Menü

Egészséges a versenyszellem?

Még ha nem is vesszük észre, életünk során sokkal több versenyhelyzetbe kerülünk, mint amennyit akkor vállalnánk, ha tudnánk, hogy mindez mivel jár. Szeretjük a minden napos kis „győzelmeinket”, amikor miénk lesz az utolsó rozsos zsemle a pékségben, vagy találunk ülőhelyet a buszon. De az is egy apró nyereség, ha megdicsérik az öltözetünket, vagy meghívnak egy kávéra. Ezekben a helyzetekben pedig jól érezzük magunkat. Mégis, ha megkérdezzük társainkat, szeretnek-e versenyezni, a legtöbben azt válaszolják, hogy nem. Az izgalom, a feszültség, a félelem, a bizonytalanság érzésével párosítják ezt a szót, amelyek rögtön ellenérzést váltanak ki az emberből. És, ha így kérdezik, már nem is olyan vonzó a győzelem sem.

Pedig a versenyszellem tartja az embereket versenyben. Elsőre kissé triviálisnak hangozhat ez a kijelentés, pedig több rejlik mögötte, mint egyszerű logika. Az, hogy kihívások vannak az életünkben, arra késztet minket, hogy gondolkodjunk, tegyünk valamit, cselekedjünk, és mindeközben önmagunkat fel is bátorítjuk. Minden versenyhelyzet a személyiségünkhöz tesz hozzá, motivációt ad, égve tartja azt a lángot, ami ösztönzőleg hat a belsőnkre. Ez pedig nem csupán mentálisan tesz egészségessé, hanem fizikálisan is. Minél több, embert próbáló helyzetbe kerülünk, annál könnyebben fogunk helyt állni a következőnél, sikeres végkimeneteltől függetlenül.

De nem szabad a versengést túlzásba vinni. Nem mindegy, hogy állandóan versenytársakat keresünk, vagy önmagunkat akarjuk újra és újra felülmúlni. A saját magunk ösztönzése és helyt állásra kényszerítése természetes, egészséges folyamat, mindaddig, amíg normál keretek közé szorítjuk, és nem csinálunk belőle önbecsülési problémát. Ha a versenyt az önigazolás, a mások feletti győzedelmeskedés görcsös vágya, vagy az önértékelési problémák irányítják, akkor az egészen biztosan nem tesz jót az egészségünknek. Úgyhogy kapjuk össze magunkat, vegyük fel a versenyt önmagunkkal, igyekezzünk maximumot kihozni magunkból, de lássuk be, ha valami sok, teljesíthetetlen, vagy egyszerűen csak nekünk nem megy. Ezzel tehetjük a legjobbat az egészségünknek.

Varga Ágnes Kata

„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?

Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.

Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás

Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?

Balaton-átúszás 2026: így készülj fel!

A nyár egyik legjobban várt szabadidős sporteseménye minden évben a Balaton-átúszás. Idén is sok ezren várják izgatottan, hogy végre nekivághassanak a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távnak.

Repülős nyaralás stressz nélkül

A repülővel történő utazás ma már sokak számára a nyári szabadság természetes része. Néhány óra alatt eljuthatunk a tengerpartra, egy európai nagyvárosba vagy akár egy egzotikus úti célra is. Bár a repülés gyors és kényelmes, egy sikeres utazás nem a felszállással kezdődik, hanem már hetekkel korábban, a gondos felkészüléssel.

Zsarnok szülők: amikor a szeretetet túlzott kontroll váltja fel

A szülők elsődleges feladata, hogy biztonságot, szeretetet és útmutatást nyújtsanak gyermekük számára. Előfordulhat azonban, hogy a nevelés során a szabályok és az irányítás túlzott mértéket öltenek. Ilyenkor beszélhetünk zsarnoki vagy túlkontrolláló szülői viselkedésről. Ez nem hivatalos pszichológiai diagnózis, hanem egy olyan nevelési stílus leírása, amelyben a szülő túlzott ellenőrzést gyakorol a gyermek felett, kevés teret hagyva az önállóságnak és a saját döntéseknek.