Menü

Mosolyogj a világra!

Ha éppen sétálni indulunk a városba, vagy buszon, vonaton, villamoson utazunk és egy percre körbenézünk, akkor szinte csak komor arcokat láthatunk. Mindenhol ideges és feszült emberek végzik a mindennapi teendőiket és csak olykor-olykor találjuk szembe magunkat egy-egy mosollyal.

Az emberek nem figyelnek egymásra, sőt arra törekednek, hogy minél jobban kizárják a külvilágot. Erre az is bizonyíték, hogy fülhallgatóval a fülükben, hangosan zenét hallgatva közlekednek. Mindamellet, hogy nem figyelnek az embertársaikra, ez még balesetveszélyes is, hiszen nem hallják az éppen közeledő járműveket.

Azt is meg kell említeni, hogy a gépjárművezetők sem kivételek mindezek alól, hiszen türelmüket elvesztve, egymásra ordibálnak és mutogatnak. De természetesen még oldalakon keresztül lehetne tárgyalni, hogy mikor és hol találkozunk szomorú emberekkel, de ha egy kicsit nyitottszemmel járunk, akkor minden nap szembe jöhet velünk egy ilyen szituáció. De helyette inkább...

Mire jó egy mosoly?

A testünk fizikai állapotára hatással van a lelki világunk. Ezt számos kutatás is bizonyítja. Hangulatjavító, és számos pozitív folyamatot beindít a szervezetünkben, amiről mi nem is tudunk. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a mosoly gyorsabban terjed bármelyik betegségnél! Ragályos, hiszen ha valakire rámosolygunk, az szinte biztos, hogy visszamosolyog majd ránk.

A fentebb említett példákra gondolva, stresszes helyzeteinken akár egyetlenegy mosollyal könnyíteni tudnánk, hiszen a nevetésnek és a mosolynak stresszoldó hatása van. A Kansasi Egyetem kutatói azt is bebizonyították, hogy ha magunkra erőltetünk egy mosolyt, akkor már többet tettünk magunkért, mintha befordulnánk, és szomorú arccal járkálnánk. Hiszen ha erőltetve is, de megnyugtatjuk a szívünket és könnyebben feloldódunk.

Semmi sem gyógyít úgy, mint a mosoly és a nevetés. Ha könnyedebb lélekkel éljük a világot, azt mutatja: szívünk a helyén van.
Douglas Pagels

Egy mosoly nem kerül semmibe, mégis hatalmas ajándék. Mosolygás közben átjárja az embereket a boldogság, nyugalom és meghittség. Ez olyan emberekre is igaz, akik egyáltalán nem ismerik egymást, de egy viszonzott mosollyal olyan kötelék jön létre köztük, ami különlegessé teszi őket.

Szinte lehetetlen úgy mosolyogni, hogy ne legyünk boldogabbak tőle!

Felnőtté válásunkkal a mosolygást is elfelejtjük?

Ez egy velünk született képesség, amely a halálunkig elkísér minket. A gyermeki mosolyt még őszintének, szívből jövőnek, elragadónak tartják. Ha egy kisbaba rámosolyog az édesanyjára, akkor az gyógyító hatással lehet az anyukára. Hiszen akinek gyermeke van, az tudja, hogy gyermekünk mosolya minden gondot feledtet!

Felnőtté válásunkkal eltűnnek azok a gondatlan kacarászások, amelyek előtte voltak. Pedig egy mosoly jégszíveket olvaszthat fel, illetve szebbé, egészségesebbé, vonzóbbá tesz bennünket. Figyeljünk hát oda az embertársainkra, járjunk nyitott szemmel, és legyünk mi azok, akik elindítják a mosolyáradatot! Mosolyogjunk egymásra!

Cikk és fotó: Kohajda Wentholin Loretta

Digitális detox: amikor a csend lesz a legnagyobb luxus

Egyre többen kapcsolnak ki – szó szerint – hogy újra önmagukra találjanak. Reggel az első mozdulat: a telefon után nyúlunk. Ellenőrizzük az értesítéseket, görgetjük a híreket, belenézünk a közösségi médiába, és máris mások életében kalandozunk, mielőtt a sajátunkat egyáltalán elkezdtük volna.

Lehet még szünetet tartani az online világtól?

Képzeld el, hogy egy nap felébredsz, és minden digitális nyomodat eltünteted. Nincs többé Facebook, Instagram, Gmail, YouTube-előzmény vagy keresési múlt. Egyetlen kattintás, és mintha soha nem is léteztél volna az internetes térben. Elsőre talán felszabadítónak hangzik, de a legtöbbünk már a gondolattól is feszültté válik, hiszen minden virtuális kényelmünk kámforrá válna.

Hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz egy trauma után?

Az életünk során egy tragédia vagy csalódás nemcsak fájdalmat hagy maga után, hanem űrt is. Az egyén ilyenkor gyakran elveszíti az iránytűjét, és minden, ami korábban biztosnak tűnt, hirtelen megkérdőjeleződik. A nehéz helyzetekből való felépülés nem csupán a sebek gyógyulásáról szól, hanem arról is, hogy újra felfedezzük, kik vagyunk valójában.

Amikor a munkahelyen születik szerelmi kapcsolat

A legtöbben a munkahelyükön töltik napjuk nagy részét. Itt szocializálódnak, idegeskednek és oldanak meg problémákat olyan emberekkel, akiket nap mint nap látnak. Nem meglepő, hogy időnként a közös munka többé válik puszta alkalmi kapcsolódásnál. A határ a szakmaiság és a vonzalom között sokszor átjárható, ez bizonyos esetekben nagyon rosszul sül el, néha viszont egy életre szóló szerelem születik belőle.

A hála ereje, a mindennapok gyógyítója

Gondoltál már arra, hogy nem minden alapvető és hogy sokszor csak a negatív dolgokat veszed észre, pedig vannak jó dolgok is? Mennyire vagy a hálás azokért a dolgokért, amik történnek veled?