Menü

A rettegett bölcsőhalál okai

Sok szülőt aggaszt a bölcsőhalál bekövetkezése, mely leggyakrabban az első négy hónapban fordul elő az újszülötteknél. Bár ma már számos kutatással próbálják kideríteni a csecsemőkori hirtelen halál okait, pontos eredetét még mindig nem ismerjük, de bizonyos tanácsok betartásával csökkenthető az előfordulásának kockázata.

Bár a szindróma pontos eredete még nem ismert, a vizsgálatok arra utalnak, hogy a bölcsőhalál bekövetkezése az agyban található légző központ éretlenségével hozható összefüggésbe. Éppen ezért jobban veszélyeztettek a koraszülöttek, valamint az agykárosodást szenvedő kisbabák, de egyéb környezeti tényezők is növelhetik a bölcsőhalál bekövetkezésének kockázatát.

Rizikótényező lehet, ha a szülők egy ágyban alszanak a babával, ezt tanácsos mindenképpen elkerülni, ugyanakkor az első hónapokban érdemes a baba kiságyát a szülők szobájában tartani. Mivel a szindrómát leginkább a légzéssel hozták összefüggésbe, ezért a szakemberek szerint fontos lenne, hogy a babákat ne hason, hanem hanyatt altassák a szülők.

Mivel a babák hőszabályozása is fejletlen, a túlmelegedés is szerepet játszhat a csecsemőkori hirtelen halál bekövetkeztében. Éppen ezért nem szabad túlöltöztetni a kisbabákat, illetve nagy paplanokba csavarni őket. Ügyeljünk arra is, hogy fejük legyen szabadon, hogy légzésüket semmi se akadályozza!

Azt is fontos kiemelni, hogy a baba környezetében történő dohányzás is növelheti a bölcsőhalál kialakulásának kockázatát, ezért senkinek nem szabad megengedni, hogy a babával egy légtérben dohányozzon!

Végül, de nem utolsó sorban rizikó tényezőt jelenthet az immunrendszer fejletlensége is, ezt kompenzálhatja az anyatejes táplálás, melynek így fontos szerepe lehet a megelőzésben.

Fotó:
pixabay.com

Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz

Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.

Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?

A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Ne csinálj meg mindent a gyerek helyett! – Az önállóságra nevelés apró lépései

Helikopterszülőnek nevezzük azokat a szülőket, akik szinte folyamatosan a gyermekük körül köröznek, mindenre figyelnek, minden problémát megoldanak helyettük, és igyekeznek elhárítani előlük még a legkisebb akadályt is. Vekerdy Tamás is gyakran beszélt arról, mennyire fontos, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük a saját tapasztalataikból tanulni.

Pszichológushoz vagy fejlesztésre vinni a gyereket nem kudarc, hanem felelős döntés

Sok szülőben szorongást kelt a gondolat, hogy gyermekének pszichológusra vagy valamilyen fejlesztésre lehet szüksége. Vajon mit rontottunk el? Nem fogják azt gondolni, hogy nem tudunk megbirkózni a neveléssel? Mi lesz, ha a gyermekünk megbélyegzetté válik? Ezek a kérdések sok családban megfogalmazódnak, pedig a segítségkérés nem a szülői kudarc jele, hanem annak a felismerése, hogy minden gyermeknek másra van szüksége a fejlődéshez.