5 kreatív szülő-gyerek program, ami a gyerekek fejlődését is segíti
- Dátum: 2024.03.16., 02:24
- hajraegeszseg.hu
- Stada sajtóközleménye
- fejlődés, főzés, gyerek, mentális egészség, mese, olvasás, szülő
Az együtt töltött minőségi idő semmivel sem pótolható a gyerekek szellemi és mentális fejlődése szempontjából, ráadásul a közös programok a szülőknek is segítenek a töltekezésben. Legyen szó például közös sütés-főzésről, meseolvasásról vagy mesehallgatásról, ezek a tevékenységek mind segítenek elmélyíteni a szülő és a gyerek közötti kötődést, támogatják a kicsik fejlődését, és nem utolsó sorban rengeteg boldog közös emléket is begyűjthetnek velük.
Meseolvasás, mesehallgatás
Egy amerikai kutatás szerint azoknak az óvodát megkezdő gyerekeknek a szókincse 290 000 szóval gazdagabb, akiknek a szüleik rendszeresen olvasnak, összehasonlítva azokkal a gyerekeknek a szókincsével, akiknek nem olvasnak a szüleik[1].

A mesék emellett segítenek elmélyíteni a gyerekek ismereteit a világról, vagy úgy, hogy közvetlenül a történetekből szereznek információkat, vagy úgy, hogy a mese olvasása közben beszélgetnek a szüleikkel.
A történetek a gyerekek érzelmi világának a fejlődéséhez is hozzátesznek: a meséken keresztül megtanulhatják feldolgozni saját érzéseiket, megértik, hogy vannak, akik másként élnek, mint ők, megismerhetnek más szokásokat, kultúrákat, és empátiájuk is fejlődik, amikor a mesék főhőseinek szurkolnak, hogy az útjukba gördülő akadályokat leküzdjék.
Általánosságban elmondható, hogy olyan meséket érdemes választani, aminek legalább egy szereplőjével tudnak azonosulni a gyerekek, ugyanakkor a történet más világokat, új ismereteket is bemutat nekik. Hasznos lehet, ha valamilyen új információ vagy tudásanyag is el van rejtve a mesében.
A Marslakócskák Facebook oldalán folytatásos részekben megjelent történetben, a Mesés űrkalandokban például két kis marslakó, Mimi és Martin fedeznek fel különböző bolygókat, és közben sokat tanulnak vitaminokról, ásványi anyagokról és különféle gyógynövényekről is. A Mesés űrkalandok most ingyenes hangoskönyv formájában is elérhetővé vált, így akár utazás, játék vagy pihenés közben is tudnak mesét hallgatni a gyerekek, ha pedig együtt hallgatjátok a történetet, az lehetőséget teremt a hallottak megbeszélésére, és a későbbiekben is segítheti a gyermek és a szülő kapcsolatának elmélyülését.
Közös alkotás

A kreatív alkotótevékenységek nemcsak a fantázia fejlesztését támogatják, de segítenek az érzelmek kifejezésében, az önismeret fejlesztésében is. Az alkotás során mindössze egy behatárolt térre – a papírra, az asztalra, a vászonra – figyelünk, ami segíti az elmélyülést. Mivel az alkotásban nincsenek merev szabályok, nem lehet jó vagy rossz döntéseket hozni, sokkal kedvezőbb a légkör az önkifejezésre és akár a nehezebb témák megbeszélésére is.
Nem szükséges, hogy különösebb kézügyessége vagy művészeti érzéke legyen a szülőknek, viszont, ha valakit mégis feszélyez, hogy nem tud rajzolni vagy festeni, kiváló alternatíva lehet a kollázs készítés, amikor magazinokból, szórólapokból kivágott képeket, matricákat, vagy akár apróbb tárgyakat ragaszthatnak egy papírra.
Sütés-főzés együtt
Egy apró kukta segítségével a vacsorakészítés talán nem lesz gyorsabb, de egészen biztosan szórakoztatóbb! A közös főzés vagy sütés jó alkalmat teremt a beszélgetésre például a saját gyerekkorodról, családi hagyományokról, szokásokról, ugyanakkor teret enged az új élményeknek is. Főzés közben a gyerekek ízekkel, illatokkal, textúrákkal ismerkednek, és akár alapvető kémiai folyamatokat is megérthetnek.
A közösen elkészített ételt ráadásul a legtöbb gyerek szívesebben fogyasztja is el, így a szenzoros ingerek stimulálása mellett a konyhában töltött közös percek akár a válogatós gyerekeknek is bátorságot adhatnak, hogy új ételeket próbáljanak ki.
Séta a természetben

A szabadban töltött idő fontosságáról nem véletlenül született már számos tanulmány és ajánlás. Napi fél óra a friss levegőn mindenkinek jót tesz. Ha pedig lehetőség van a természetjárásra akár egy közeli erdőben vagy parkban, akkor érdemes arra is időt szánni, hogy a szülők és a gyerekek együtt figyeljék meg a környezetet, és keressenek közös érdeklődési pontokat, legyenek azok bogarak, virágok, vagy épp lehullott termések. A legjobb, ha a kirándulók egy nagyítót is magukkal visznek az útra, hiszen ezzel izgalmasabban fedezhetik fel a természetet. Remek program lehet a növényekről vagy az állatokról is fotókat készíteni, vagy az összegyűjtött levelekből, termésekből, kavicsokból otthon díszeket alkotni.
A közös természetjárás segít a gyerekeknek jobban megérteni a világ működését, elmélyíti a természettudományos érdeklődésüket, és remek alkalmat teremt, hogy kapcsolódjanak a környezetükhöz.
Albumkészítés
Egy album remek formája lehet az emlékek megőrzésének, főleg, ha a képek mellé kis emléktárgyak, rajzok vagy röviden lejegyzett történetek is kerülnek. A szülők és a gyerekek közösen készíthetnek családi albumot, ami remek alkalmat teremt arra, hogy olyan rokonokról, ismerősökről meséljenek a gyerekeknek, akiket már nem ismerhettek személyesen, vagy akár egy adott eseményről – egy családi nyaralásról, születésnapról vagy valamilyen ünnepről – is készülhet album. Ez egyrészt fejleszti a kicsik kreativitását, másrészt jó alkalmat teremt a beszélgetésre, az élmények, érzések feldolgozására is.
[1] Forrás: The importance of reading to kids daily (osu.edu - 2019) - Jessica Logan, Laura Justice, Leydi Johana Chaparro-Moreno és Melike Yumuş 2019-ben publikált, Million word gap c. tanulmánya.
A cikk a Stada sajtóközleménye
Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz
Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.
Közeleg az autók télre való felkészítése
Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.
Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?
A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.
Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia
Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.
Ne csinálj meg mindent a gyerek helyett! – Az önállóságra nevelés apró lépései
Helikopterszülőnek nevezzük azokat a szülőket, akik szinte folyamatosan a gyermekük körül köröznek, mindenre figyelnek, minden problémát megoldanak helyettük, és igyekeznek elhárítani előlük még a legkisebb akadályt is. Vekerdy Tamás is gyakran beszélt arról, mennyire fontos, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük a saját tapasztalataikból tanulni.