Mi az, ami tilos Luca – napján?
- Dátum: 2024.12.13., 07:05
- Martinka Dia
- képek:pixabay
- babona, boszorkány, hagyományok, hiedelem, karácsonyi előkészület, Luca széke, Luca-nap, Szent Luca, tiltott tevékenységek lucázás
A Luca-nap a hagyományokban vannak dolgok, amit tilos elvégezni, ugyanis balszerencsét hoz. Melyek a Luca-napi babonák?
A Luca- nap elsősorban a karácsony közeledtét jelzi. Bár a régi korokra visszanyúló hagyományok között számos szenthez kötődő hiedelmet lehet találni, valószínűleg kevés olyan nap van, melyhez egyszerre annyi tiltás és jóslás kapcsolódik, mint Szent Luca napjához.
A monda úgy tartja, hogy december 13-án a sötétséggel Szent Luca boszorkánnyá alakul, és ez ellen kell védekeznünk. Jobban tesszük, ha ajtónk kulcslyukába fokhagymát dugunk, és seprűinket keresztbe tesszük. Ezen a napon nem szabad semmit sem kölcsönbe kérni, mert a végén még a boszorkány megkaparintja, de se varrni, se házimunkát nem szabad végezni, mert a házkörüli tyúkok nem fognak tojást adni. A Luca székéről se feledkezzünk meg, hiszen erre állva a templomban megláthatjuk a boszorkányt.

Változó, hogy az egyes népek hogyan tekintenek Lucára, és milyen jelentőséget tulajdonítanak neki, alapvetően mégis két arccal jelenik meg a hiedelemvilágban: a jóságos, segítő szent és a boszorkány képével.
Régen úgy tartották, hogy ekkor, december 13-én a lányoknak és az asszonyoknak szigorúan tilos volt bármiféle házimunkát elvégezni, így kötni vagy fonni, kenyeret sütni vagy éppen mosni sem volt szabad, ellenkező esetben Luca haragjára számíthattak, mely legtöbbször rosszat jelentett.
Mit tilos még ekkor tenni?
Ezen a napon tüzet gyújtani és varrni sem volt tanácsos az asszonyoknak. Kölcsönadni szintén nem volt tanácsos, mert a kölcsönkért tárgyak a boszorkányok kezére juthattak. Magyarország bővelkedik az olyan izgalmas hagyományokban, mint a lucázás, a Luca-búza ültetése vagy a Luca-szék készítése.
A népi hiedelmek szerint a varázserővel bíró háromlábú Luca-széket a régi fiatal legények készítették el hét darabból és többféle fából. A hagyományos darabnak 13 nap alatt kellett elkészülnie. Innen a mondás, hogy „lassan készül, mint a Luca széke”. A Luca-széknek érdekes funkciója volt. December 26-án, az éjféli misére csempészték be a legények, és felálltak rá, hogy megláthassák a tömegben a boszorkányokat.

Némely faluban még szokás, hogy Luca-napon a gyerekek házról házra járnak, szalmát hintenek, és vidám mondókákkal kívánnak bő termést és egészséges jószágokat.
A lányok ezen a napon 12 gombócot főztek. Mindegyikbe egy férfi nevét rejtették. Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött, megmondta ki lesz a férjük.
Ki volt Luca valójában?
Ő volt Szent Lúcia, akit a keresztény vallás vértanúként tart számon. Története szerint édesanyja csodával határos gyógyulása után álmában megjelent Szent Ágota, és ennek hatására Lúcia szüzességet fogadott, hozományát pedig felajánlotta a szegényeknek. Vőlegénye ezt nem vette jó néven, ezért, hogy bosszút álljon, kereszténység vádjával illette a lányt. Lúcia bíróság elé került, és elítélték: kínzás után halál várt rá.
December 13-a, vagyis Luca napja a karácsonyi ünnepkör egyik fontos napja. Általában az adventi időszak közepére esik, mely Szent András ünnepéhez legközelebb eső vasárnaptól Jézus Krisztus születésének napjáig, december 25-ig tart és a keresztény kultúrkörben a karácsonyi előkészület ideje.
A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka
„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.
Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is
A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.
Amit a hőségriadóról tudni érdemes
Itt a nyár, tombol a meleg, jönnek a hőségriadók sorban, de mit is jelentenek ezek pontosan?
Kültéri medence karbantartása és tisztítása
Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.
Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell
A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.