Menü

Mit egyenek az idősek?

Ki törődik az idősekkel? - vitattuk cikksorozatunk első részében. Megállapítottuk, hogy a média igen ritkán szól az ő korosztályukhoz, és korosztályukról, így most egy hiánypótló sorozatot indítottunk. A második rész témája az idősebb korosztály ajánlott, valamint jelenleg megfigyelhető étkezési szokása. A felmérések szerint a 60 év felettiek, valamint nyugdíjasok jellemzőe, hogy jobban ismerik a hagyományos ételeket. Gyakrabban készítik el a klasszikusnak számító ételeket, mint a fiatalabb generáció tagjai, és sok általuk már elfeledett ételt főznek és esznek szívesen.

A használt alapanyagok tekintetében szintén inkább a klasszikus vonalat követik: sok lisztet, cukrot, tésztát és süteményt, valamint lehetőség szerint húst fogyasztanak. További jellemzőjük a felmérések szerint, hogy elkényelmesedett étkezési szokásokat vesznek fel - ebben kevésbé követve a régi hagyományokat: szívesen vásárolnak szupermarketekben, ahol minden egy helyen kapható, örömmel vesznek könnyen hozzáférhető ételeket, mint pl. csomagolt felvágottak, szalámik, azonnal kenhető krémsajtok, stb. Figyelemmel követik az akciókat, egyrészt az anyagi lehetőségeik okán - úgy vélik, ezzel spórolhatnak - , másrészt ez egyfajta szórakozás is a számukra.

Az egészséges ételek kapcsán nagyon kevés információjuk van. Érdekes, hogy noha ők még jóval több teljes kiőrlésű gabonából készült ételt fogyasztottak korábban, mint a fiatalabb generáció, mégsem annyira kedvelik a rostdús liszteket. Nem szívesen használnak újabb, modernebb alapanyagokat, és nagyobb részt inkább ódzkodnak a kevésbé átlagos termékektől.

Ez csupán azért szomorú, mert a szakemberek szerint az életmódváltáshoz sosincs késő, és az idősebb korosztály természetesen magasabb betegségi kockázattal rendelkezik. Így számukra különösen fontos lenne az egészséges táplálkozás, odafigyelve a diétás, valamint kímélő szempontokra. Főleg, hogy általában keveset mozognak, az anyagcsere pedig az életkor előrehaladtával lelassul (főleg akkor, ha nem figyeltek oda az egészséges életmódra). Az időskori elhízás ezért is olyan gyakori, ami kis hazánkban igencsak elkeserítő mértékben jellemző, főleg a hasi elhízás tekintetében.

A megfigyelések szerint az idősebbeknek nincsenek is kellő, modern ismereteik az egészséges táplálkozásról, információik elavultak. Fontos lenne, hogy aktuális, és könnyen elsajátítható ismereteket szerezzenek a témáról, csakhogy kevésbé nyitottak, valamint nehéz megtalálni azokat a fórumokat, ahol ebben segíteni lehetne őket. A leghatásosabb az lenne, ha nem újfajta ételekre, hanem a meglévő, ismert fogások egészségesebb elkészítésére lehetne őket felkészíteni.

Alice csodaországban szindróma

Milyen gyermekien hangzik ez a név, hiszen mindenki az ismert mesére gondol. Van is összefüggés a mese és a szindróma között, nézzük, miről is van szó.

Az öregedés nem egyenletes – két életkor, amikor a test látványosan változik

Sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy az öregedés lassú és egyenletes folyamat: az emberi szervezet fokozatosan alkalmazkodik az idő múlásához, és apró változások halmozódnak fel. Az újabb tudományos eredmények azonban azt sugallják, hogy a biológiai öregedés inkább szakaszos jellegű.

Amikor az AI diktálja a tempót – így maradhatsz ura a saját munkádnak

A nap sokaknál ma már ugyanazzal kezdődik: még fel sem ébrednek igazán, de már a telefonjukon görgetik az új technológiai újdonságokat. Friss eszközök, „kihagyhatatlan” módszerek, hatékonyságnövelő tippek jelennek meg egymás után, és könnyű azt érezni, hogy aki nem tart lépést, az végleg lemarad.

Egészségvédelem az uszodában és a szaunában – Mire érdemes odafigyelni?

Az uszodák és szaunák kiváló lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódásra és az egészség megőrzésére. A rendszeres úszás erősíti az izmokat és javítja az állóképességet, míg a szaunázás segíthet a stressz csökkentésében és a keringés élénkítésében.

A sakkozás jótékony hatásai – Több mint játék

A sakkozás évszázadok óta az egyik legismertebb stratégiai játék, amely nemcsak szórakoztató elfoglaltság, hanem komoly szellemi fejlesztő eszköz is. A világ minden részén játsszák, és olyan híres nagymesterek tették ismertté, mint Garry Kasparov vagy Magnus Carlsen.