Menü

Amikor már az életörömünk is elvész…

Az állandóság hiába jelenti egyben a stabilitást is, hosszú távon önmagában mégsem tesz minket kiegyensúlyozottá. Idővel az állandóság mókuskerékké változik, mely bedarálja lelkünket és testünket egyaránt.

A burn out ma már jól ismert fogalom, de vajon önmagunkon észrevesszük a kiégés jeleit, és van eszköztárunk, amihez nyúlhatunk, ha munkakedvünkkel együtt már életörömünk is odavész?

Sokféle tünettel járhat a burn out, alvászavartól kezdve depresszión át, számos pszichés és fizikai jele lehet a kiégésnek. Ezt az állapotot kiváltó okok ismerete azonban segíthet a kiégés felismerésében.

A túlterheltség, illetve a saját vágyaink, igényeink teljes háttérbeszorítása idővel mindenképpen megbosszulja magát, és könnyen vezethetnek a szindróma kialakulásához. Másokon persze előbb észrevesszük, hogy túlhajszolják magukat, illetve túlzó elvárásoknak akarnak megfelelni, de a saját életünket nézve már kevésbé vagyunk ilyen „felvilágosult tisztán látók”.

És nem is kell feltétlenül túlterheltség ahhoz, hogy elmenjen a munkakedvünk, a változatosság, a felelősség, és a kihívást jelentő új helyzetek hiánya is fásultsághoz, idővel pedig kiégéshez vezethet.

Gyakran fedezhető fel a kiégés mögött, a megfelelési kényszer miatt érzett állandó nyomás. Általában észre sem vesszük, hogy ezek az elvárások mennyire átszövik életünket, és észrevétlenül irányítják tetteinket. Ezért lehet az, hogy amikor nagyon magas szinten akarunk egyszerre több szerepünkben is megfelelni, illetve tökéletesnek lenni, észre sem vesszük, hogy ráléptünk arra az útra, mely idővel az életöröm elvesztéséhez vezet. Hajtunk, dolgozunk, pörgünk, nincs egy perc nyugtunk sem, de ennek gyakorlatilag közben örülünk is, hiszen úszkálunk saját magunk fontosságának tudatában. Ilyenkor ez egyben olyan nagy motivációt is jelenthet, mely következtében túlterhelhetővé is válhatunk, vagyis a végletekig hajszoljuk magunkat, ráadásul látszólag mindezt boldogan tesszük.

Ahogyan eltérőek a kiégés okai és jelei, úgy változó, hogy kinek mi segít a burn out megelőzésében illetve kezelésében. Mindenesetre néha meg kell engednünk magunknak, hogy ne legyünk tökéletesek minden pillanatban, ne a külső elvárások uralják az életünket, hanem mi magunk. Ez persze nem könnyű feladat, de aktív pihenéssel, alkotás örömével, vagy például karrierszünettel tehetünk a kiégés ellen.

Fotó:
pixabay.com

A mindfulness ereje a mindennapokban

Az állandó online jelenlét és a megfelelési kényszer miatt egyre többen érzik úgy, hogy mentálisan kimerültek. Akkor is zakatol az agyunk, amikor végre lenne időnk pihenni. A tudatos jelenlét ebben nyújthat kapaszkodót, ugyanis segít visszatalálni a jelen pillanathoz, lelassítani a belső zajt és nyugodtabban kezelni a mentális túlterheltséget.

A passzív-agresszív viselkedés 7 tipikus jele

A passzív-agresszív viselkedés sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, mégis nehéz felismerni. Az ilyen emberek általában nem nyíltan fejezik ki a haragjukat vagy sértettségüket, hanem burkolt módon kommunikálnak. Emiatt a másik fél sokszor csak azt érzi, hogy valami nincs rendben, mégsem tudja pontosan megfogalmazni, mi bántja. A passzív-agresszió párkapcsolatokban, családon belül és munkahelyen is komoly feszültséget okozhat.

„Valami rosszat mondtam?” – a szégyenérzet fogságában

A szégyenérzet szinte észrevétlenül épül be a mindennapokba, mégis képes alapjaiban meghatározni, hogyan látjuk önmagunkat és a világot. Legtöbbször csendes érzésként van jelen – egyfajta belső hangként, amely idővel mindent felülír. Ha pedig figyelmen kívül hagyjuk, akkor korlátok közé szorítja az életünket.

A motiváció nem előfeltétel, hanem következmény

Gyakran beszélünk úgy a motivációról, mintha egyfajta belső üzemanyag lenne, amelynek jelenléte elindít bennünket, hiánya pedig megbénít. „Majd ha lesz kedvem”, „ma nincs motivációm” – ezek a mondatok is azt sugallják, hogy a cselekvés feltétele egy előzetesen megérkező lelkiállapot.

A korkülönbség szerepe a párkapcsolatokban

A párkapcsolatok világában a korkülönbség gyakran túlhangsúlyozott tényező, miközben a kapcsolat valódi minőségét sokkal inkább az érzelmi érettség, az értékrend, a kommunikáció és az élethelyzet határozza meg. A társadalom hajlamos kimondott vagy kimondatlan szabályokat felállítani arra vonatkozóan, hogy „mekkora korkülönbség még elfogadható”, azonban ezek a normák nem veszik figyelembe az egyéni különbségeket. Valójában két ember kapcsolata nem pusztán életkorok találkozása, hanem személyiségek, tapasztalatok és jövőképek összhangja.