Menü

A király beszéde és gyógyulása

A király beszéde című film csaknem nyolcvan évvel ezelőtt játszódik, mégis számos olyan igazságot, információt szemléltet a dadogással kapcsolatban, amit a 21. században is érdemes tudatosítani.

A film először is ábrázolja a dadogással kapcsolatos tévhiteket, amelyek hosszú időn keresztül tartották magukat, megnehezítve ezzel a probléma orvoslását. Azt is szemlélteti, hogy a szülők magatartása, érzelmi viszonyulása, elvárásai nagyban szerepet játszanak a dadogást okozó összetett lelki problémában.

A beszédelsajátítás normál esetben három éves korra befejeződik. Az esetek többsége azonban a dadogás később jelentkezik, tehát leszögezhetjük, hogy senki sem születik dadogva.

A háttérben gyakran nem optimális kapcsolati tényezők állnak. Vagyis feszültségekkel, esetlegesen traumatikus élményekkel terhelt környezet nagyban hajlamosíthat a dadogás kialakulására főleg gyermekeknél. A szülőkkel való kapcsolat is kritikus pont lehet. Éppen ezért egy terápia során a pszichológusok, logopédusok elsősorban a szülőkkel foglalkoznak. Ez persze nem mindig könnyű, hiszen a szülőknek rendkívül nehéz megbirkóznia ezzel a helyzettel. Ha szülők elutasítóak, és elhárítják a problémát, akkor csökken a visszafordíthatóság, vagyis a gyógyulás esélye.

Fontos leszögezni, hogy a dadogás nem beszédhiba. A dadogónak a beszédben résztvevő szervei (ajkak, nyelv, gége) épek és egészségesek. A logopédia egyébként hosszú időn keresztül beszédhibának tekintette a dadogást, ennek megfelelően dolgoztak ki kezelési módszereket, például speciális légzési gyakorlatokat. Így sokáig (ahogyan az említett filmben is bemutatták) az igazi okok rejtve maradtak, és a kezelési módszerek hatástalannak bizonyultak, legalábbis hosszú távon mindenképpen.

Gyakran tapasztalható az a jelenség is, hogy például bábjáték közben abbamarad a dadogás. Ez is egyértelműen igazolja, hogy nem szervi elváltozásról, és visszafordíthatatlan folyamatról van szó. Leghatásosabb, ha gyermekkorban feltárjuk az okokat, és kezeljük azokat. Ehhez viszont a szülők részéről nagyfokú tudatosságra és önkritikára van szükség.

Fotó:
pixabay.com

Túl sok veszekedés egy párkapcsolatban – Mi áll az állandó konfliktusok hátterében?

A párkapcsolatok természetes velejárói a nézeteltérések, hiszen két különböző személyiség, eltérő szokásokkal, értékrenddel és érzelmi szükségletekkel próbál közös életet kialakítani. Azonban amikor a viták mindennapossá válnak, és már a legapróbb dolgokból is komoly veszekedés alakul ki, érdemes megvizsgálni, mi húzódhat meg a háttérben. A túl sok veszekedés gyakran nem maga a probléma, hanem egy mélyebb kapcsolati nehézség tünete.

Miért bántjuk azokat, akiket a legjobban szeretünk?

Az emberi kapcsolatok egyik legkülönösebb ellentmondása, hogy sokszor éppen azoknak okozzuk a legnagyobb fájdalmat, akik a legtöbbet jelentik számunkra.

A kétszínűség valódi arca

A kétszínűség az egyik legkiábrándítóbb emberi tulajdonság. Nem azért, mert az emberek néha hibáznak, vagy mert nem mindig merik kimondani, amit gondolnak. Hanem azért, mert a kétszínű ember tudatosan mást mutat kifelé, mint amit valójában érez, gondol vagy tesz. Szemtől szemben mosolyog, kedveskedik, támogatásáról biztosít, majd a hátad mögött éppen az ellenkezőjét teszi.

Amikor a munkahelyed lassan felemészt

A munkahely ideális esetben nemcsak a megélhetésünket biztosítja, hanem a mindennapjaink fontos része is. Olyan hely, ahol értékesnek érezhetjük magunkat, ahol számít a véleményünk, és ahol a közös munka sikerélményt ad. A valóság azonban nem mindig ilyen. De honnan tudhatjuk, hogy egyszerűen csak nehezebb időszakot élünk át, vagy valóban mérgező munkahelyi környezetben dolgozunk?

Nehéz emberek vagy egyszerűen csak önazonosak? – Amikor az őszinteség másokból ellenállást vált ki

Vannak emberek, akik nem szeretnek köntörfalazni. Kimondják, amit gondolnak, vállalják a véleményüket, és nem próbálnak mindenáron megfelelni mások elvárásainak. Nem feltétlenül akarnak vitát gerjeszteni, egyszerűen csak önmagukat adják. Mégis gyakran kapják meg a környezetüktől, hogy nehéz természetűek, túl szókimondóak vagy éppen kezelhetetlenek. De vajon valóban velük van a probléma, vagy inkább azzal, ahogyan a környezetük reagál az egyenességükre?