Írország a szivárványok bölcsője

A zöld sziget, a koboldok földje, a négylevelű lóhere hazája. Egyszóval Írország. Ide fújt a szél önkéntes munkám során. Könnyed humor, sok sör, kelta fonások és riasztó árak fogadtak. Ehhez, miután nyugaton a forintot csak, mint Monopoly egységet tudják elképzelni, jó előre váltottam eurót. Jól jött. Az angolszász világ még nem dolgozta fel a globalizációt, így egy konnektor átalakítót is vételeztem. Emellett pintben (majd fél liter), és inchben kezdtem gondolkodni. Persze az is vicces, hogy a baloldali közlekedés miatt még a buszállóban is másként kellett sorban állnom.

A helyiek sokat emlegetett mondása, mely szerint mindenkinek van egy ír rokona, megjegyzendő. Tekintve, hogy nyolcvanmillió ír származású él a négymilliós szigeten kívül. De sajnos ’dögunalmas’ családfám miatt, magamtól kellett meglelnem saját kelta világom. Az angoloktól sok hányadtatás után független ország nem árul zsákbamacskát. Mindenki büszke történelmükre és világhírű íróikra (Beckett, Joyce, Wilde). A középületen és a világ közepét jelentő kocsmákon az ír zászló tekint le ránk. Ehhez gyakran egy területi jelkép is párosul, nehogy lélekben eltévedjünk utunk során. Az életfelfogásukat remekül leképzik sportjaik is. Miután a rögbi őrületük nem ismer határokat, így régóta nemzeti üggyé tették az ír foci kérdését. Ez egy olyan foci-rögbi hibrid, amiben biztos megverhetik az angolokat. Már csak azért is, mert csak itt játsszák a világon.

A mai közállapotok más furcsaságokat is rejtenek. A hirtelen rájuk zuhant nagy jólétet az autók növekvő száma igen, de az útjaik színvonala már nem tudta követni. Miközben minden igazából a régi rend szerint zajlik. Konyhájuk hasonló a dél-alföldihez, mivel az ír sziget (is) mindig csóró, mezőgazdasági terület volt. Tehát kalóriadús sertésborzalmakon és masszív leveseken alapul a helyi update tréning. A nemzeti kaja, pedig a szendvics. Ja és minden máshoz vajas kenyér dukál. Röhej. Bár ha a kolibeli májkonzerv kúráim túléltem, akkor már mindent kibírok. Amúgy kint annyi magyar dolgozik a bevásárlóközpontokban, hogy könnyen boldogulhattunk. A helyiek általában is szeretik a kelet-európaiakat, már elfogadták a sok lengyel feliratot és, hogy a munkaerőhiány miatt mások is dolgoznak náluk.

Egyébként mindenhol rögtön feltűnő a hazai termékek iránti alázat. Az összes utcasarkot a helyi sörök dicshimnusza tölti meg. A Guinness őrület nem ismer határokat. Ott van a logója minden ajándéktárgyon. Bár belőle csak a csapolt az igazi, már aki bírja. Nekem csak whiskys karamell cukorkával volt az igazi. Azonban a barna söröket és az édes cider italokat boltbeli áruk is vonzóvá teszi. Közülük is az előbbiek a jobbak, mert csak hizlalnak, míg utóbbiak rendesen felnyomják a gyomorsav szintet. A pubokban már pintenként három és fél eurótól kezdhetjük a kulturálódást. Azért, ahol egy átlag doboz cigi tizenegy euró, ott résen kell lenni. Pláne, ha már az üzletekben is méregdrága a bor (min. 11 euró/üveg). Bár ez a helyi nyolceurós nettó órabér mellett nem gond. Arra viszont tényleg figyelni kell, hogy a bárok komolyan betartják a korhatári szabályokat és a nyitva tartást. Igaz a lakosság többségének 2-3 sör szükséges a mindennapi ügymenethez, így senki nem megy csődbe.

