A gall kakas nyomában 2. rész

Az első részben láthattuk az átlagos francia mentalitás, életfelfogást. Itt az ideje mélyebbre ásni. Górcső alá kerülnek az állami ellátások, szolgáltatások. Külön hangsúlyt helyezzek az iskolai rendszerükben tapasztalható szinte elképzelhetetlen állampolgár gyárra. Senki ne sértődjön meg, ahogy eddig is, most is csak a jó szándék vezérel. Nem megijedni. Csapjunk is bele.

Rá kell térnem az egészségügyre. Ami ugye egy szolgáltatás, ami pénzbe kerül. Természetesen kint minden orvos magánvállalkozó, minden vizitért fizetni kell, max a tb állja az összeg egy részét. Mellékesen minden orvos dúsgazdag. A tetejében mindenkinek magán biztosítása is van, amelyek versenyeznek a dolgozók kegyeiért. A legmeglepőbb azonban nem ez, hanem, hogy könnyebb egy fehér cápát háziasítani, mint elmagyarázni egy franciának a hálapénz intézményét. Odáig még érti, hogy fizetni kell a tb-n felül. Dehogy ezt többlet szolgáltatás igénybevétele nélkül, illegálisan kell megtenni bizonyos orvosoknál kötelezően, különben nem látnak el korrekten, az felfoghatatlan. Mondjuk egyetlen általam ismert nyugati országban sincs hálapénz. Talán nem a gall kakasbeli barátainkba van a hiba. Mondanom se kell, hogy aki úgy gondolja, hogy az állam, a gazdaság, a termelés szerves része (nincs alantas munka mondogatják) az nem tudja elképzelni, hogy ennek előnyeiből kimaradjon.

A félig vagy egyáltalán nem bejelentett piaci munkahelyek hazájából nézve igen szimpatikus, hogy mindenkinek rendes járadékfizető állása van. Olyannyira szent tehén a gazdaságon belül a nyugdíj, hogy ha valaki hozzá akarna nyúlni, megállna az élet és sztrájkba lépnének. Az éttermek tele vannak nyugdíjasokkal, az egyetemeken sokan iratkoznak be és hallgatnak érdekes tárgyakat. A munka után „kezdődik csak az élet” harsogják. A kormány ádáz küzdelmet folytat a megalázó, legalacsonyabb kb. 1000 eurós (320 ezer forintos) nyugdíjak ellen. Azt gondolom már az előzményekből kitaláltátok, hogy mivel a helyiek ha tehetik, csak hazai terméket vesznek illetve országon belül utaznak, így ez stabil gazdaságot eredményez.

Jöjjön hát a munkavilágának bemutatása frank honban. Először is a franciák nem értik a nyitott Európában rejlő lehetőséget. Ha nincs munkájuk, általában nem utaznak másik országba (kivéve pár nagyvárost, mint London, Cork vagy Luxembourg) inkább kérik a járadékot az állam bácsitól. Görcsösen otthon akarnak dolgozni. A minimálbér kb. 350 ezer hufnak megfelelő nettó euró, ami még Párizsban is elég az egzisztáláshoz. Az átlag kereset, kb. nettó 690 ezer huf. A minimális teljes munkahét a legkevesebb Európában,35 óra. Természetesen szinte az eltöltött plusz perc többsége (kivéve vendéglátás) ki van fizetve. A francia ego, mint már írtam bonapartizmusban szenved. A munkájukról meg vannak győződve, hogy a legjobb a világon.

Pont, mint a konyhájuk. Az átlag hamburgert, csokit és pizzát eszik, de szuper büszkék a gasztronómiájukra. Aminek az alapja a kiváló alapanyagok valamint a tökéletes, kreatív tálalás és nem maga a főzés. Konkrét cikkek jelennek meg nap, mint nap, hogy mennyire magas a helyi termelékenység, hatékonyság. Néha még a németnél is jobb. Ezeket a statisztikákat franciák csinálják franciáknak, hogy fenntartsák/tálalják a frank übermensch képet. Röhejes. Az átlag francia munkavállaló alapvetően családra, biztonságra vágyik és nem karrierre. Ha megvan a határozatlan idejű szerződése, akkor szinte nem is érdekli mit dolgozik. Csak legyen jó a csapat, a többi nem számít. A munka se. Ha egyáltalán méltóztat megmozdulni, akkor is lazán csinálja a minimumot. Azt viszont meglehetősen jól, meg kell hagyni. Közben, pedig egyfolytában beszél. Az egész ország egy élethosszig tartó pszichoterápia. Mindig van idő elmesélni egymásnak a gondunkat, bajunkat.

