Menü

Ne éljünk a múlt fogságában

Az elmúlt években folyamatos veszteségélmények és válságok között élünk, erre pedig rárakodnak az egyéni gondok is. A krízisek egyik jellemzője a bizonytalanság. Elengedni valamit, vagy küzdeni érte? Ez a fajta ellentmondásosság meggondolatlannak tűnő, vagy látszólag teljesen érthetetlen, irracionális döntésekhez vezethet, viszont lehetőség is egyúttal. Az alábbi cikkben arra kaphatunk válaszokat, hogy milyen módszereket, gondolatokat vethetünk be az elengedés érdekében.

Lemondás vagy elengedés

Nem mindegy, hogy lemondásról vagy elengedésről beszélünk. Mikor kényszerülünk minderre? Rendszerint, amikor valamilyen változással szembesülünk. Még a kisebb változások is alkalmazkodásra késztetnek, például amikor újra kell terveznünk a napunkat, de a lemondásoknak is lehetnek fokozatai. Ki ne élte volna át az elmúlt hónapban legalább az egyiket? Le lehet mondani egy időpontot, a hétvégi programot, egy születésnapi bulit, vagy éppen a pénteki műszakot is. Megtehetjük mindezt anyagi dolgok miatt, vagy éppen pont emberi szempontokat szem előtt tartva.

A boldogság mindig változik

Felmerülhet a kérdés: lehet-e egyáltalán boldogságról beszélni, amíg a fizikai szükségleteink nem teljesülnek? A pénz, az anyagi jólét addig „boldogít”, amíg a fizikai alapszükségleteink betöltéséhez hozzájárul (mint a lakhatás, az étkezés, a fűtés, a ruházkodás, a közlekedés, a fizikai egészség). Amint ez teljesül, a boldog emberek kevesebbet költenek, ha pedig jövedelmük növekszik, annak kisebb részét költik saját fogyasztásra. A világban sok nyomasztó körülmény vesz bennünket körbe, ami életünk velejárójává válik, erre pedig rájönnek az egyéni problémák is. Úgy élünk mintha nem terveznénk előre, de közben már kényszeresen tervezzük hónapokkal előre a dolgainkat. Mindezzel pedig az egyéni boldogságunkat keressük.

Gyakran anyagi javak birtoklásával vagy tartalékaink irracionális mértékű halmozásával próbáljuk bebiztosítani magunkat, mások szempontjait figyelmen kívül hagyva. Újabb és újabb tárgyakkal vesszük körül magunkat, mindenből szebbre, jobbra vágyunk, a hiány pedig szinte betölthetetlen. Hozzászoktunk bizonyos irreális jólét mutatókhoz, mint a szekrényben sorakozó ruhák, éttermi kajálások, autó a garázsban, vagy a lakás előtt. Mindez pedig a maximális élvezetünket szolgálja, hiszen mi más lehet az élet értelme? Ilyen körülmények között az önkorlátozás nem valós megoldás, de nem is feltétlenül gyakorlatias. Szinte már közhely, hogy amikor elveszítünk valamit, amit alapvetőnek hittünk, akkor tudatosul bennünk, hogy mennyi mindenünk megvolt, amiért korábban nem voltunk hálásak.

Az arany középút: a fenntartható hedonizmus

Ami nem kérdés: a jó élet alapja a biztonság. Akkor leszünk csak képesek hosszabb távon gondolkodni, és a saját önös szempontjainkon túllépni, másokhoz kapcsolódni, amikor már „nem kell mentenünk a bőrünket”. Azonban mitől félünk valójában? Birtokolni akarunk dolgokat, biztonságot akarunk magunk köré.

Például a tudatos elengedést meg lehetne közelíteni csakis párkapcsolati szempontból, de lényegében véve legyen szó az élet bármely területéről, az érzés mindig arról szól, hogy sérül vele önmagunk biztonsága, önbecsülése, és valamilyen korábbi értéket veszítünk el az elengedéssel. Emiatt az egyének sokszor belekapaszkodnak valakibe, vagy valamibe és nem akarják elengedni azt. A jó élet nem az anyagi javakban rejlik, azonban ha az alapszükségleteink megléte ingatag, vagy azzá válik, az kizárja a jó élet lehetőségét. Ilyenkor pedig anyagi javak felé fordulunk, és tárgyi dolgok tömkelegén aggódunk nap, mint nap.

Sosem elég kultúra

A modern világ egyik alapeleme lett a sóvárgás, a vágyaink kielégít(het)etlensége. Ez az élmény minden függőség alapja. Ez nem csak tárgyi dolgokra érthető, hanem párkapcsolatra, barátokra, más emberi viszonyokra is. Egyszerre érzünk fájdalmat, dühöt valami probléma iránt, miközben vissza akarjuk kapni a korábbi állapotot. Szerencsés esetben előbb-utóbb képesek vagyunk alkalmazkodni a változásokhoz, de amennyiben ez nem a saját döntésünk szerint történik, nagyobb eséllyel élünk meg veszteségélményt.

Az ezzel való szembenézésnek része, hogy kapaszkodunk azokba a dolgokba, amik a biztonságot jelentik számunkra. Hiszen miért is engednénk el ezeket? Persze, ha inkább: nem tervezünk már semmit előre, akkor lemondanunk sem kell róla. Ezzel elkerülhetjük ugyan a veszteség fájdalmát, de az örömteli élményektől is elvágjuk magunkat.

