A király beszéde és gyógyulása
- Dátum: 2013.10.23., 20:38
- beszédhiba, dadogás, logopédia, okok, szülőkkel való kapcsolat
A király beszéde című film csaknem nyolcvan évvel ezelőtt játszódik, mégis számos olyan igazságot, információt szemléltet a dadogással kapcsolatban, amit a 21. században is érdemes tudatosítani.
A film először is ábrázolja a dadogással kapcsolatos tévhiteket, amelyek hosszú időn keresztül tartották magukat, megnehezítve ezzel a probléma orvoslását. Azt is szemlélteti, hogy a szülők magatartása, érzelmi viszonyulása, elvárásai nagyban szerepet játszanak a dadogást okozó összetett lelki problémában.
A beszédelsajátítás normál esetben három éves korra befejeződik. Az esetek többsége azonban a dadogás később jelentkezik, tehát leszögezhetjük, hogy senki sem születik dadogva.
A háttérben gyakran nem optimális kapcsolati tényezők állnak. Vagyis feszültségekkel, esetlegesen traumatikus élményekkel terhelt környezet nagyban hajlamosíthat a dadogás kialakulására főleg gyermekeknél. A szülőkkel való kapcsolat is kritikus pont lehet. Éppen ezért egy terápia során a pszichológusok, logopédusok elsősorban a szülőkkel foglalkoznak. Ez persze nem mindig könnyű, hiszen a szülőknek rendkívül nehéz megbirkóznia ezzel a helyzettel. Ha szülők elutasítóak, és elhárítják a problémát, akkor csökken a visszafordíthatóság, vagyis a gyógyulás esélye.
Fontos leszögezni, hogy a dadogás nem beszédhiba. A dadogónak a beszédben résztvevő szervei (ajkak, nyelv, gége) épek és egészségesek. A logopédia egyébként hosszú időn keresztül beszédhibának tekintette a dadogást, ennek megfelelően dolgoztak ki kezelési módszereket, például speciális légzési gyakorlatokat. Így sokáig (ahogyan az említett filmben is bemutatták) az igazi okok rejtve maradtak, és a kezelési módszerek hatástalannak bizonyultak, legalábbis hosszú távon mindenképpen.
Gyakran tapasztalható az a jelenség is, hogy például bábjáték közben abbamarad a dadogás. Ez is egyértelműen igazolja, hogy nem szervi elváltozásról, és visszafordíthatatlan folyamatról van szó. Leghatásosabb, ha gyermekkorban feltárjuk az okokat, és kezeljük azokat. Ehhez viszont a szülők részéről nagyfokú tudatosságra és önkritikára van szükség.
Fotó:
pixabay.com
Imposztor-szindróma, hallottál már róla?
Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.
Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?
Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.
A sportszerűség fontossága
A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.
Miért hallgatunk az érzelmeinkről?
Legtöbbször félelmek, tanult minták és a sebezhetőségtől való rettegés áll az emberek közötti távolságtartás mögött. Sokan inkább a megalkuvást választják a problémákkal való szembenézés helyett. Nem azért, mert nincs bennük bátorság, hanem mert nem sajátították el a különböző szituációk megoldásához szükséges készségeket.
Társfüggőség – amikor a kapcsolat fontosabbá válik önmagunknál
A társfüggőség egy gyakran félreértett, mégis széles körben jelen lévő lelki állapot, amelyben az egyén túlzott mértékben egy másik ember szükségleteihez, elvárásaihoz és érzelmeihez igazítja a saját életét.