Biztonságos közlekedés az iskolába

Sokan bosszankodtak az iskolaidő beindulásával egyetemben, hogy újra tömve vannak az utak autókkal, és így túlzsúfolttá válik a városi közlekedés. Nem értik, hogy "minek minden gyereket autóval hurcibálni suliba", s hogy miért muszáj a szülőknek taxiszolgáltatást nyújtaniuk. Már akinek erre van lehetősége...

Az autóval fuvarozó szülők viszont azt mondják, a gyermek érdekeit helyezik szem elé: sokkal könnyebb így nekik, mint tömegközlekedéssel, s így is éppen eléggé leterheltek a csemetéink az irrelevánsan sok tananyag és iskolai elvárás mellett. A másik fontos szempont az ő nézőpontjukban a biztonság: állítják, hogy annyi rossz hírt hallani, hogy nyugtalanok lennének, amennyiben a gyermekük önállóan közlekedik.

Az bizonyos, hogy a gyermek önállóságának, talpraesettségének kialakulásában fontos szerepet játszik, ha mielőbb önálló közlekedésre van lehetősége. Ha van olyan gyermek, akivel közösen juthat el iskolába vagy haza, az pedig a barátságok kialakulásának és fenntartásának is jó táptalaja. Bárhogy is döntünk tehát, az egyedüli, vagy a szervezett közlekedés mellett, legyünk vele tisztában, hogy az önállóság lehet a tét.

Gyakori vacillálás tárgyát képezi, hogy mikortól mehet a gyermek egyedül iskolába, vagy haza? Általában felsős korban szokott elérkezni ez a pillanat, s az bizonyos, hogy egy legalább ötödikes, vagy annál nagyobb gyermeknek szüksége is van arra, hogy képes legyen az önálló közlekedésre. Az addig mindenhová autóval fuvarozott gyermekek meglepően alulinformáltak lehetnek. Elképzelhető, hogy profin kezelnek minden létező elektronikus eszközt, arról viszont nincs tudomásuk, hogy hol kell jegyet és bérletet venni, vagy hogy jelezni kell leszálláskor. Amennyiben a család életében ritka volt a tömegközlekedés használata, akkor ezen dolgokat tanítsuk meg a gyereknek, hiszen számukra (még) nem egyértelmű.

A pedagógusok egy része azt mondja, hogy már harmadikos kortól kezdődően elkezdődhet az önálló közlekedésre nevelés. Természetesen e tekintetben figyelembe kell venni a gyermek személyiségét (!), eddigi ismereteit, lakhelyét, valamint a közlekedési lehetőségeket is.

Bizonyos, hogy a régebbi időkben nem csináltak ekkora ügyet a suliba való eljutásból: 1-2 alkalommal megmutatták a gyereknek az útvonalat, s onnantól egyedül közlekedtek. Még most is vannak olyan szülők, akiknek olyan a munkarendjük, hogy ha szeretnék sem tudják kísérgetni a gyerekeiket, ők a kulcsos gyermekek. Az viszont tény, hogy megváltozott a közlekedés: az utak zsúfoltabbak, telítettebbek lettek. Hogy a közbiztonság rosszabb lett-e, arról bizonyosan megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint jóval rosszabb világot élünk, míg mások állítják: csak a hírek terjedése lett jobb. De egyúttal több eszközünk, lehetőségünk adódik arra, hogy a gyermekkel kapcsolatot tartsunk - annak idején nem volt mobiltelefon, hogy meg tudják kérdezni, jól van-e a csemete.

Mindezen szempontok figyelembe vételével alakítsuk ki a megfelelő szülői stratégiát, s igyekezzünk megtalálni az arany középutat, ahol a gyermek biztonsága mellett döntünk, de az önállóságát sem áldozzuk fel a túlaggódásunkkal és túlgondozásunkkal.