Menü

Állásinterjú, érettségi, szóbeli vizsga: mit mondjak?

Amikor önállóan kell megfogalmazni a gondolatainkat úgy, hogy közben meggyőzőek és magabiztosak legyünk, fennáll a veszélye annak, hogy túlizguljuk a dolgokat. Ilyenkor tör ránk a remegés, izzadás, hebegés, és néha katasztrófába torkollik a próbálkozásunk. Ahhoz, hogy ez ne fordulhasson elő, alaposan fel kell készülnünk.

Az érettségin, egy állásinterjún vagy államvizsgán az első dolog, amit tapasztalnak felőlünk, a megjelenésünk. Ez nem csupán az öltözékre vonatkozik, hanem az arckifejezésünkre, kézmozdulatainkra, tartásunkra. Ha kihúzott háttal, barátságos, de nem bizalmaskodó mosollyal és egyenes, de nem merev kéztartással állunk oda, a velünk szemben lévők elé, már tettünk egy lépést a bizalmuk elnyerése felé. Mindig udvariasan köszöntsük a vizsgáztató vagy interjúztató személy(eke)t, és tudatosan kezdjünk bele a mondanivalónkba.

Ilyen helyzetben a tudásunk bemutatása a lényeg, nem kell, hogy lássák rajtunk, mi az, amit nem tudunk. A legfontosabb dolgokat a mondandónk elejére és végére tartogassuk! Ez a két pont az, amire a hallgatóság a legjobban emlékszik. Akár a tulajdonságainkról, ambícióinkról beszélünk, akár egy anyagot mondunk fel, mindig azzal kell kezdeni, amiben a legbiztosabbak vagyunk. A jóindulat megnyerése, ugyanis ekkor történik. A végén elmondott információk pedig nyomot hagynak a hallgatóságban, amely az értékelésnél fontos.

Ha mindent elmondtál, amit akartál, jelezd, hogy már lezártad a mondanivalódat, és ha kérdeznek, válaszolj ugyanolyan magabiztossággal, ahogyan addig a feleletedben. Persze ügyelned kell arra is, hogy a magabiztosságod ne legyen félreérthető. Mindvégig szerénynek kell maradnod, amivel egyben elismered, hogy mindent te sem tudhatsz, de a tőled telhető legtöbbet nyújtod. Ha mindezeket szem előtt tartod, már csak meg kell várnod az értékelést, amit minden esetben higgadtan kell fogadnod.

Távozz ugyanúgy, ahogy érkeztél, hogy szép keretet adj a beszélgetésnek. Ha otthon előre gyakorolsz, könnyebben le tudod gyűrni a stresszt és ezáltal magabiztosabbnak fogsz tűnni.

Imposztor-szindróma, hallottál már róla?

Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.

A sportszerűség fontossága

A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.

Miért hallgatunk az érzelmeinkről?

Legtöbbször félelmek, tanult minták és a sebezhetőségtől való rettegés áll az emberek közötti távolságtartás mögött. Sokan inkább a megalkuvást választják a problémákkal való szembenézés helyett. Nem azért, mert nincs bennük bátorság, hanem mert nem sajátították el a különböző szituációk megoldásához szükséges készségeket.

Társfüggőség – amikor a kapcsolat fontosabbá válik önmagunknál

A társfüggőség egy gyakran félreértett, mégis széles körben jelen lévő lelki állapot, amelyben az egyén túlzott mértékben egy másik ember szükségleteihez, elvárásaihoz és érzelmeihez igazítja a saját életét.