Játszani jó!
- Dátum: 2013.05.02., 12:35
Nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is szüksége van szabadidőre, játékra, hogy kikapcsolódjanak és le tudják vezetni a stresszt.
Sokszor visszagondolunk felnőtt fejjel, hogy mennyire jó volt, amikor iskola után nem volt más dolgunk, mint megírni a matek leckét és utána lemenni az udvarra játszani a többiekkel. Amint felnövünk, azt hisszük, hogy már nem szabad elengednünk magunkat, nem játszhatunk, mert azt nekünk már nem szabad, a korral megszűnik az élvezet is.

Nem kell alkalmazkodnunk ezekhez a buta sémákhoz, igenis szüksége van az embernek a kikapcsolódásra, játékra. Lehet ez akár egy jó társasjáték a barátainkkal, akár egy hétvégéi buli indítója lehet a konzolos sport játékok, ahol versenyezhetünk egymással, vagy párunkkal játszhatunk kemény ping-pong meccseket a Wii-n, vagy lerendezhetünk egy kártyapartit az anyósékkal, garantáltan nagy vidámság a vége.
Bárhogy is válasszunk, muszáj valahogy kiengednünk a stresszt és miért lenne baj, ha közben még szórakozunk is és jól érezzük magunkat.
Nem tudok lefogyni, pedig szeretnék – A fogyás pszichés akadályai
Sokan érzik úgy, hogy minden vágyuk a fogyás, mégsem képesek tartós eredményt elérni. Hiába az elhatározás, a diéta és a motiváció, valami újra és újra megakadályozza az életmódváltást. A fogyás pszichés akadályai gyakran jelentős szerepet játszanak ebben a folyamatban. De miért olyan nehéz lefogyni, ha valóban szeretnénk?
Mit tehetünk a demencia ellen? A megelőzés már jóval idősebb kor előtt elkezdődhet
A demencia sok család számára már nem egy távoli, ismeretlen betegség. Elég csak egy idős hozzátartozóra gondolni, aki korábban mindenre emlékezett, pontosan tudta, mikor kinek van a születésnapja, vagy éppen ugyanazt a történetet mesélte el újra és újra – aztán egyszer csak bizonytalanná váltak ezek az emlékek. Ilyenkor az ember óhatatlanul elgondolkodik azon, vajon lehetett volna-e bármit tenni korábban, és mi az, amit mi magunk megtehetünk azért, hogy minél tovább megőrizzük szellemi frissességünket.
Így állítható meg a túlevés ördögi köre
A hirtelen ránk törő, csillapíthatatlan falási roham könnyen túlevéshez vezethet. A háttérben többféle ok állhat, az alváshiánytól és a rendszertelen napirendtől egészen a stresszig.
Digitális demencia – erre figyelj
A demencia szót sajnos sokan ismerik, de rohanó világunkkal sajnos ennek is újabb fajtájával kell sokaknak szembenézni.
Miért érzünk bűntudatot, amikor pihenünk?
Van, aki egy hosszú, fárasztó nap után sem tud egyszerűen leülni. Ha végre lenne egy kis szabadideje, rögtön eszébe jut, hogy még el lehetne mosogatni, válaszolni kellene egy üzenetre, rendet lehetne rakni, dolgozni vagy elintézni valamit. A pihenés pedig nem megnyugvást, hanem furcsa bűntudatot hoz.