Izland a melankólia szigete is
- Dátum: 2025.10.26., 12:10
- Vass Attila
- dráma, emberi, falu, halál, Izland, komédia, kritika, melankólia
A kis közösségek mindig is remek táptalajai az emberközeli drámáknak. Hiteles mindennapokban fejlenek fel az emberi lét igazi nagy eseményei. Izlandon ezt nagyon is tudják, hiszen a mesebeli, roppant letisztult táj és csendbe burkolt életérzés egybefonódik ezzel. A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson helyi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, ami pár napja már látható a honi művészmozikban. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére sem komédia, csak egy lassú dráma.

Adott egy kis nyugat-izlandi falucska, ahol megannyi feldolgozatlan történet vár ránk. A narráció nem kegyelmez, ha menni akarunk a filmmel, el kell tennünk a mobiltelefonunkat, és le kell lassulnunk. Együtt kell lélegeznünk a mozival, ahol tulajdonképpen egy szkeccsszerű történetegyveleget látunk, ami szép lassan a táj részévé, az itt és most csendes forgatagává válik. Megcsalások, halál és dráma, de valahogy közel érezhetjük ezt magunkhoz, hiszen mindenkihez szólhatnak az egyszerű, abszurdnak ható életmesék egy faluról, „ahol nincs templom és nincs temető”. Egy valami azonban vitán felül uralja a látottakat, még pedig az izlandi táj, amely beszippantja az arra fogékony nézőt.
A szereplők nem a mobiljuk függői, az internet se kap szerepet, ugyanakkor nincsenek kirekesztve a világból, egyszerűen csak egy egész részeiként nem tudják vagy inkább nem akarják magukat értelmezni. Aki meg igen, annak ez az agyára megy, és mindenét elveszti. De ez nem egy megváltás történet, nem ítélkezés a cél, csak egy együtt lélegzés olyan karakterekkel, akik esendőek, és mégis érdekesek.

A színészek remekül helytállnak, a feliratos jellege a filmnek csak autentikusabbá teszi a látottakat. A Transformers és a Marvel fanjai kerüljék el, de akik nem robbantásos világmegmentésekért szoktak moziba menni, és régen meditáltak egyet egyszerű, emberi történeteket átgondolva, azok bátran tegyenek vele egy próbát.
Imposztorra várva
Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.
Piramisjátékra épült a magyar álom
Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.
Lázadni kell, ennyi az egész?
Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.
Daryl Dixon Spanyolországban
A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.
Halálos séta
A hosszú menetelés nem a klasszikus King-horrorok közé tartozik, hanem egy feszült és lélekpróbáló thriller, amelyben ötven fiú indul el egy halálmenetre, ahol a szabály egyszerű: aki megáll, meghal. A film naturalista ábrázolása, erős dialógusai és színészi alakításai – különösen Cooper Hoffman, David Jonasson és Mark Hamill játékával – folyamatos feszültséget teremtenek. Bár pszichésen megterhelő és helyenként brutális, mély társadalomkritikája és valóságshow-szerű bemutatása miatt elgondolkodtató élményt kínál.