Hogyan vegyük rá gyermekünket a mozgásra?
Egyszerű: példamutatással. Kutatások bizonyítják, hogy az aktív szülőknek a gyermekeik is aktívabbak. Pofonegyszerű a recept, sokan mégsem követik.
Több felmérés is bebizonyította, hogy a sportos, sportosabb élet élők gyermekei szüleikhez hasonlóan az átlagosnál többet mozognak.
A mozgás nemcsak az egészség, hanem a testi fejlődés szempontjából is fontos a gyermekek számára. Érdekesség, hogy korábban sok helyen a „ne futkossál, mert elesel” álláspontot képviselték, mára ez már alaposan idejétmúlt. Az a jó, ha gyermek sokat mozog, sportol, fut, fára mászik. A lényeg maga a mozgás. A versenysportot ugyanakkor sokan nem ajánlják a kicsiknek. A versengés kiöli a szabadságot, a játékosságot a tevékenységből, általában épp a felnőttek miatt, akik becsületbeli ügynek tartják fiúk, lányuk futamát, meccsét, viadalát.

Becsapós lehet a gyermekek magatartása, ugyanis hajlamosak vagyunk azt tartani róluk, hogy maguktól is eleget mozognak. Ez nincs így, ekkor kell kialakítani bennük az egészséges szokásokat.
A gond ott van, hogy szülést követően a nők figyelmét általában annyira leköti kisbabájuk ellátása és a megváltozott életmód, hogy nagyon nehezen térnek vissza a korábbi aktív szintre, s ez természetesen a kicsikre is kihat. A kezdő szülői életbe nem könnyű beleszervezni a sportolást, ugyanakkor minden kicsi, de rendszeres testmozgás sokat számíthat az anyák, apák és a gyermekek egészségét illetően.
Fotó:
pixabay.com
„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?
Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.
Nyári táborok gyerekeknek – Melyek a legnépszerűbbek, és miért rajonganak értük a családok?
Amint beköszönt a nyári szünet, sok szülő számára felmerül a kérdés: milyen programmal töltsék tartalmasan a gyerekek a hosszú vakációt? A nyári táborok évről évre egyre népszerűbbek, hiszen nemcsak felügyeletet biztosítanak, hanem élményeket, új barátságokat és rengeteg hasznos tapasztalatot is adnak a gyerekeknek.
Zsarnok szülők: amikor a szeretetet túlzott kontroll váltja fel
A szülők elsődleges feladata, hogy biztonságot, szeretetet és útmutatást nyújtsanak gyermekük számára. Előfordulhat azonban, hogy a nevelés során a szabályok és az irányítás túlzott mértéket öltenek. Ilyenkor beszélhetünk zsarnoki vagy túlkontrolláló szülői viselkedésről. Ez nem hivatalos pszichológiai diagnózis, hanem egy olyan nevelési stílus leírása, amelyben a szülő túlzott ellenőrzést gyakorol a gyermek felett, kevés teret hagyva az önállóságnak és a saját döntéseknek.
Koszos gyerek, erősebb immunrendszer? Ennyi igazság van a mondás mögött
„Ne piszkold össze magad!” – hangzik el sok családban nap mint nap, miközben a gyerekek önfeledten építenek homokvárat, pocsolyában ugrálnak vagy a kertben fedezik fel a természet apró csodáit. Régóta tartja magát az a nézet, hogy a gyerekek immunrendszerének jót tesz, ha időnként koszosak lesznek játék közben. De vajon valóban így van, vagy csupán egy népszerű tévhit?
Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell
A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.