Gondolj télre, vess nyár végén is a kertbe
- Dátum: 2023.08.27., 08:21
- Erdős Dorka
- képek:pexels.com
- bazsalikom, befőzés, fűszer, kapor, káposzta, kert, koriander, metélőhagyma, saláta, sütőtök, termés, uborka
A tavaszi vetések szépen beérnek nyárra, ősz elejére, aki ügyesen csinálja, sok mindent el tud tenni a hűvösebb hónapokra üvegekben vagy fagyasztóban. Amikor kiürül a kert, mert mindent felhasználtunk, érdemes újra bevetni, hogy télre is legyen mivel foglalkozni.
Nekem a nyár vége a befőzések idejét jelenti pár éve, tulajdonképpen mindent felhasználok, amit kapok, termesztünk, esetleg olcsón hozzájutunk. Teszem ezt azért, mert jobban ízlenek a magam által főzött dolgok, azért, mert így a gyerekeim is ezt látják és nem hiszik azt, hogy a szupermarket polcán terem a barack, azért is, mert kikapcsol a kerttel való foglalkozás és az ezzel járó konyhai munka, na és persze azért is, mert olyan jó érzés, amikor csak lekapom a polcról a paradicsomszószt egy spagettihez, vagy a lekvárt a palacsintához. Nem mellesleg ezzel próbálok spórolni is, hiszen három gyerek mellett azért van mire költeni.
Augusztus végére felszabadulnak a magaságyások földjei, szóval van pár ötletem, hogy mit is lehet ebben a melegben belevetni, hogy később is legyen valami termés. A nyári vetésnél arra kell figyeli, hogy többet kell öntözni, jobban kell védekezni a kártevők ellen, és olyan növényt kell választani, ami kedveli a meleget, ehhez adok most tippeket.
A salátafélék kiváló termőképességűek, bírják a hőséget. A tépősaláta, madársaláta, fejessaláta szépen hozza, amit elvárunk tőle, még az első fagyok előtt gyönyörű termésre számíthatunk. A rukkola elég megosztó személyiség, íze nagyon különleges, viszont aki szereti, mindenhez hozzáadhatja és cserepekbe is vethetjük magját, így a balkonok kis éke is lehet. A kelkáposzta és a kínai kel, olyan növény, ami kimondottan hidegtűrő. Lehet, hogy eltart a növekedés két hónapig is, de érdemes kivárni.
Az uborkát is érdemes újra vetni, gyorsan nővő, sok terméssel büszkélkedő, de figyeljünk oda a tápoldatozásra és öntözésre. A póréhagyma érdekessége, hogy olyan hagymaféle, ami fagytűrő, így akár téli hónapokban is szedhetjük, télen jól fog esni egy kis hagymaleves alapjaként. A sütőtök az őszi időszak nagy slágere, sokféle felhasználási módja van, viszont vízigényes és a műtrágyát is kedveli, ha ezt megkapja, annyi termést hoz, hogy a szomszéd is ezt fogja enni.
Ne feledkezzünk meg a fűszernövényekről sem. A bazsalikom, az olasz konyha egyik kedvence például kifejezetten kedveli a hűvösebb időt, fagy előtt cserépben a lakásban is jól érzi magát. A koriander az ázsiai és mexikói ételek fűszere, többször is vethető, azonnal magot ad, amint betakarítható. A kapor is folyamatosan a földbe szórható, virágzás előtt kell leszedni és vagy szárítva őrölni, vagy fagyasztóban tárolni. Végül a magyar konyhára gondolva vessünk petrezselymet, melyet cserépen a hűvösebb idővel a lakásba tudunk vinni.
A befőzés alkalmával kiürülő kertet érdemes újra hadra fogni, így az ősz végi, tél eleji időszakban is megörvendeztethet minket terméssel, így nem kell lemondani a kertészkedésről ebben az időszakban sem.
A legerősebb és legtermészetesebb tisztítószerek

Szeretnék mindenkit lebeszélni a vegyszerekről, erős kemikáliákról, vessünk be helyettük éppoly hatásos, ám természetes, házi tisztító – és fertőtlenítőszereket!
Brüsszel nevezetességei és látnivalói

Belgium fővárosa, Brüsszel, leginkább az Európai Unió fő székhelyeként ismert (holott több intézménye is máshol van). Lévén, hogy Brüsszel már elég messze van Magyarországtól így nem nevezhető “kedvelt” célpontnak, viszont egy nagyon hangulatos, divatos és sokszínű várost ismerhetünk meg rengeteg programmal ha leküzdjük a több, mint 1000 kilométeres távolságot.
Hibiszkuszvirág gyógyhatása

A virág szirmaiból elkészített, jótékony hatású, üdítő, élénkpiros színű, kellemesen savanykás ízű tea, nagyon jó hatással van az emésztőrendszerre. Rendszeresen iható. Kis mértékben köptető hatású. Magas C-vitamin tartalma, és egyéb vitamin, hasznos anyag tartalma révén segít a megfázás, influenza kialakulásának megelőzésében; a kialakult légúti betegségek gyógyításában.
Otthonunk dísze lehet egy kristály

A Feng shui körülbelül 3000 éves múltra visszatekintő térrendezési tudomány. Az otthonunkat berendezhetjük a szabályai szerint, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat a környezetben. A szivárványkristályok a Feng Shui olyan eszközei, melyek segítségével pozitív energiákat szabadíthatunk fel a házban, mely kihathat a mindennapi életünkre. De ha mindebben nem is hiszünk, az se tántorítson el minket a vásárlásától, hiszen akkor is remek éke lehet a szobánknak.
A hidroponika alapjai, előnyei és hátrányai

A hidroponika a növénytermesztés azon módja, amely nem talajban történő termeléssel, hanem tápfolyadék használatával működik. A klasszikus földet, vagy homokot ilyenkor perlit, kavics, vagy kőzetgyapot helyettesíti, amelyen a tápoldat könnyen átjárhat. Azonban mikor ismerték fel ezt a módszert, valamint mik az előnyei és hátrányai?