Menü

Az egészséges székletürítés titka

A 2015-ös év hódítójaként tartották számon a videót, amelyben egy barna hajú, hercegi kinézetű fiatal férfi oktatott minket a szivárványszínű fagylaltot tojó unikornis végtermék-ürítési egészségügyi szokásairól. A videó, aminek a végén a herceg kinézetű úrfi a szivárványfagyit gyerekeknek osztogatja. Biztos vagyok abban, hogy akihez eljutott ez a néhány perces szösszenet, egy életre nem felejti el, hiszen elég figyelemfelkeltőre sikerült, ugyanakkor minden szükséges információt tartalmaz, amit tudnunk kell az egészséges székelésről.

Lehet, hogy a videó egy cég saját termékének jól megtervezett reklámja, mindenesetre ügyesen felhívták a figyelmet a székelés mikéntjére. Ugyanis valóban nem mindegy milyen pozíciót veszünk fel eme tevékenységünk közben.

A sokak számára oly idegen „egy lyuk a földben” toalett, ami számos helyen még mindig természetesnek számít Olaszországban, Romániában, és ki tudja Európa hány pontján, ebből a szempontból talán nem is tűnik annyira visszataszítónak. Nyilván igényel némi comb- és vádli-izomzatot a megfelelő pozitúra hosszabb ideig való fenntartása, de az egészségünk szempontjából biztosan megéri kialakítani ezt a képességet.

Az egészséges székletürítés lényege, hogy a végbél egyenesen, függőleges helyzetben álljon. A mai modern, angol wc-k használata során ez a feltétel nem teljesül, aminek következtében a záróizmok nem tudnak teljes mértékben ellazulni, így székletürítés közben a nem teljesen relaxált állapotban lévő záróizmok „elvágják” az éppen ürülő végterméket.

De ahogy ez a civilizált világunkra jellemző, ha eltávolodunk a természettől, és létrehozunk valamilyen általunk modernebbnek gondolt eszközkészletet, ami a későbbiek folyamán esetleg problémát szül, akkor természetesen alkotunk valamilyen megoldást is rá. Ezért nem kell aggódnunk, így van ez ebben az esetben is.

Mivel nem tehetjük meg, hogy mindig kimenjünk az udvarra székelni – és ki is szeretné manapság a saját kertjét teleszórni :) - a kutatók megalkották azt a kis sámliszerű eszközt, amit ha a toalett elé helyezünk, és székelés közben ráhelyezzük a lábainkat, a végbelünk a természetes irányultságot veszi fel. A videóban ezt az eszközt Squatty Potty-nak nevezik, de mi otthon egyszerűen csak szarósámlinak hívjuk. Mégis mennyivel ötletesebb, és mosolyra késztet.

Az elérhető és beszerezhető eszközök széles skálája néz velünk szembe nap mint nap, csak nem vesszük észre őket. Az Ikeában például kétféle méretben is kaphatók gyerekeknek készített, magasító sámlik, aminek segítségével elérik a mosdókagylót – így akár még méretet is választhatunk magunknak. Alkalmazhatunk házi módszereket is, ugyanis egy fejre borított, kisméretű, fürdőszobai szemeteskuka is megfelelő eszközként szolgálhat. Személy szerint még azzal szoktam megtoldani a dolgot, hogy előre is hajolok.

Egyébként emésztés témakörben egy Giulia Enders nevű német orvostanhallgató írt könyvet még 2014-ben Bélügyek címmel, amiben többek között ezt a témakört is alaposan körbejárja, ezért ha szeretnénk jobban elmerülni a témában, nyugodtan ragadjuk kézbe a könyvét. Közérthető módon, de rendkívül frappáns és megmosolyogtató módon ír a bélműködésről.

Miért nem pihentet az alvás, ha megvan a 8 óra?

Sokan úgy gondolják, hogy ha éjszakánként megvan a hét-nyolc óra alvás, akkor reggel kipihenten kellene ébredniük. Mégis gyakori panasz, hogy valaki időben lefekszik, eleget alszik, reggel pedig úgy kel fel, mintha alig pihent volna. Az alvás mennyisége ugyanis önmagában nem minden: az alvás minősége, folyamatossága és az életmódunk is sokat számít.

Miért okozhat évről évre súlyosabb tüneteket a parlagfű-allergia?

Sokan tapasztalják, hogy a parlagfűszezon minden évben egy kicsit nehezebben viselhető. Ami korábban csak néhány tüsszentést és enyhe orrfolyást jelentett, később akár tartós orrdugulással, szemviszketéssel, köhögéssel vagy komolyabb légúti panaszokkal is járhat. De valóban egyre erősebbé válik az allergia, vagy más áll a háttérben?

Ne edd ezt az 5 ételt sportolás előtt – eláruljuk, miért

A mozgás előtti étkezés sokszor éppen annyira fontos, mint maga az edzés. Nem mindegy ugyanis, mit eszünk a futás, úszás, kerékpározás vagy éppen egy erősebb konditermi edzés előtt. Egy rosszul megválasztott étel könnyen okozhat puffadást, gyomorfájdalmat, émelygést vagy kellemetlen teltségérzetet, és még a teljesítményünket is ronthatja.

A mozgás a csontokat is erősíti – így tehetünk a csontritkulás ellen

Sokan csak akkor kezdenek el igazán foglalkozni a csontok egészségével, amikor már egy vizsgálat kimutatja a csontsűrűség csökkenését. Pedig a megelőzésben a mindennapi életmódnak is fontos szerepe van. A rendszeres testmozgás nem csupán az izmokat tartja karban: megfelelő formában a csontokat is terheli, ezáltal hozzájárulhat azok erősségének megőrzéséhez.

Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?

A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.