Mindenki ápolja a másik lelkét. Egymás gesztusaiból élnek. Minden munkahely egy nagy család, mely ápol és eltakar. Kedvesség és közvetlenség árad az egészből. A cél nemes azért építenek családot maguk köré, hogy a nagyobb családjukat szolgálják. A legkisebb munka is világsikerként van elkönyvelve. Elég vicces. Tudok olyanról, aki két ember helyett dolgozott, de nem hosszabbították meg a szerződését, mert nem kommunikált eleget ebédkor a többiekkel. A franciául beszélő család mindenek felett. Ami pozitív, hogy az egészség, az élet nagy érték arra fele. Egészen félelmetes, hogy ha esik a hó sok helyen nem mennek munkába, mert veszélyes. De sok buszsofőr is megtagadja a munkát, már egy komolyabb zápornál is. A munkaadók ezt mindenhol elfogadják.

Ha valaki komolyabb gyógykezelésre szorul, mindenki segíti, csak az orvosi igazolást kell bevinni, nincs semmi gond. Legyél jól, legyél boldog, legyél francia és gyere dolgozni amikor tudsz, üzeni a rendszer. A Magyarországon sok helyen tapasztalható félelem sincs meg a gyerekvállalástól. A munkahely megvár, igaz csak fél évig lehet otthon maradni a kicsivel. Vagyis a sok szabadságuk és a kevés munkaórájuk ellenére igenis rendesen dolgoznak. Már csak azért is, mert a szülők nem pelenkázzák olyan sokáig a gyereküket. Ha valaki 18 éves korábban még nem dolgozott, az nagyon cinkes. A lakhatásomhoz közeli könyvtárban ingyen tájékoztató hirdette a fiatal munkavállalás lehetőségeit, jogait, fizetési lehetőségeit, mindent. Ha gond van, megvan a megoldás: Az állam én vagyok és jöjjön a sztrájk.

Felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem kedvelik az emberek általában a franciákat. Hiszen a kevesebb, de minőségi munka jól hangzik. A minőségi ételek, szolgáltatások, és szex iránti igény pozitív. Miért vállalunk mégis nehezen munkát a hexagonban? A válasz roppant egyszerű. És nem, nem a nyelvi akadályok miatt. Az alapoktatási rendszerük egysíkú, ostoba és gőgös. Egy igazi agymosoda. A világ minden tájáról jönnek diákok és az üzenet egyértelmű. Egy ország, egy nyelv, egy kultúra: légy francia minden áron. Nem viccelek. Kijön egy francia az osztályából ahova szinte csak bevándorlók gyerekei járnak. Lát mindenféle bőrszint (sok az ázsiai is), felekezetet, hall minden létező akcentust és mikorra leérettségizik szinte már-már nem érti, hogy léteznek más országok is. Más nyelvcsaládokról nem is hallott, a kontinensének a határra (!) Németország. Aki furán beszél az biztos orosz vagy kínai.

Egyébként mindenki megvan győződve, hogy a németektől keletre oroszul beszélnek. Mindenki. Ja és hogy hideg van. Mivel egy az Úr, a francia állam pedig az egyetlen prófétája, így ezek a dogmák nem változnak. Mondhatsz bármit. Számtalanszor kértek fel orosz tolmácsolásra. A legrosszabb az volt, mikor meg akartak győzni, hogy nálunk hideg van. Mármint hogy én rosszul tudom, és a Dél-Alföldön nem lehet meleg, mert az már Szibéria. Felfoghatatlan mit csinálnak ezek földrajz órán. A rendszerszerű szemléletnek nyoma sincs. Éghajlati övekről nem is hallottak. Jaj. Az angoltudásuk pedig csapnivaló. Már csak ezért is lehettem recepciós Párizs mellett egy mezei, konyhai angollal. A vakok között félszemű a király. Ez azért is vicces, mert ugye az angol-francia szavak egy igen nagy része közös. Pozitív viszont, hogy eléggé elnézőek az olaszokkal és a spanyolokkal. Elvileg az olaszt kissé értik is. Az egyetlen náció, akit kedvelnek, a portugálok. Az akcentusuk számtalan vicc forrása, igazi örökzöld. Amúgy is virágzik a stand up műfaj. A filmjeikre tódul a nép a moziba.

A tanulság ebben a gyönyörű országban roppant egyszerű. Ha valaki nem tud alkalmazkodni és franciásan megtanulni élni, ne vágjon bele hosszútávon, mert fájni fog. De Párizs még mindig Európa egyik, hanem a legszebb városa, a déli calanquesok (mészkő sziklák) gyönyörűek, Bretagne-Normandia nagyon festői és a Loire menti kastélyok igen előkelőek. A sajtjaik remekek, akárcsak sok helyi étel nem beszélve a vörös bor kultúráról. Útra fel, de hosszú távú megoldásnak, csak saját felelősségre.

szerző és fotók: Vass Attila