Nevelj jó testvéreket!
Egyszer egy füstös kis kocsmában töltöttem az időt egy barátommal, ahol mindenféle arcok ültek. Nem az a nagy társaságokkal teli romkocsma volt, inkább egy meghitt kis csehó, fatüzelésű bádogkályhával, jól eldugva-elrejtve Budapest belvárosában. Az egyik szomszédos asztalnál két szemüveges, kopasz férfi beszélgetett meghitten. Nagyon hasonlítottak egymásra, ugyanabban a szép férfi archetípusban. Testvérek lehettek. Bár ez sem és más sem derült ki, látszott rajtuk a mély szeretet.
Vajon min múlik a jó testvéri kapcsolat? Valószínűleg nagyrészt nevelés kérdése lehet. Most, hogy a testvérem (és a menyasszonya) Svédországba költözött dolgozni, nagyon hiányzik. S ez elgondolkodtatott: minek köszönhetjük ezt az összhangot?
Hiszen igaz, hogy mi nagyon jó testvérek vagyunk, de ahogy körülnézek, látom, hogy nem ez az általános. Korábban nem értettem, hogy miért lehet, hogyan lehet az, hogy gyerekek egy családban, sőt, egyazon szerető családban nőnek fel, s mégsem alakul ki szoros kapcsolat közöttük. Vannak, akik kerülik is egymást, vagy testvérharcban állnak. Most úgy gondolom, hogy a szülői nevelésnek hatalmas szerepe lehet a jó testvériség kialakításában.
Gyerekkorunkban a szüleink sokszor tudatosították bennünk azt, hogy mi testvérek vagyunk. Ez a lehető legszorosabb kapcsolat két ember között - mondták -, ezért mi akkor is számíthatunk egymásra, ha más nem lesz. A testvériségnek a gyerekek számára - emlékeim szerint - számos árnyoldala is van, leginkább a tárgyak és emberek egymás között történő megosztása. Ráadásul nem testvéries, hanem igazságos megosztása. A megosztós rész nevelése és gyakorlása úgy gondolom, többé-kevésbé minden családban részt képez. Beszélgettem olyanokkal, akik számára ennyit jelentett a testvériség a gyerekkorra visszaemlékezve, azóta pedig nincs különösebben szoros kapcsolat köztük.
Azt sem tartom kizártnak, hogy sok testvéri kapcsolat emiatt az állandó osztozkodás miatt vagy egy esetlegesen bekövetkező igazságtalan osztás miatt nem fejlődik ki. Mert az egyénnek ez önmagában negatív, hiszen lemondással jár (gyerekként lemondani valamiről...!), és nincs cserébe semmi pozitív, amit az igazságosságért és jó testvériességért cserébe a szülőktől megkaphatna - minden testvér egyformán. Ebből tehát úgy gondolom, hogy ha a szülő(k) odafigyelnek arra, hogy jutalmazzák a testvéreket "csak" azért, mert jó testvérek módjára viselkednek egymással (lemondanak, önfeláldozást tanúsítanak), és a jutalmazást érthetően meg is indokolják a gyerekeknek, az a gyerekek szeretetteljes testvéri kapcsolatának záloga lehet.
Boldog vagyok, hogy én ezt megkaphattam, és ilyen nagyszerű kapcsolatom van a testvéreimmel!
Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz
Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.
Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?
A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.
Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia
Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.
Ne csinálj meg mindent a gyerek helyett! – Az önállóságra nevelés apró lépései
Helikopterszülőnek nevezzük azokat a szülőket, akik szinte folyamatosan a gyermekük körül köröznek, mindenre figyelnek, minden problémát megoldanak helyettük, és igyekeznek elhárítani előlük még a legkisebb akadályt is. Vekerdy Tamás is gyakran beszélt arról, mennyire fontos, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük a saját tapasztalataikból tanulni.
Pszichológushoz vagy fejlesztésre vinni a gyereket nem kudarc, hanem felelős döntés
Sok szülőben szorongást kelt a gondolat, hogy gyermekének pszichológusra vagy valamilyen fejlesztésre lehet szüksége. Vajon mit rontottunk el? Nem fogják azt gondolni, hogy nem tudunk megbirkózni a neveléssel? Mi lesz, ha a gyermekünk megbélyegzetté válik? Ezek a kérdések sok családban megfogalmazódnak, pedig a segítségkérés nem a szülői kudarc jele, hanem annak a felismerése, hogy minden gyermeknek másra van szüksége a fejlődéshez.