A helyi legendák kapacitását pedig csak megsejteni lehet. Ha ehhez hozzávesszük az állandóan magas nagyvárosi, értsd dublini, drogos létszámot, akkor kapizsgálhatjuk már a helyzetet. Azért ismerkedni ettől még szabad és nagyon megéri, mert mindenki alapból jó arc. Habár kezdetben vissza fogott ír akcentusú angoltudásom miatt nem akartam nőkre nézni, aztán rájöttem, hogy nem is igazán érdemes. Pedig nagy vörös haj rajongó lévén joggal reménykedtem egy permanens paradicsomi állapotban, de ez elmaradt. Szerencsére nincs olyan szükségállapot, mint Angliában, de a helyzet kritikus. Azért pár csinos példányt csak találtam. Ám miután lengyelül nem tudok, a magyarok meg mindig párban jártak, így nem igazán voltam sikeres. Sajnos a szociális hálószövésemnek és a nagy utazásoknak az időjárás sem kedvezett.

Ezzel rá is térnék a helyi élet alapját képező eső mennyiségére. Rettenetes. Persze jó nézni a különböző felhők suhanását az égen, de a napi háromszori égi manna komolyan kikezdte a humorérzékem. A helyi sör wellness központok és pubok élő népzenéje persze segített a túlélésben. Nyugalom, nem ítélkezem. Egyáltalán nem igaz, hogy Írországban egysíkú az időjárás, hiszen vagy esik, vagy esni fog. Fel nem fogható, hogy miért nem halakat ültetnek a földbe, az istenként tisztelt krumplijaik helyett. Ráadásul hiába a tenger, mivel a se nem túl hideg – se nem túl meleg idő miatt az ország nem igazán egy bikini eladási nagyhatalom. Arra fel kell készülni, hogyha huzamosabb idejű falusi turizmusra adjuk a fejünket, akkor egy laza alkoholizmus is borítékolható. Nyilván ezért is lakik a lakosság majd fele Dublinban, a legszárazabb városban.

A helyiek emellett még az állandó szeles időt sem érzik gondnak. A bulikba miniszoknyába betámolygó kiscsajok éppúgy megszokottak, mint a szandálban túrázó parti arcok. Azért nekünk figyelni kell még a szállásoknál is. Elvégre, amelyik házon itt rendes szigetelésű az biztos műemlék vagy bank. Az épületekben, pedig csak jelzésértékű falakat találunk, így minden belső zaj alapból térhatású és idegesítő. Ennek ellenére Írország hemzseg a turistáktól, hiszen sok természetbarát lel otthonra itt. A tengerpartok mellett elterülő szigetcsoportok látványa mindenütt elképesztő. Az ország igazi varázsa a népzenében, az ír öntudatban és páratlan természeti adottságaiban rejlik. Ennek kiemelt része a helyi népünnepélynek számító Halloween éjszakája, amikor az összes lökött alak az utcán farsangol.

Bizarr, de nagyon laza az egész, ahol szellemek, csontvázak és immár avatarok jelentik a normál humán tartományt. Emellett azért a Cork-i sétálóutcát, Galway szigeteit és persze egy dublini sörözést sem lehet kihagyni. Azonban utóbbit csak vigyázva, mert fővárosuk egyben Európa egyik legdrágább helye is. Viszont az megsüvegelendő, hogy itt (is) a legtöbb galéria ingyenes. Immáron az egykori gyári város felfejlődött, önmagán túlnőtt, nagyvárossá vált. Ideális célállomás bármely multikulti életérzésre vágyó ösztöndíjasnak. Maga az ország, pedig az erős katolikus vallásosság közepette is igazi smaragdzöld kis gyöngyszem. Nagyon él, nagyon büszke és nagyon ír. Tegyünk egy próbát vele. Megéri.

/ Szerző és fotók: Vass Attila /