Menü

Testünk energiaközpontjai

  • Dátum: 2013.04.04., 14:16

A csakrák testünk egymással kommunikáló energiaközpontjai, amelyek a gerinc legalsó pontja és a fejtető között helyezkednek el. Mindegyiknek megvan a maga funkciója, sebessége, színe. Indiában már négyezer éve ismerik és alkalmazzák a csakrák rendszerét, amely az ajurvédikus medicina egyik alapja.

A csakra eredetileg szanszkrit szó, jelentése kerék, vagy korong. Másutt lótusznak is hívják őket. Az óramutató járásával megegyező irányban mozognak bennünk, láthatatlan módon kapcsolódnak össze egymással és velünk. Az indiai tanítások szerint a csakrákon keresztül áramlik az energia, az élethez szükséges erő bennünk. A csakrák ezt az energiát befogadják és feldolgozzák. Működésük szabályozzák az életfolyamatainkat, összekötik a testet és lelket, valamint egyfajta összekötő kapcsot jelentenek az ember és az univerzum között.

A csakrák nem kézzel fogható szervek, érzékszerveinkkel felfoghatatlan energiaközpontok, a transzcendens életerő központjai. A csakrák minősége, működése a szellemi és értelmi fejlettségünkkel arányos. A nagyobb, kiterjedtebb, magasabb rezgési frekvenciával rendelkező csakrák több energiával dolgoznak.

A hét nagy csakra a gyökércsakrából kiindulva halad fölfelé a koronacsakra felé. Fontos tudni, ha valamelyik csakrában megbomlik az egyensúly, nem megfelelő a működése, energiahiány lép fel, akkor a mi belső nyugalmunk is megbomlik, betegségek alakulhatnak ki. A csakrák harmónikus működése az ember egészséges szellemi és fizikai fejlődésének a feltétele. A hét nagy csakrán kívül több mellékcsakra is létezik, amik a tenyerünkön és a talpunkon találhatóak meg.

A különböző félelmek, a szorongás, az agresszió, a negatív gondolatok egyfajta dugulást okozhatnak a csakrákban, így az életenergiák nem tudnak szabadon áramlani és kialakulnak a különböző nyavalyák. Érdemes tehát mindent pozitív oldalról megközelíteni, a szépre, a jóra koncentrálni és mindenben meglátni a jót, a nehézségeket feladatként felfogni. A csakrák megnyitásával, harmonizálásával csodálatos eredményeket érhetünk el a gyógyításban és a megelőzésben egyaránt.

Következő írásunkban megismerkedhetnek magukkal a csakrákkal is.

Fotó:
sxc.hu

Nem tudok lefogyni, pedig szeretnék – A fogyás pszichés akadályai

Sokan érzik úgy, hogy minden vágyuk a fogyás, mégsem képesek tartós eredményt elérni. Hiába az elhatározás, a diéta és a motiváció, valami újra és újra megakadályozza az életmódváltást. A fogyás pszichés akadályai gyakran jelentős szerepet játszanak ebben a folyamatban. De miért olyan nehéz lefogyni, ha valóban szeretnénk?

Mit tehetünk a demencia ellen? A megelőzés már jóval idősebb kor előtt elkezdődhet

A demencia sok család számára már nem egy távoli, ismeretlen betegség. Elég csak egy idős hozzátartozóra gondolni, aki korábban mindenre emlékezett, pontosan tudta, mikor kinek van a születésnapja, vagy éppen ugyanazt a történetet mesélte el újra és újra – aztán egyszer csak bizonytalanná váltak ezek az emlékek. Ilyenkor az ember óhatatlanul elgondolkodik azon, vajon lehetett volna-e bármit tenni korábban, és mi az, amit mi magunk megtehetünk azért, hogy minél tovább megőrizzük szellemi frissességünket.

Így állítható meg a túlevés ördögi köre

A hirtelen ránk törő, csillapíthatatlan falási roham könnyen túlevéshez vezethet. A háttérben többféle ok állhat, az alváshiánytól és a rendszertelen napirendtől egészen a stresszig.

Digitális demencia – erre figyelj

A demencia szót sajnos sokan ismerik, de rohanó világunkkal sajnos ennek is újabb fajtájával kell sokaknak szembenézni.

Miért érzünk bűntudatot, amikor pihenünk?

Van, aki egy hosszú, fárasztó nap után sem tud egyszerűen leülni. Ha végre lenne egy kis szabadideje, rögtön eszébe jut, hogy még el lehetne mosogatni, válaszolni kellene egy üzenetre, rendet lehetne rakni, dolgozni vagy elintézni valamit. A pihenés pedig nem megnyugvást, hanem furcsa bűntudatot hoz.