Menü

Egészséges ételek – vagy csak reklám az egész? A sportitalok és a müzli szelet

Előző cikkeinkben már foglalkoztunk a gyümölcslevekkel és a teljes kiőrlésű gabonafélékből készült ételekkel, Megpróbáltuk felfedni mit is tartalmaznak. Ám ezeken kívül még számos egészségesnek kikiáltott élelmiszer pontosan az ellenkezője annak, amit a reklámokkal teletűzdelt élelmiszeripar állít, köszönhetően ezeknek a rendkívül sikeres hirdetési kampányoknak. Tudományos okokkal magyarázható, hogy mely élelmiszerek jók az szervezetünknek, s melyek nem…

Ezek közé tartoznak a manapság szintén agyonreklámozott  sportitalok, és müzli sport szeletek is.

A legtöbb, boltok polcain található átlagos sportital felesleges pénzkidobás, egyszerűen az emberi szervezet számára feldolgozhatatlan “ital-hulladék”.  Túlnyomó részük olyan összetevőkkel van tele, amik többet ártanak, mint használnak, szinte az ellenkező hatást fejtik ki, mint azt várnánk. Többek között tartalmaznak kukorica szirupot, nátriumot, rengeteg mesterséges színezéket és aromákat.

Ráadásul nem árt tudni, hogy a sportitalok közel 30-szor erősebb eróziót okozhatnak a fogak esetében, mint a víz. Ezen már a fogmosás sem segít, sőt csak ront, mert az ilyen italokban bőven található citromsav lágyabbá teszi a fogzománcot, mégpedig olyan mértékben, hogy az már magától a fogmosástól is tovább sérülhet. Érdemesebb ezeket helyettesíteni például kókuszvízzel, amely tele van jótékony hatású és tápláló vegyületekkel, valamint természetes elektrolitokkal, enzimekkel, nyomelemekkel, aminosavakkal és a manapság nagy jelentőségű antioxidánsokkal. Érdemesebb tehát, ha magunk készítjük el saját sportitalunkat.

Erre a célra ideális a kókuszvíz, amely gyulladáscsökkentő és vérnyomáscsökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik, így tökéletes sportital lehet számunkra. Azonban ennek fogyasztása is csak szaunázás vagy tartós kardio edzés után ajánlott, mivel a kókuszvíz is rengeteg cukrot tartalmaz.

Ehhez hasonlóan a manapság a kereskedelmi forgalomban kapható energiaszelet legtöbbje olcsó szójafehérjét, az állagát megadó, de egyáltalán nem egészséges kukorica szirupot, valamint szintetikus vitaminokat és élelmiszeripari hulladéktermékeket tartalmaz. Érdemesebb tehát a sok mesterséges anyagot is tartalmazó szeletek helyett elfogyasztani inkább egy – egy gyümölcsöt, mely valós és hasznos összetevőket, rostokat és vitaminokat tartalmaz!

Fotó:
pixabay.com

Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?

A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.

Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai

A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.


Miért szeretjük a borzongást? – A krimi vonzereje

Egy jó rejtély képes egyszerre kíváncsivá tenni, feszültségben tartani és az utolsó pillanatban meglepni. A bűnügyi sztorik biztonságos távolságból engednek közel a félelmetes helyzetekhez. Azonban miért vonz minket ennyire a borzongás, és miért esik jól a veszély közelsége?

Quilling, a papírcsíkok kreatív felhasználása

Apró papírcsíkok, egy kis türelem és némi kreativitás, ennyi is elég lehet ahhoz, hogy valaki különleges képeket, vagy díszeket készítsen.

Ennyi alvásra van szüksége egy iskolásnak

Az iskola kezdete sok családban egyet jelent a korábbi keléssel, a sűrűbb délutánokkal és az esti lefekvés körüli vitákkal. A gyerekeknek azonban nem csupán a tanuláshoz, hanem a testi-lelki fejlődéshez is elegendő alvásra van szükségük. Ha rendszeresen kevesebbet alszanak a kelleténél, annak a hangulatuk, a figyelmük és az iskolai teljesítményük is megérezheti a hatását.