Menü

A gyors elengedés nyomában

Az elengedés egy nagyon érdekes és fontos része az önismereti munkának. Mindenkivel megesik, hogy esetenként el kell engednünk valakit vagy valamit. Ez teljesen része a mindennapi életnek. Egy természetes, mindennapi, sűrűn előforduló folyamat.

Ahelyett viszont, hogy ezt a folyamatot könnyen, megszokásból, pár pillanat alatt elintéznénk magunkban (igen, tényleg csak pár pillanat kell hozzá), képesek vagyunk ezen őrlődni, napokig – hetekig, évekig, vagy akár egy életen át is.

Szóval igazából az fáj, hogy nem is akarom elengedni? Bizony. Nem az elengedés fáj. Hanem az, hogy úgy akarod elengedni, hogy közben azért maradjon meg. És ez nagy feszültséget okoz benned és szétszakít.

Nem akarod feltétlenül, teljesen elengedni Őt, mert azért még akarsz vele kapcsolatot, még akarsz vele beszélgetni vagy még akarod, hogy újrakezdhesd vele. De tudod, hogy el kell engedni, ezért el szeretnéd engedni. Ez a gyakorlatba nem ültetett elméleti tudás kínos annyira. Nem akarod elengedni 100%-ban a múltat, csak a rosszat, a jó és a szép az pedig maradjon meg.

Félsz attól, hogy mindent elengedj.

Mert ha elengeded Őt, akkor az megsemmisít.

Megsemmisíti a múltadat, mert lehet szembe kell nézned az ott lévő hazugságokkal, látszat igazságokkal, amik csak azért szépek, mert az érzelmek és gondolatok nagy része ott van a szőnyeg alatt, megoldatlanul.

Megsemmisíti a jelenedet, mert már azt sem tudod, te ki vagy és megsemmisíti az egész jövődet, amit eddig úgy gondoltad, majd együtt fogtok átélni. Átalakít, megváltoztat mindent. Egy teljesen új jövőt kell élned, nélküle, magányosan. És ez rémisztő.

Továbbá még dühös is lehetsz, hogy te mindent megtettél, sok mindent feladtál, stb és mégis ezt érdemled? Vagy magadra haragszol, hogy te tehetsz arról, hogy elromlott ez az egész? Vagy esetleg miatta nem akarsz végetvetni teljesen, mert te tartod meg őt? Ezek az érzések még tovább erősítik a félelmed, mert nem akarsz kudarcot vallani és felelősséghárításba is tartanak.

Mindennek a tetejébe, ha nagyobb dologról van szó, ezt fel kell vállalni mások előtt is.

Hoppá. Akkor így ráadásul még mások sértő megjegyzéseinek, véleményezésének, piszkálódásának is ki vagy téve. Jöhetnek az “én megmondtam” és az egyéb (más helyzetben sem kellemes, de most még inkább fájdalmas) “kedvességből mondott” beszólások. Vagy akár “lehülyézések”, hogy miért csináltad ezt?

Ez akkor így behozza a “jógyerek” szerepet és a megfelelési kényszereket is. Hisz mit fognak mások gondolni rólad, ha megtudják, hogy kudarcot vallottál valamiben? Fel kell vállalnod a szüleid és a mindenki más előtt, hogy valami nem sikerült, elromlott. És ez szégyen.

Ez még tovább rombolja önbecsülésed és leválaszt belső erődről.

És ezért kapaszkodsz a múltad minden egyes szép percébe és inkább belehalsz, csak had hozhasd vissza azokat a szép perceket, had élhesd újra megint, vele. Te megtennél bármit, csak maradjon még, legalább egy kicsit, hogy neked ne kelljen felelősséget vállalnod önmagadért és a saját döntéseidért. Ne kelljen ebben az idegen jelenben, magányosan élned. Nem akarsz változni, változtatni és szembenézni a rád váró lehetőségekkel.

És így elzárod magad a szebb jövő elől.

De közben el akarod engedni Őt, elakarod engedni a veszekedéseiteket, vagy bármi mást. Hisz valamiért nem vagy teljesen boldog. Valami nem jó, valami elromlott ott a mélyben, valami másra vágysz, vagy máshogyan akarod csinálni. És ez a kettősség még inkább felőröl.

Miért szeretjük a borzongást? – A krimi vonzereje

Egy jó rejtély képes egyszerre kíváncsivá tenni, feszültségben tartani és az utolsó pillanatban meglepni. A bűnügyi sztorik biztonságos távolságból engednek közel a félelmetes helyzetekhez. Azonban miért vonz minket ennyire a borzongás, és miért esik jól a veszély közelsége?

Nem véletlenül esik jól a természetben lenni: így hatnak ránk a fák

Van, akinek egy erdei séta jelenti a feltöltődést, más egyszerűen csak szeret egy parkban üldögélni, fák között sétálni vagy néhány percet a kertben tölteni. Nem véletlen, hogy a természet közelsége sokak számára megnyugtató érzést ad. A fák látványa, illata, hangja és az árnyékukban töltött idő egyaránt hatással lehet a közérzetünkre.

Eper vagy szamóca?

Kevés olyan gyümölcs van, amely annyira népszerű lenne, mint az eper. Tavasszal és nyár elején szinte mindenhol találkozhatunk vele: piacokon, boltokban, süteményekben, lekvárokban és fagylaltokban. A legtöbb ember egyszerűen epernek nevezi, azonban botanikai szempontból a pontosabb elnevezése valójában szamóca. Ez az aprónak tűnő különbség érdekes példája annak, hogyan térhet el a hétköznapi nyelv a tudományos szóhasználattól.

„A karma majd elintézi” – valóban mit is jelent?

„Mindenki azt kapja vissza, amit másokkal tesz- ez biztosan a karma”. Valóban mit is takar ez az egész elgondolás?

Hogyan hat ránk az ősz? Így hangolódhatunk rá az évszakváltásra

Az ősz beköszöntével rövidülnek a nappalok, hűvösebbé válik az idő, és a nyári szabadságok után visszatérünk a megszokott rutinunkhoz. Hogyan alkalmazkodhatunk könnyebben a változásokhoz, és mire érdemes figyelni a hidegebb hónapok előtt?