Rendrakás a fejünkben
- Dátum: 2014.02.17., 08:21
- aggódás, emésztő gondolatok, félelem, szorongás, változás, változtatni életünkön
Ahhoz, hogy minőségileg változtatni tudjunk életünkön, az igény felismerése után, a fejünkben való rendrakással kell kezdenünk.
Nem könnyű folyamatról van szó, de hókuszpókuszra sincs szükség. A rendetlenséget fejünkben az emésztő, mérgező gondolatok okozzák, melyeket először fel kell térképezni, hogy a leltár után meg tudjunk szabadulni tőlük.
Ilyen negatív gondolatok kapcsolódhatnak például az aggódáshoz, amikor ez az érzelmi állapot állandósul, és szükséges, elvárt tulajdonságként jelenik meg. Sokszor találkozhatunk azzal a mintával, mely szerint az aggódás (például: szülői) a szeretet kifejezése. Ehhez kapcsolódik az a szemlélet (mely külső és belső elvárásként egyaránt megjelenhet), hogy ha nem aggódsz eléggé, nem is vagy jó anya, testvér, feleség… Valójában azonban az aggódás sokszor öncélú, és nem más, mint a hatalmaskodás és a kontroll eszköze. Az aggódás minden érintett féltől hosszú távon energiát von el, amely negatív érzelmekkel, viselkedéssel jár és gátolja a kapcsolatok minőségi változását.
A szorongás is az emésztő gondolatok körébe tartozik. Olyan típusú félelem, melynek nincsen tárgya, ezért mindenre kiterjedővé tud válni. Szorongásaink érzelmi, és viselkedésbeli elfojtásokról szólnak, és szintén nagyon gátló hatással vannak életünkre (önfejlődésünkre).
Mikor pedig ítélkezünk (vagy pletykálunk) másokról, mindig jusson eszünkbe, hogy ezek az ítéletek rólunk is szólnak. A másokban észlelt, felismert hibák, a mi ügyeink is. Főleg akkor éljünk gyanúval, amikor mások megítélését fokozott érzelmi töltettel tesszük, ilyenkor minden bizonnyal „magunkkal” van feladatunk.
Egyik „energiavámpír” gondolatból következik a másik, a sor végtelennek tűnik. Hiszen az emésztő gondolatok között sorakozik még: a félelem, a befejezetlen ügyek, a játszmák és a közömbösség sem jó tanácsadója életünknek. De ha mindezek tudatosulnak bennünk, akkor már félúton járunk… Ne halogassuk a rendrakást, hiszen már pusztán a „leltár” is komoly felszabadító hatással lehet ránk!
Fotó:
pixabay.com
Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban
Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.
Mit csinál egy párkapcsolati coach?
A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.
Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?
A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.
„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?
Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.
Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás
Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?