Menü

Ehető gyomnövények – nézz körül a kertben

Hányan írtjuk a gyomokat a kertben, hogy szép legyen a gyep és bele sem gondolunk, hogy értékes, tápanyagokkal teli, akár gyógynövényektől szabadulunk meg, amikor kihúzzuk őket a földből. Készíthetünk salátát vagy fűszerezhetjük velük ételeinket, csak nyitott szemmel kell járnunk.

A tavasz nem csak a szép virágok nyílásával, hanem a hagyományos értelemben vett gyomok sarjadásával is jár. Akinek fontos a szép kert, a pázsit, mindent megtesz azért, hogy ne lássa ezeket a fűcsomók között, de érdemes kicsit utána olvasni, hogy milyen növények vesznek minket körül. Magyarország éghajlata és domborzati adottságai kedveznek a változatos növényvilág életben tartásához. Szerencsére manapság egyre többen készítenek szörpöket és lekvárokat bizonyos, meg nem szokott alapanyagokból, mint a pitypang szörp. Nem csak finomak, hanem egészségesek, bárhol fellelhető alapanyagok, és akár még gyógyírként is használhatóak.

Az egyik legelterjedtebb ilyen gyomunk a közönséges tyúkhúr. Kora tavasztól késő őszig megtalálható. Gazdag A- és C-vitaminban, magnéziumban. Minden föld feletti része fogyasztható, tehetjük salátába, levesbe fűszerként és még főzeléket is főzhetünk belőle. Hasonlóképpen megemlíthetjük a kövér porcsinyt is, lépten nyomon belebotlunk. Nagyon magas a C-vitamin tartalma, a régebbi időkben a skorbut kezelésére is használták. Savanyúságként ecetes lével felöntve, vagy borban áztatva és légmentesen lezárva télen is ehetjük, de lehet friss saláta alapanyag, de példát vehetünk a spanyolokról és párolhatjuk, vagy omlettbe szórva ízesíthetjük az ételt.

Mindenki számára ismerős lehet a lóhere, amiből a négylevelű már szerencsét is hoz. Leveleit virágzás előtt érdemes leszedni, főzelék vagy saláta alapanyagnak kiváló. Szép fehér virágait szárítva, őrölve fűszerként vigyük a konyhába, liszthez szórva a kenyér ízesebb lesz, de a főtt rizsnek és bulgurnak is jót tesz. A már említett pitypang, gyermekláncfű vagy kutyatej, bárhogy is nevezzük, a gyerekek kedvence. Sárga virágából kislányok koszorút köthetnek, fehér kis esernyőit szívesen fújják. Minden egyes része ehető, még a gyökere is. Virágzás előtt gyökerét és levelét főzve szintén salátának érdemes elkészíteni. Szirmait is felhasználhatjuk, az ecetnek remek zamatot kölcsönöz, emellett remek szörp alapanyag is.

A pásztortáskát se hagyjuk ki a sorból, hosszú szárán kis szív alakú levelek ücsörögnek, melyeknek bors ízük van. Szárítsuk ki, őröljük le és használjuk bors helyett, például húsok fűszerezéséhez. Végül vegyük a sorba a százszorszépet is, nagyon invazív kis virág, tavasszal nagyon szépen mutat fűben, de kevesen tudják, hogy levele enyhén vanília ízű, ha kiszárítjuk és porrá zúzzuk, akkor a süteményekhez szórva kellemes utóízt kölcsönöz. A virágot szárítsuk ki, szúrjuk ecetbe, ezt pedig adjuk rizs- és burgonya körethez. Értékes flavonoid tartalma van és anyagcsere serkentő hatása sem elhanyagolható.

Érdemes nyitott szemmel járni a kertben, erdőben, mezőkön, a minket körülölelő természet megannyi finom és szép növénnyel járul hozzá az életünkhöz. Tájékozódjuk arról, hogy melyik növény mire jó, próbáljuk őket ételeinkhez adni, sok meglepetés fog érni minket.

Novemberi kertészkedés – ezek a zöldségek télen is jól érzik magukat

A hidegebb hónapok beköszöntével sem kell felhagyni a kertészkedéssel. Több zöldségféle a hűvös időben is szépen fejlődik, és jókor elvetve már kora tavasszal friss termést ad.

Vadgesztenye, az ősz egyik legnagyobb kincse

Ősszel minden tele van a vadgesztenye leveleivel és terméseivel, amit érdemes gyűjteni és felhasználni.

A fák és a természet gyógyító ereje

Nem véletlenül mondják, hogy ha beteg vagy, vagy akár stresszes, menj és sétálj egyet az erdőben.

Nem csak salátára jó – ennyi mindenre használhatjuk az ecetet a háztartásban

Az ecet szinte minden konyhában megtalálható, mégis sokan leginkább csak savanyúságokhoz vagy salátákhoz használják. Pedig ez az egyszerű, olcsó alapanyag a háztartás több területén is hasznos lehet. Takarításnál, vízkőoldásnál, szagtalanításnál és akár a mosás során is bevethetjük. Nem kell hozzá különleges recept vagy drága tisztítószer – sok esetben elég egy üveg ecet és egy kis türelem.

Pár dolgot nézz át a házon még a hideg előtt – így készítsd fel otthonodat a fűtési szezonra

Az ősz nemcsak a színes leveleket és a hűvösebb reggeleket hozza magával, hanem azt is jelzi, hogy hamarosan újra szükség lesz a fűtésre. A hideg beköszönte előtt érdemes egy kicsit körbejárni a házat, és átnézni azokat a részeket, amelyek nyáron talán eszünkbe sem jutottak. Egy kisebb javítás vagy karbantartás most még egyszerűbb lehet, mint akkor, amikor már mínuszok vannak odakint.