Menü

Hogyan és mennyit sportoljunk várandóság alatt?

A szakmai protokoll szerint a 12. terhességi hét betöltéséig nem ajánlott semmilyen edzés a kismamák számára. Az első trimeszter ugyanis igen érzékeny periódus bizonyos szempontból, bár a gyakorlatot nézve az is igaz, hogy sokszor már majdnem le is telik ez az időszak, mire egyáltalán kiderül a várandóság.

Általános orvosi tanács, hogy mivel a várandóság nem betegség, a rendszeres mozgás kifejezetten fontos kismamaként is, de ha terhességet megelőzően rendszeresen nem edzettünk illetve sportoltunk, akkor ne ezen időszak alatt kezdjünk bele.

A terhesség állapotából bekövetkező fiziológiai változásoknak megfelelő terhes torna a leginkább ajánlott mozgásforma a várandóság alatt. A medencéből kiemelkedő méh ugyanis megváltoztatja a súlypontot, ezáltal az egész testtartást és a fejtartást is. A női test hormonok hatására felkészül a szülésre, a várandóság alatt tágulnak a szalagok, ez például okozhat deréktáji problémákat. Ezeket a változásokat fontos kompenzálni megfelelő tornával, például egy nagy labdán ülve érdemes átmozgatni a derékcsigolyákat. Fontos a hátizom erősítése, illetve a megfelelő keringés érdekében a lábak felemelésével, hanyattfekvésben végzett gyakorlatok is hasznosak lehetnek.

Az alulról indított hasizom gyakorlatok, illetve az intenzív gátizom torna kerülendő a várandóság alatt, mivel az alhasi vérbőség az első időszakban vetéléshez, a terhesség vége felé pedig koraszüléshez vezethet. Ugyanakkor a szüléshez fontos a hasizom és a gátizom erőnléte, ezért speciális intimtorna és elölről indított has prés gyakorlatokat lehet és érdemes is végezni.

Ha a várandóságot megelőzően űztünk valamilyen sportot, akkor az orvossal való konzultációt követően, fokozott odafigyelés mellett folytathatjuk a várandóság alatt is az edzéseket. Természetesen ez attól is függ, hogy milyen típusú edzésről van szó.

Skarlát, a vörös gyermekbetegség

Számtalan gyerekbetegséget ismerünk, sokuk ellen már létezik védőoltás is, de vannak olyanok, amiket már szerencsére könnyen kezelnek.

Sajátszabályos gyerekek – hogyan értsük meg őket

Minden gyerek más, még a családon belüli gyermekek sem ugyanolyanok, hiába kapják ugyanazt a nevelést. Nézzük, milyenek a sajátszabályos gyerekek.

Overparenting, amikor a szülői szeretet túlzásba esik

Sokakban felmerül a kérdés, akik gyermeket nevelnek, hogy vajon elég, amit nyújtunk nekik, vagy éppen túl sokak vagyunk nekik?! Az overparenting egy túlzásba vitt gondoskodás.

Az okostelefon hatása a gyerekekre – áldás vagy átok a digitális korszakban?

Az okostelefon mára a mindennapi élet elengedhetetlen részévé vált – nemcsak a felnőttek, hanem egyre inkább a gyerekek körében is. A digitális világ nyújtotta lehetőségek kétségtelenül hatalmasak, ugyanakkor a korlátlan hozzáférés komoly kihívásokat is jelent. De vajon hogyan hat az okostelefon a gyerekek testi, lelki és szociális fejlődésére?

Gyerekjóga – harmónia, mozgás és játék egyben

Az ingerekkel teli világban szükségünk van egy kis egyensúlyra és csendre, de nem csak a felnőtteknek, a gyerekeknek különösen, erre is jó a gyerekjóga.