Lényegében véve szeretjük kontrollálni az életünk eseményeit, ami szintén egy fontos pszichés szükségletünk. Az elengedéssel viszont előbb-utóbb szembesülünk, és jobban járunk ha szembenézünk a múltbéli dolgokkal, majd továbblépünk rajta. A túlzott belekapaszkodás a dolgokba, személyekbe sokak számára sértő, bántalmazó tud lenni, ha kényszeresen ragaszkodunk valamihez, akkor egy idő után felőröljük benne önmagunkat. Fontos leszögezni, hogy az elengedés nem mindig lemondást jelent.

Nem attól engedünk el valamit, ha megvonunk önmagunktól alapszükségleteket, hanem sokkal inkább akkor, amikor belátjuk, hogy valami káros számunkra, vagy már idejétmúlt, emiatt tudatosan elengedjük az adott dolgot. Például az életminőségünk nem azon fog múlni, hogy elutazunk a nyáron kétszer is külföldre, vagy csak egyszer, vagy éppen, hogy a régi (soha nem létező) szerelmünk közösségi média oldalát nézegetjük naponta többször. Minden tudatos döntésünk az autonómiáról és a kontroll élményéről szól. Krízishelyzetben, amikor nem akarunk valamit elengedni, pont ezeket a képességeinket próbáljuk visszaszerezni. A „kis dolgok” a mindennapokban ilyenkor nem puszta tagadást jelentenek, hanem valódi megtartó erőt, és ezáltal tudunk továbblépni dolgokon.

Amikor már elengedtük…

Elengedésről akkor beszélünk, amikor már megbékéltünk a lemondással, feldolgoztuk a veszteséget, ezt akár öröm, és felszabadultság is kísérheti. A negatív érzelmeink (félelem, düh, szomorúság) a túlélésünk mozgatórugói, a pozitív érzelmek (öröm, elégedettség, hála) pedig testi-lelki-szellemi pihenésünket segítik. Az egyik azonban nem létezik a másik nélkül, ők egy csapatban játszanak. A boldogság ugyanis nem az állandó eufóriáról szól, hanem inkább arról, hogy megtanulunk vegyes érzelmeinkkel is jól együtt élni. A veszteségeink megtanítanak a hálára, és ugyanígy a tudatos elengedésre is, a hála pedig az egyén boldogsága lesz. Amikor már nem hozunk folyamatosan ítéletet valamiről, és észrevesszük, hogy érzéseink egyre inkább a múltba vésznek, akkor érezzük, hogy elengedtünk dolgokat.

Iskolai bullying – milyen jelek utalnak rá?

Mit jelent a bullying kifejezés? A megfélemlítés (angol szóval bullying) többek között terrorizálást, zsarnokoskodást, erőszakoskodást, kegyetlenkedést, megalázást, kiközösítést és zaklatást jelent. Olyan ismétlődő viselkedés, amellyel egy csoport vagy egy személy egy másik csoport vagy személy feletti hatalmát igyekszik kialakítani – írja a wikipedia.

Hogyan küzdjük le a vizsgadrukkot?

Mindenki átélte már, senkinek sem ismeretlen a vizsgadrukk érzése: az izgalom, a gombóc a torokban, a gyomorpanasz, az izzadó tenyér, a remegés, az izgulás. Ezzel az állapottal előbb-utóbb mindenki találkozik az élete során, a vizsgadrukk azonban leküzdhető.

Hogyan győzhető le a vizsgadrukk?

Nemrég volt az érettségi, most következik az egyetemi vizsgaidőszak: kemény időszak a diákoknak, bármivel is küzdjenek jelenleg. Adódik a kérdés, hogy milyen tüneteket okozhat a szorongás, az izgalom, és mit tehetünk ellene? A vizsgadrukk voltaképpen nem más, mint szervezetünk stresszreakciója, amely azonban leküzdhető. Megszüntetni nem lehet, de csökkenteni igen.

A soványság internetes kultusza

Az utóbbi időben szerintem mindenki megfigyelte, hogy tombol a diétaláz a különböző közösségi média platformokon, és nem is csak a hírességek miatt. Ki ne ismerné a folyamatos “előtte-utána” fotókat, vagy a “transformation” videókat. Az úgynevezett body positivity kampány a mai közösségi médiában átcsap egy folyamatos fogyás kampányba, és a soványság kultusza alakul ki az emberek körében.

Az első benyomás pszichológiája

Az első benyomás a társunkkal való első találkozás során, a róla kialakult tudásunkat jelenti, amelyet a fizikai megjelenése, non-verbális, és verbális jelzései határoznak meg. A kognitív reprezentáció, azaz az elmében létrejövő mentális kép egyik formája a másokról alkotott tudás. Az első benyomás a társunkkal való első találkozás során, a róla kialakult tudásunkat jelenti. Külső, látható fizikai és viselkedési jegyeiből gyakran téves következtetéseket vonunk le a személyiségére vonatkozóan. Ezek a jegyek ugyanis általában az adott szituációról, és nem a személyiségről beszélnek.