Kamaszok a rendelőmben - a barátok fontossága
- Dátum: 2017.05.09., 10:08
- barátok, fontossági sorrend, gyereknevelés, gyermek, individualitás, individualizáció, kamasz, kamaszkor, leválás, önállóság, segítség, serdülő, szerepek, szülő, tanács, tinédzser, türelem
Életvezetési tanácsadóként, lelki segítőként sok szülő keres fel, hogy adjak neki tanácsot, vagy "kezdjek valamit a gyerekkel", mivel a kamaszkor igen nehéz időszak. De előszeretettel inkább a gyermekeket járatják hozzám, mondván "rajta kell változtatni, hiszen nem normálisan viselkedik". Nos, Ranschburg és Vekerdy óta tudjuk, akik a gyermekpszichológia nagy nevei, hogy ilyenkor a nem normális is normális... S ezzel igazán nehéz megküzdeni mind a szülőnek, mind a gyermeknek.
Most induló cikksorozatomban a leggyakoribb problémákról, a legfőbb aggodalmakról lesz szó, és érdekes eseteket is bemutatok. Az egyik ilyen, hogy a szülők nem értik, mi történt a gyermekükkel:, akinek eddig a világ középpontjai voltak, most egyik napról a másikra nem foglalkozik velük, és csak a barátai érdeklik. Csak a haverokkal lóg vagy csetel, otthon pedig már alig tudnak róla valamit. Bezzeg a barátok... kiderül, hogy minden információ birtokosai!
"A gyereket már alig látom. Rengeteg órája van a suliban, majd hazaér, ledobja a cuccait, és pihenésképp a telefonját nyomkodja - öt perce váltak el az osztálytársától, de már chaten folytatják a diskurzust. Jó esetben tanul - egy kicsit... majd elkéretőzik a barátnőjéhez. Lehetőleg szeretne ott aludni, és másnap vele menni iskolába. 1-2 évvel ezelőtt még nagyon jó volt a kapcsolatunk, mindent elmondott nekem és a legfőbb bizalmasa voltam. Nem panaszkodom, mert a korosztályához képest így is elég nyílt, ha (esetleg...) találkozunk, akkor mindenfélét csacsog, mesél a tanárokról, az órákról, és hogy melyik barátnőjével mi van. Szülőtársaimtól tudom: ez kivételezett helyzetnek számít, most mondták a szülői értekezleten, hogy a legtöbb kamasz alig áll szóba a szüleivel. De sok dolog van, amit utoljára nekem mesél el, és a barátnői már hetek óta tudják. Tisztában vagyok vele, hogy ez átlagos, mégis rosszul érint, hogy az eddig édes-kedves gyermekem most azt sem kérdezi meg, hogy milyen napom volt. Ha beszélgetni támad kedve, levegővétel nélkül mindent elcsacsog, miközben felfalja a hűtőt, ahol számára magától terem az étel, majd a környezete észrevétele nélkül visszavonul a szobájába. Ahová lehetőleg ne tegyem be a lábam, mert az az ő felségterülete. Korábban szeretett olvasni, vagy együtt lenni velünk egy családi összejövetelen. Ma már nem vesz könyvet a kezébe, mert minden szabadidejét a barátokkal tölti, ilyen vagy olyan formában. Értem én, hogy ők most fontosak a számára, de normális, hogy minden mást elfelejt hirtelen?" - részlet egy beszámolóból, amivel az egyik anyuka hozzám fordult.
Az a helyzet, hogy igen, ez teljesen természetes. A tinédzserkor az, amikor elkezdődik a szülőről való leválás, legyen ez bármilyen fájdalmas is. Jobban járunk, ha ezt hagyjuk neki, sőt a magunk lehetőségeihez képest támogatjuk is. Nem arról van szó, hogy ne álljon szóba velünk, de feleslegesen ne korlátozzuk, ha később önálló és életrevaló fiatalt szeretnénk látni benne. A leválási folyamat részeként a szülő - legalábbis egy időre - hátrébb sorolódik a fontossági sorrendben. A kamaszkor nem egyszerű senkinek, de magának a serdülőnek sem. Természetes, hogy a gondolatait azokkal szeretné megosztani, akik vele hasonló helyzetben vannak. Gondoljunk bele: amikor friss anyukák voltunk az újszülőtt csecsemővel, mi is más anyukák társaságát kerestük, hogy megbeszéljük a tapasztalatainkat, és egymástól kérjünk tanácsot! A serdülő is pont úgy érzi magát, mint egy kisgyermekes anyuka: teljesen új szerepben találja magát, amelyben még nem rutinos, ezért a hozzá hasonlók társaságát keresi. Se nem felnőtt, se nem gyerek most igazán, nem könnyű ebben eligazodni! Az individualitás kialakulása szinte ellentétes a szülő-gyermek szereppel, ezért is szeretne elkülönülni anyukától, apukától a gyermek, és megteremtetni, védeni a saját életterét, a saját társaságát.
Többre megyünk, ha a szülői szerepünkből kilépve most inkább baráti státuszban próbálunk meg a gyermek mellett lenni. Az atyáskodás most úgyis szinte biztos kudarcra van ítélve. Ha eddig jó volt a kapcsolatunk vele, és képesek vagyunk rugalmasak lenni ebben a nehéz időszakban, s türelmesen várakozni, akkor idővel tapasztalhatjuk a visszatérést: eljön az idő, amikor a gyermekünk újra szívesebben van velünk, és visszavágyja a régi szép időket, amikor még megborzoltuk a haját, és ő is átölelt, vagy csak kölcsönösen beszélgettünk egy jót.
Cipősdoboz akció - csatlakozz!
„Cipősdoboz akció idén is! Te is segíthetsz!” – emlékeznek még a korábbi cikkeinkre erről? Ha igen, annak nagyon örülünk, ebben az esetben ideje ismét emlékeztetni magunkat erre a nagyszerű jótékonysági kezdeményezésre!
A negatív gondolkodás hatásai és a mindfulness
Sokszor egyből a legrosszabbra gondolunk, pedig a negatív hozzáállás, gondolkodás károsan hat. Miért és hogyan rombol a negatív gondolkodás, és mit tehetünk ellene?
Hogyan kezeljük a testvérkonfliktusokat
Amikor megszületett a kistestvér és a nagyfiam kezébe adtuk, boldogan gondoltam arra, hogy milyen jó testvérek lesznek majd, mennyire szeretik és segítik majd egymást. Akkor nem jelent meg lelki szemeim előtt a sok vita, veszekedés köztük, állandó féltékenység, sok konfliktus, amelyeket most napi szinten próbálok hárítani, megoldani. Vajon mi áll a testvérkonfliktusok hátterében és hogyan segíthetünk rajtuk?
Mi állhat az irigység hátterében?
Hogy jól körül írjam a témát, megközelítettem az irigység fogalmát „tudományos” szempontból. „Az irigység másnak örömén érzett fájdalmunk, amivel rokon érzés, ha másnak fájdalmán örömet érzünk” - írja a wikipedia.
Melyek a verbális bántalmazás jelei?
Rengetegen válnak életük során szóbeli bántalmazás áldozatává, sokakban azonban nem is tudatosul, pedig a verbális bántalmazást fontos időben felismerni. Milyen jelei vannak?