Mennyire cselekszel aszerint, hogy mit szólnak mások?

A szocializáció természetes része, hogy valamilyen szinten alkalmazkodunk környezetünk elvárásaihoz. Ki jobban, ki kevésbé, személyiségétől és neveltetésétől, élettapasztalataitól függően. Minderre valamilyen szinten szükség is van, hiszen a normál életvitel része, hogy alkalmazkodnunk kell a családunkban, a munkahelyünkön, a buszon, vagy a bevásárlóközpontban.

Nagyon nehéz megtalálni a megfelelő egyensúlyt, amikor még önmagunk lehetünk, mégis képesek vagyunk megfelelően idomulni embertársainkhoz. A tapasztalatok azt mutatják, hogy minél inkább fejlődünk, minél jobban ismerjük önmagunkat, annál kevésbé foglalkozunk azzal, hogy mit szólnak mások bizonyos cselekedeteinkhez, szokásainkhoz, és inkább a saját belső hívószavunkra, megérzéseinkre hagyatkozunk.

Ahogy érik, erősödik a személyiségünk, fejlődik az önismeretünk, egyre inkább tapasztalható, hogy nem mások rólunk alkotott véleménye befolyásol minket. Egyre jobban képesek vagyunk hinni önmagunknak, és kevésbé igényeljük a kívülről érkező megerősítéseket. Vajon milyen érzéseket tapasztalhatunk ezen az úton járva? Egyszerre van könnyű és nehéz dolgunk, ahogy egyre kevésbé hagyatkozunk a külső véleményekre. Egyrészt egyfajta szabadság-érzettel, és sok-sok örömmel gazdagodhatunk. Hiszen ki ismerne minket jobban saját magunknál, ki tudhatná nálunk jobban, hogy éppen mire van szükségünk?

Másrészt nehéz is, ha megpróbálunk mások iránymutatása helyett a saját utunkon járni. Az emberek ugyanis megszokták, hogy elvárások, tanácsok alapján cselekszenek – és hogy a környezetükben élőknek is számít az ő elvárásuk. Ha azonban valaki a saját ösztöneire, intuícióira kezd hagyatkozni, úgy a személyes környezete úgy érezheti, hogy az illető „önzővé válik”. Így lehetséges és valószínű, hogy több kritikát kap. Ráadásul tetteiért, döntéseiért jobban felelősséget kell vállalnia annak, aki nem más emberek véleményére támaszkodik, hiszen akkor nem mondhatja, hogy „hisz én csak a barátom/barátnőm tanácsára döntöttem”.

Pedig a felnőtté válás fontos része, hogy elkezdjük magunk mögött hagyni mások véleményét, és csak egészséges mértékben hagyjuk magunkat befolyásolni – addig, amíg az építi a személyiségünket. A félreértések elkerülése végett: a felnőtté válás folyamata alatt nem az életkor szerinti érést értjük, hanem a személyiség, az önismeret, a megérzések érettebbé válását. Mindez nem azt jelenti, hogy nem hallgatunk meg másokat, hogy ezentúl figyelmen kívül helyezzük a környezetünk visszajelzéseit. Hanem azt, hogy képesek leszünk kiszűrni, hogy melyek azok a vélemények, velünk szemben támasztott igények, amelyek építőek ránk nézve is, és melyek azok, amiket csupán megkövült elvárások, vagy visszahúzó hatások táplálnak. Ha hiszünk önmagunknak, akkor tudni fogjuk, hogy melyek azok a feedback-ek, azaz visszajelzések, amelyek előre visznek minket, és melyek azok, amelyek inkább visszafognak. 

Fotó:
pixabay.com