Mit (ne) tegyünk, ha kullancsot találunk magunkban?
- Dátum: 2023.06.24., 06:17
- Martinka Dia
- képek:pexels.com, pixabay.com
- aktuális, betegségek, bokor, bőr, csipesz, eltávolít, fertőtlenít, futás, füves, gazos terület, kirándulás, krém, kullancs, Lyme-kór, megelőz, olaj, oltás, túra, védekezik
Talán van, akinek ez elcsépelt téma, szerintem viszont megint aktuális a „szezon” beköszöntével. Vannak tévhitek a kullancs eltávolításával és az általa terjesztett betegségekkel kapcsolatban.

Hol találhatóak kullancsok?
A kullancsok elsősorban füves, gazos területen a leggyakoribbak. Futásaim, túráink során azt tapasztalom, hogy bokrok, cserjék, vagy adott esetben fűszálakon várakoznak, majd hozzátapadnak az arra járó ember bőréhez, mely után megkeresik a hajlatokat és befészkelik magukat oda. Édesanyámnak csak az elmúlt két napban három kullancsot kellett eltávolítania, mind a térdhajlatokban bújtak meg.
A kullancsok előszeretettel választják a testhajlatokat, mint például a: hónalj, térd- és lágyékhajlat.
Hogyan védekezhetünk a kullancsok ellen?
Már volt szó erről korábban többször is, hiszen mint mondtam minden nyáron fel kell hívni a figyelmet a kullancsok által terjesztett betegségekre, ezért, hogy elkerüljük ezt, a túrázások és terepfutások, kirándulások esetén mindig használjunk szúnyog- és kullancsriasztó szert!
Viseljünk hosszú szárú nadrágot és hosszú ujjú pólót, sapkát, kalapot.
A túrázások, kirándulások, kertészkedések, nyári táborok után alaposan nézzük át magunkat és családtagjainkat, hogy nem kapaszkodik valahol bennük egy kis élősködő vérszívó.

Amennyiben találunk magunkban kullancsot, akkor mielőbb távolítsuk el, méghozzá helyesen!
Ne használjunk semmilyen olajat, krémet, hanem csipesszel fogjuk meg a kullancsot, közvetlenül a bőr felett a fejénél, a hasát semmiképpen se nyomjuk össze. A csipesszel tekerés nélkül egy határozott mozdulattal húzzuk ki a kullancsot a bőrből, majd fertőtlenítsük a csípés helyét.
Előfordulhat (édesanyámnál sajnos ez így is történt a napokban), hogy beleszakad az élősködő szájszerve a sebbe, ilyenkor nem szabad pánikba esni, ugyanis 1-2 napon belül általában magától kilöki a szervezet.
A kullancs terjesztette betegségek ellen védőoltással lehet védekezni, ám sajnos az oltás a Lyme-kór ellen nem véd. A Lyme-kór alattomos betegség, ugyanis megfertőződés esetén nem mutat heves tüneteket, és akár hetekig is lappanghat az emberi testben, mire megjelenik a jellemző vörös kokárda szerű kör a csípés helyén.

A betegség ma már könnyedén gyógyítható antibiotikumos kezelésekkel. Kisfiam esetében 21 napos antibiotikum-kúra jelentette a megoldást és a gyógyulást. Mivel ő már volt Lyme-kóros, így nemcsak újságíróként tartom fontosnak erről írni, hanem háromgyerekes anyukaként is.
Összegezve tehát a megelőzés a legfontosabb, az odafigyelés, mellyel elkerülhetőek a kullancsok által terjesztett betegségek.
Így szervezzetek emlékezetes legénybúcsút – a tervezéstől a megvalósításig
A legénybúcsú ma már szinte elmaradhatatlan része az esküvői készülődésnek. Az esemény célja, hogy a vőlegény a számára fontos emberekkel ünnepelhesse meg életének egyik legfontosabb mérföldkövét. A megfelelő társaság, a jól megválasztott programok és az előre átgondolt részletek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az alkalom hosszú időre emlékezetes maradjon.
Miért tüsszentünk? – A szervezet egyik leggyorsabb védekező reflexe
A tüsszentés mindennapos jelenség, mindenkivel megtörténik, de miért is?
Legjobb gyakorlatok és teendők a visszér megelőzésére
A visszér sokáig az idősebb korosztály problémájának számított, ma azonban egyre több fiatal felnőtt is tapasztalja az első jeleit. Az ülőmunka, a mozgásszegény életmód, a túlsúly, a genetikai hajlam vagy akár a várandósság is növelheti a kialakulásának kockázatát.
Nyári locsolási tippek – így óvhatjuk meg növényeinket a hőségtől
A kánikula komoly próbatétel elé állítja a növényeket. A megfelelő öntözés ilyenkor kulcsfontosságú, ám a bőséges vízmennyiség önmagában még nem garantálja a sikert. Az időzítés és az egyes növények igényeinek figyelembevétele egyaránt fontos ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek.
Futószemölcsök a testen
Apró, puha bőrkinövések jelennek meg a nyakon, a hónaljban, a szemhéjon vagy akár a törzsön? Sokan azonnal megijednek, amikor először észreveszik ezeket az elváltozásokat, pedig a legtöbb esetben teljesen ártalmatlan bőrjelenségről van szó.