Izland a melankólia szigete is
- Dátum: 2025.10.26., 12:10
- Vass Attila
- dráma, emberi, falu, halál, Izland, komédia, kritika, melankólia
A kis közösségek mindig is remek táptalajai az emberközeli drámáknak. Hiteles mindennapokban fejlenek fel az emberi lét igazi nagy eseményei. Izlandon ezt nagyon is tudják, hiszen a mesebeli, roppant letisztult táj és csendbe burkolt életérzés egybefonódik ezzel. A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson helyi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, ami pár napja már látható a honi művészmozikban. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére sem komédia, csak egy lassú dráma.
Adott egy kis nyugat-izlandi falucska, ahol megannyi feldolgozatlan történet vár ránk. A narráció nem kegyelmez, ha menni akarunk a filmmel, el kell tennünk a mobiltelefonunkat, és le kell lassulnunk. Együtt kell lélegeznünk a mozival, ahol tulajdonképpen egy szkeccsszerű történetegyveleget látunk, ami szép lassan a táj részévé, az itt és most csendes forgatagává válik. Megcsalások, halál és dráma, de valahogy közel érezhetjük ezt magunkhoz, hiszen mindenkihez szólhatnak az egyszerű, abszurdnak ható életmesék egy faluról, „ahol nincs templom és nincs temető”. Egy valami azonban vitán felül uralja a látottakat, még pedig az izlandi táj, amely beszippantja az arra fogékony nézőt.
A szereplők nem a mobiljuk függői, az internet se kap szerepet, ugyanakkor nincsenek kirekesztve a világból, egyszerűen csak egy egész részeiként nem tudják vagy inkább nem akarják magukat értelmezni. Aki meg igen, annak ez az agyára megy, és mindenét elveszti. De ez nem egy megváltás történet, nem ítélkezés a cél, csak egy együtt lélegzés olyan karakterekkel, akik esendőek, és mégis érdekesek.
A színészek remekül helytállnak, a feliratos jellege a filmnek csak autentikusabbá teszi a látottakat. A Transformers és a Marvel fanjai kerüljék el, de akik nem robbantásos világmegmentésekért szoktak moziba menni, és régen meditáltak egyet egyszerű, emberi történeteket átgondolva, azok bátran tegyenek vele egy próbát.
Három generáció, egy közös újrakezdés
Három nő, egy család, három teljesen különböző világ. Mégis ugyanazzal a dilemmával néznek szembe: hogyan lehet tiszta lapot nyitni ott, ahol már minden fejezet lezártnak tűnik? A Szenvedélyes nők a közönség igényeire épít, miközben ügyesen érzékeli, hogy milyen konfliktusok és érzelmi helyzetek érdeklik a nézőket.
A Hét Királyság lovagja
Van az a pillanat, amikor egy filmes univerzum rájön, hogy nem kell mindig világégés ahhoz, hogy érdekes legyen. A Hét Királyság lovagja pontosan ezt csinálja – visszavesz a sárkányokból, a grandiózus hadjáratokból és inkább két vándor alakjára fókuszál. Kisebb lépték, alacsonyabb tét, de ettől még ugyanúgy Westeros.
A New York-i utca királya is képes felnőni!
Adott volt Martin Reisman, a New York-i utcák egykori feltörekvő, de fogadható utcasportjának, a pingpongnak koronázatlan királya, akinek 50-60-as évekbeli mozgalmas élete, és persze annak emlékirata ordított a megfilmesítésért. Ennek részben fikciós feldolgozása lett a Marty Supreme, ami berobbant a köztudatba. Remek kameramozgás, hihetetlenül hiteles díszletek, dübörgő 80-as évekbeli zene, a vásznon tomboló Timothée Chalamet (Dűne filmek, Wonka) jellemzi. Remek fekete komédia, vagy csak egy fanyar humorú, naturalista tesztoszteronbomba? Purgatóriumtörténet vagy az amerikai kapitalista álom asztalitenisz sportfilm fátyolban való metaforikus felnövés meséje? A trailer mindent is ígért.
Haverok,buli,like! De hogyan tovább?
Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?
Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet
A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.