki számára, akár ő döntött erről, akár nem. Egy teljes kép kialakítása a munkahely elvesztésével kapcsolatban abban is segít, hogy önértékelésünket a helyére tegyük, ahogy abban is, hogy feldolgozzuk a veszteség során keletkező problémákat. Miközben tehát elkezdünk praktikus lépéseket tenni annak érdekében, hogy új egzisztenciát teremtsünk, engedjük meg magunknak, hogy átéljük a veszteség okozta érzéseinket. Ennek révén pedig felszabadultabban nyithatunk új fejezetet életünkben.

Mi értelme a munkahelyi meetingeknek?

A meeting kifejezés mára ott van a naptárban, a fejünkben és sokszor még a műszak után is velünk marad. E-mailek érkeznek megállás nélkül, a feladatok pedig valahogy mindig az adminisztratív teendők után kezdődnének igazán, de sokszor azt sem tudjuk, hogy mi lenne a valódi prioritás. A kérdés adja magát, hogy valóban a közös gondolkodást szolgálják a szakmai egyeztetések, vagy inkább a munka látszatát tartják fenn egy megfásult közegben?

A kádfürdőzés jótékony hatásai illóolajokkal

A mindennapi stressz és rohanó életmód egyre inkább megterheli testünket és lelkünket. Ilyenkor a legjobb ellenszer lehet egy hosszú, nyugtató kádfürdőzés, amelyhez illóolajokat használunk. A kádfürdőzés nem csupán a test tisztítását szolgálja, hanem komplex módon hat a fizikai és lelki állapotunkra is.

Hogyan küzdjünk a téli szorongás és depresszió ellen?

A hideg, rövid nappalok és a kevés természetes fény sok embert érintő problémát, a téli szorongást vagy depressziót okozhatnak. Bár a jelenség gyakran enyhébb formában jelentkezik, hosszabb távon jelentősen ronthatja az életminőséget.

Rollerezés biztonságosan

Az elektromos roller az elmúlt évek egyik legnépszerűbb városi közlekedési eszközévé vált. Gyors, kényelmes, környezetbarát, és sok esetben hatékony alternatívát kínál az autóval vagy tömegközlekedéssel szemben.

5 ruhadarab, amit kerülj el turkálóban – nemcsak higiéniai okokból

A turkálók és használtruha-boltok igazi kincsesbányák lehetnek: egyedi vintage darabok, különleges anyagok és karakteres stílusok várnak alacsony áron. Ugyanakkor nem minden ruhadarab éri meg a befektetést – vannak olyanok, amelyek könnyen bosszúságot, kényelmetlenséget vagy higiéniai problémákat okozhatnak.