Menü

Kövirózsa, a kerti csodaszer

Ki ne ismerné a kövirózsát, amit szinte minden nagyszülői ház kertjében megtalálhatunk. Ez nem is véletlen, hiszen a népi gyógyászat közkedvelt növénye.

A kövirózsa a varjúhájfélék családjába tartozó növény, melynek Magyarországon két honos faja létezik és mind a kettő a védett növények közé sorolandó. Küllemre szinte összetéveszthetetlen a többi talajon élő növénnyel, pozsgás levelei húsosak, amik lehetnek zöldek, kékesek és pirosasak. Többségében a sziklás talajon, udvarokon sziklakertekben található, hiszen igen jól tűri a nagyon napsütéses helyeket, és tápanyagban nem bővelkedő talajt. Amit kifejezetten nem szeret, az a pangó víz, hiszen ettől rohadásnak indul a gyökere és a levelei is.

Gyorsan szaporodik, egy tőről hihetetlen gyorsasággal érkeznek az újabb kis növények, melyeket óvatosan levágva, kis gyökérzetet hagyva, külön tudunk ültetni. Nyáron apró kis virágokat hoz, lehetnek ezek fehérek, rózsaszínűek, vagy pirosok is. Rendkívül dekoratív, ám gondozást nem igénylő növényről beszélünk, amit nem csak kertekbe, hanem balkonra, vagy az ablak elé helyezett kaspóban is eléldegél. Arra figyeljünk, hogy mindig nagyon sok napsütés érje, és ne locsoljuk túl, mert akkor bizony hamar elköszönhetünk tőle.

A kövirózsa nem csak kedves és hálás növény, hanem rendkívüli, egészségre jótékony hatású kis, zöld csoda. A népi gyógyászat igen régóta használja különböző betegségek kezelésekor. A növény leveleiben található folyadék az, ami számunkra nagyon hasznos lehet. Amikor leszedjük a levelét, ki tudunk préselni egy zöldes színű, víz állagú folyadékot belőle, ami kiváló gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik.

Fontos, hogy a levet ne nyeljük le és mindig frissen készítsük, ne tárolgassuk későbbi fogyasztásra félretéve. Akinek fájt már a füle és nem tudott azonnal orvoshoz fordulni vele, biztos kapott olyan tanácsot, hogy csepegtessen a fülébe a kövirózsa levéből. Vattára csepegtetve, azzal borogatva kezelhetjük fogfájásunkat, vagy nyirokcsomó duzzanatunkat egy erősebb torokgyulladás esetén. A bőrön keletkező pattanások, aknés sebek, bőrpír kezelésére is használható. Ehhez félbe kell vágni a leveleket, azzal pedig befedni a kezelni kívánt területet. A levet disznózsírba keverve (kókuszzsírba is lehet) gyógyíthatók a fagyási és égési sérülések. Szájsebek és herpesz ellen is remek ellenszer.

A tyúkszemet is jól el lehet vele távolítani, viszont ehhez szükség lesz sós lábáztatásra. Amennyiben kipuhult a bőr, arra a felületre kell a félbevágott levelet rákötözni. A kövirózsa levéből könnyen készíthető tinktúra, sőt, még alap krémbe is bele lehet keverni. Utóbbi az aranyeres panaszokra kiváló gyógyír.

A kövirózsa egy talajra eléggé igénytelen növény, ami bármelyik kert, vagy udvar dísze lehet. Nem csak a sziklakertek szépítéséért, hanem gyulladásaink csökkentéséért is érdemes ültetnünk.

Nyugtató illóolajok otthonra

A megfelelő illatok kiválasztásával befolyásolhatjuk az érzelmeinket, a memóriánkat és csökkenthetjük a stresszt. Szakemberek szerint a jól megválasztott illatok nyugtatják az idegeket, javítják a hangulatot, nézzük melyek ezek az illatok?

Miért ne dobjuk ki a teafiltert?

A teázás minden országban nagy népszerűségnek örvend, hiszen a tea nemcsak finom, hanem nagyon sok jótékony egészségügyi hatása is van. Ha filteres teát fogyasztanak, akkor szeretném figyelmükbe ajánlani mai cikkünket!

Tartósítószer általánosságban

A vegyszeres tartósítás, vagyis a tartósítószerek alkalmazása az élelmiszeriparban elengedhetetlen eszköze a termékek eltarthatóságának növelésére, a romlás megelőzésére, valamint a minőség megőrzésére. A tartósítószerek olyan anyagok, amelyek megakadályozzák vagy lassítják az élelmiszerekben bekövetkező kémiai és biológiai változásokat, ezáltal védve a termékeket a mikrobiális romlástól és az oxidációtól.

Vonzd be a szerencsét Feng Shui-val!

Teljességgel lehetetlen, hogy azonnal elkezdjem a készen és szépen berendezett otthonom megvariálni, átfesteni, újra gondolni, azonban nem elképzelhetetlen néhány egyszerű tipp ahhoz, hogy a Feng Shui-t megteremthessem a lakásomban.

Rákellenes Világséta

Január 12-én tartják világszerte a Rákellenes Világsétát, mely a magyarországi időintervallum szerint 15-16 óráig tart. Ebben az időben tehetünk közösen egy sétát, amivel kifejezhetjük együttérzésünket a daganatos betegekkel, hozzátartozóikkal, ismerőseikkel szemben. Ezzel egyidőben támogathatjuk a rákellenes harcot.