Menü

Mennyire cselekszel aszerint, hogy mit szólnak mások?

A szocializáció természetes része, hogy valamilyen szinten alkalmazkodunk környezetünk elvárásaihoz. Ki jobban, ki kevésbé, személyiségétől és neveltetésétől, élettapasztalataitól függően. Minderre valamilyen szinten szükség is van, hiszen a normál életvitel része, hogy alkalmazkodnunk kell a családunkban, a munkahelyünkön, a buszon, vagy a bevásárlóközpontban.

Nagyon nehéz megtalálni a megfelelő egyensúlyt, amikor még önmagunk lehetünk, mégis képesek vagyunk megfelelően idomulni embertársainkhoz. A tapasztalatok azt mutatják, hogy minél inkább fejlődünk, minél jobban ismerjük önmagunkat, annál kevésbé foglalkozunk azzal, hogy mit szólnak mások bizonyos cselekedeteinkhez, szokásainkhoz, és inkább a saját belső hívószavunkra, megérzéseinkre hagyatkozunk.

Ahogy érik, erősödik a személyiségünk, fejlődik az önismeretünk, egyre inkább tapasztalható, hogy nem mások rólunk alkotott véleménye befolyásol minket. Egyre jobban képesek vagyunk hinni önmagunknak, és kevésbé igényeljük a kívülről érkező megerősítéseket. Vajon milyen érzéseket tapasztalhatunk ezen az úton járva? Egyszerre van könnyű és nehéz dolgunk, ahogy egyre kevésbé hagyatkozunk a külső véleményekre. Egyrészt egyfajta szabadság-érzettel, és sok-sok örömmel gazdagodhatunk. Hiszen ki ismerne minket jobban saját magunknál, ki tudhatná nálunk jobban, hogy éppen mire van szükségünk?

Másrészt nehéz is, ha megpróbálunk mások iránymutatása helyett a saját utunkon járni. Az emberek ugyanis megszokták, hogy elvárások, tanácsok alapján cselekszenek – és hogy a környezetükben élőknek is számít az ő elvárásuk. Ha azonban valaki a saját ösztöneire, intuícióira kezd hagyatkozni, úgy a személyes környezete úgy érezheti, hogy az illető „önzővé válik”. Így lehetséges és valószínű, hogy több kritikát kap. Ráadásul tetteiért, döntéseiért jobban felelősséget kell vállalnia annak, aki nem más emberek véleményére támaszkodik, hiszen akkor nem mondhatja, hogy „hisz én csak a barátom/barátnőm tanácsára döntöttem”.

Pedig a felnőtté válás fontos része, hogy elkezdjük magunk mögött hagyni mások véleményét, és csak egészséges mértékben hagyjuk magunkat befolyásolni – addig, amíg az építi a személyiségünket. A félreértések elkerülése végett: a felnőtté válás folyamata alatt nem az életkor szerinti érést értjük, hanem a személyiség, az önismeret, a megérzések érettebbé válását. Mindez nem azt jelenti, hogy nem hallgatunk meg másokat, hogy ezentúl figyelmen kívül helyezzük a környezetünk visszajelzéseit. Hanem azt, hogy képesek leszünk kiszűrni, hogy melyek azok a vélemények, velünk szemben támasztott igények, amelyek építőek ránk nézve is, és melyek azok, amiket csupán megkövült elvárások, vagy visszahúzó hatások táplálnak. Ha hiszünk önmagunknak, akkor tudni fogjuk, hogy melyek azok a feedback-ek, azaz visszajelzések, amelyek előre visznek minket, és melyek azok, amelyek inkább visszafognak. 

Fotó:
pixabay.com

Átalakuló háztartások, avagy generációk együttélése

A modern világban egyre több fiatal felnőtt él a szülei otthonában, és tapasztalható, hogy egy-egy esetben három generáció is egymás mellett él. Az életszakaszok átalakultak, felcserélődtek, aminek gazdasági, társadalmi és pszichológiai okai is vannak. Sokan sosem hagyták még el a szülői fészket, mások viszont kényszerből vagy tudatos megfontolásból költöznek “haza” a saját háztartásukból. Vajon miként hat egy ilyen helyzet a felmenőkre, adott esetben a nagyszülőkre és a felnőttség határán toporgó gyermekeikre?

Az önmagunknak támasztott mércék csapdájában

Kiváló eredménnyel érkezünk haza, de semmi különösebb figyelmet nem kapunk a környezetünktől és önmagunktól sem. Valami rendkívüli teljesítményt kell produkálni ahhoz, hogy felkeltsük más emberek érdeklődését, vagy éppen emberileg csinálunk rosszul valamit. Azt érezzük, hogy tökéletes látszatot tartunk fenn, miközben mégis lehangoltnak, depressziósnak érezzük magunkat, vagyis az önmagunkkal szemben támasztott mércék csapdájában rekedtünk.

„Ha neki szabad, nekem miért nem?” – avagy a testvérkonfliktus

A testvérek vagy szövetségesek, vagy ellenségek, sokszor a két véglet között ritka az átmenet, így a közöttük lévő konfliktusok kezelése nem könnyű feladat a szülők, nagyszülők számára.

Elérhetetlen gyermekpszichiátriai ellátás

Sokszor halljuk a pszichológus, pszichiáter szavakat. Viszont bele sem gondolunk, hogy a pszichiátriának van egy kimondott gyerekekkel foglalkozó ága. Milyen problémákat kell kezelniük az itt dolgozó orvosoknak, ki kivel áll kapcsolatban, és milyen kezelési formákat alkalmaznak? Az alábbi cikkben a gyermekpszichiáterek munkájáról tudhatunk meg többet.

Vállalkozni vagy alkalmazottnak lenni?

Vállalkozó vagy alkalmazott – Hogyan lehet biztos jövőképem? Gyakran halljuk, hogy jó lenne vállalkozni valamivel, és függetlennek lenni a főnöktől, vezetőktől. Valamint, hogy az üzletemberek jól keresnek. A valóságban azonban ez a kép sokkal árnyaltabb. De mi is az alapvető különbség a kettő között? Egyéni szinten mely választás lehet jobb?