Valóban vannak „jó” és „rossz” szülők?

Hogyan befolyásolhatják a saját magunkkal szemben támasztott szülői elvárások gyermekünk viselkedését a nevelés során? Szülőként nehéz megmondani, mennyire vagyunk „jó szülők”. Valószínűleg nincs olyan szülő a földön, aki úgy érezné, elég jól teljesít gyermeknevelés terén. De az összes mód közül létezik néhány, ami sokat nyom a latba saját magunk szülői megítélése során.

Társadalmunkban az egyik legrosszabb stigma, amit kaphatunk, ha „rossz szülőnek” pecsételnek bennünket. A legtöbb ember sajnos túl nagy nyomást helyez saját magára, hogy „jó szülő” váljék belőle. Igaz, ez a nyomás kiváló motiváló erőnek bizonyulhat, de romboló hatással is bírhat a gyermekre nézve, illetve kimerítő lehet a szülőnek. Vezethet megnövekedett stresszhez vagy érzelmi kitörésekhez a gyermeki és szülői oldalról egyaránt.

De mit takar a „jó szülő” kifejezés és milyen a jó szülői gondoskodás? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk, meg kell néznük mi az, ami nem jó.

Először is, a jó nevelés nem azt jelenti, hogy korlátozzuk a gyerekeinket! Senkinek sincs teljes hatása a gyerekére, hiszen ő saját maga tudja irányítani saját magát. A hatékony szülői nevelés vezeti és ösztönzi a gyermeket, hogy az képes legyen jó viselkedésbeli döntéseket hozni különböző körülmények jelenléte mellett.

Másodszor, ha egy gyermek szeszélyes vagy éppen dühös, az még nem a rossz nevelés jele. Az egészséges és boldog gyerekek időről időre ki fogják tolni a határokat. Ehhez jön még hozzá az, hogy a gyerekek különböző vérmérséklettel rendelkeznek, és a különböző szülői stratégiákra eltérően reagálnak.

Tehát a jó nevelés nem azt jelenti, hogy folyamatosan nyugodt és boldog körülmények között élünk. Nézzünk szembe vele, hogy a gyerekek néha lehetnek ellenszenvesek, hangosak, irracionálisak és túl érzelmesek. Ha reálisak vagyunk, ráismerünk, hogy senki sem tudja ezt anélkül kibírni, hogy néha ne lenne maga alatt vagy ne idegesítené fel magát valamin. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretjük a gyermekünket, és nem is azt, hogy rossz szülők vagyunk. Az a fontos, hogy megtanítsuk nekik, hogy kezeljék a különféle érzelmi szituációkat, viszont ebben az esetben nem azzal segítünk, ha elkerültetjük velük a bonyolult érzelmeket. Az sem baj, ha mi magunk nem maradunk mindig teljesen nyugodtak. A gyerekek alapvetően kétféleképpen tanulják meg, hogyan kezeljék a nehézségeket:

1) látják, hogy a szüleik hogyan birkóznak meg a komplex érzelmekkel,

2) saját maguk küzdenek meg a problémával.

Az okok, amiért sok szülő túl nagy teherrel ruházza fel saját magát, a következők:

1) imádják a gyerekeiket, és a legjobbat szeretnék nyújtani nekik,

2) nem akarják, hogy rossz szülőnek tartsák őket.

Fontos azonban tisztázni azt, hogy sosem leszünk képesek mindent megadni gyermekeinknek. Viszont, ha nem tudunk megfelelni saját elvárásainknak, a szégyen, a bűntudat, az alkalmatlanság érzésével fogunk szembesülni, amelyek mind csak nehezebbé teszik, hogy megadjuk a csemetéinknek azt, amit annyira szeretnénk.

A szülők mindig is azon lesznek, hogy a lehető legjobbat adják meg gyermekeiknek, mindig is elvárásokat fognak támasztani saját magukkal szemben, de lényeges megemlíteni, hogy nem létezik mérőszám arra vonatkozóan, hogy valaki jó vagy rossz szülő. Nem kell listákat ellenőriznünk, pontokat írogatnunk vagy éppen kihúzogatnunk onnan. Úgy kell tekintenünk ezekre a dolgokra, mint amik segítenek és vezetnek minket, hogy elérjük a céljainkat, követendő példát mutassunk, és jó kapcsolatot alakítsunk ki gyermekeinkkel.

Szülőként reális elvárásokat támasszunk magunk felé, és a „jó szülő” kifejezést értékként tartsuk meg szókincs készletünkben. Mindig igyekezzünk e felé haladni, mert ez tesz egy szülőt „jó szülővé”.

Forrás: http://psychprofessionals.com.au/blog/