Túlzott kötődés szülő és gyermek között

Vegyes a megítélése annak, hogy hol van az a határ, vagy van-e ilyen egyáltalán, hogy a szülő túlzottan szoros szeretetkapcsolatot alakít ki a gyermekével. (Itt most nem azokról az esetekről beszélünk, amikor családon belüli abúzus történik, az egy másik lapra tartozó, sokkal súlyosabb dolog, és természetesen bűncselekménynek számít.) A mai társadalomban természetesnek vesszük, hogy a szülő számára a gyermek az első, és hogy a csemetéinket nagyon kell szeretni. Ez utóbbi természetesen igaz, és a gyermekpszichológia térnyerésével már tájékozottabbak lehetünk. Az viszont téves elképzelés, hogy a "gyermek az első", azt is elmondjuk, miért.

Sok édesanya és édesapa helyezkedik erre a nézőpontra: mindent a gyermek szolgálatába állítanak onnantól kezdve, hogy ő megszületett, beleértve az időbeli, anyagi és egyéb szempontokat. Ezzel pedig a családon belüli egészséges dinamika máris felborul. Szociológusok kutatásai igazolják, hogy a gyermek számára csak látszólag jó, ha őt helyezik első helyre és előtérbe a családban. Látszólag azért, mert sok figyelmet, törődést és szeretetet kap. Gyakorlatilag azonban ez a helyzet súlyosan veszélyezteti a szülők házasságát - a válások legnagyobb része a gyermek 0 - 2 éves kora között történik, és az okok között ez is szerepel. Ha a szülő egyedülálló, még inkább fennáll ez a kockázat. De mindkét esetre igaz, hogy az első helyre emelt gyermek ilyenkor energetikailag a szülő szerepét veszi át, azaz parentifikálódik.

Ő lesz valamelyik szülő lelki társa, szövetségese ahelyett, hogy azt a házastársával, párjával, vagy más felnőtt személlyel élné meg, továbbá más szerephelyzetekben is előléphet szülői pozícióra, például a házon belüli feladatokat tekintve. A jelenség idővel komoly életviteli nehézségeket és pszichikai megterhelést okozhat - mindkét félnek.

A szülő akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor a gyermek kirepül, vagy komoly párkapcsolatot alakít ki. A gyermek pedig éppen ezen törekvéseiben találkozhat akadályoztatással, akár nyíltan, akár a színfalak mögött. Könnyen lehet, hogy ezen minta alapján szintén nem egészséges egyensúlyban alakít ki kapcsolatot, hanem édesanyját, édesapját helyezi a fontossági sorrend első helyére, és csak ezután jöhet a párja, férje/felesége, ha pedig már gyermek is születik, akkor ő is a házastárs elé kerül a listán, amelyet természetesen senki sem írásban rögzít.

Sajnos a kapcsolati dinamikát tekintve ez a modell nem működőképes, és nagyon sok esetben vezet váláshoz, valamint megromlott párkapcsolathoz. A szituáció felismerése, felismertetése is nehéz, hiszen a szeretet, odaadás, törődés egészséges mértékét nem egyszerű meghatározni. Pedig minél előbb történik meg a felismerés, annál jobb. Idővel ezek a szerepek annyira berögzülhetnek a szülőben és a gyermekben is, hogy csak komoly lelki károkat okozva lehet őket módosítani.

Statisztikailag valóban gyakoribb az anya és a fia, valamint az apa és a lánya között, de azonos nemű szülő-gyermek kapcsolatokban is sokszor előfordul, tehát például anya és lánya között is fennállhat.