Menü

A komolyzene egészségre gyakorolt hatásai

A klasszikus zenehallgatás nyugtató módon hat a testre, segíti a pozitív gondolatok előretörését, és megkönnyíti az elalvást. Továbbá sokkal jobb eredményeket produkálnak azok a diákok, akik iskolai teszt közben alkalmazzák, hiszen inspiráló hatása is van. Lelki bajt is képes orvosolni, kedvtelenség, depresszió ellen is kiváló, segít a relaxációban, elmélyülésben melynek során közelebb kerülhetünk valódi belső világunkhoz. Azok az emberek, akik rendszeresen hallgatnak klasszikus zenét, sokkal kiegyensúlyozottabbak, és nyugodtabban állnak az előttük álló kihívásokhoz is. Nem félnek szembenézni a problémáikkal és orvosolni azokat.

Kimutatták azt is, hogy azoknak az embereknek, akik rendszeresen hallgatnak komoly zenét, alacsonyabbak a vérnyomásértékei, mint azoknak, akik nem teszik ugyanezt. A zene ugyani gyógyító hatású az érrendszeri gondokkal, szívproblémákkal, kimerültséggel küzdő betegek részére. Köztudott, hogy Mozart zenéje a várandós anyukáknak előnyös, ha nyugodt babát szeretnének, Bach muzsikája pedig a szívproblémákra, vérnyomás csökkentésére hat pozitívan. Egy hazai kutató állítása szerint nyugodtabban alhatunk éjszaka, ha lefekvés előtt 45 percig klasszikus zenét hallgatunk.

Bűnmegelőzésben

2003-ban London számos metrómegállójában elkezdtek klasszikus zenét játszani. Másfél évre rá itt megritkultak a lopások és támadások száma.. Az oregoni Portland közlekedési hatósága hasonló eredményeket kapott: miután klasszikus zenét játszottak be a vasútállomásokon, körülbelül 40 százalékkal csökkent a rendőrségi hívások száma.

Pedagógiában

Zeneterápiás foglalkozások az örömteli mozgás- és zenei élményeken keresztül segítik a gyermekek fejlődését, színesedő kommunikációját és egyéniségük kibontakozását. Ajánlott elkezdeni már kiskorban, amikor még beszéd nem alakult ki, illetve a mozgás- vagy beszédfejlődésben elakadt gyermekeknél, de a szorongásos zavaroknál, alvásproblémáknál, valamint a feszültség oldásában is eredményes hatással bír. A zenélés és a szavak nélküli kommunikáció elősegíti a kapcsolatteremtést, kezdeményezésre és spontán önkifejezésre bátorítja a gyermekeket, motiválja és segíti őket a koncentrációban.

Az értékes és változatos komolyzenei vagy egyes népi kultúrákból vett zenei részletek többszöri meghallgatása lehetőséget nyújt az egyre ismerősebben csengő hangok alatt a teljes átváltozásra. A zene egyes rezdüléseinek belső átélése segít a gyerekeket képzeletük világába repíteni, ahol a felgyülemlett feszültség oldódik. Ha éneklünk, akkor elmélyedünk magunkban, senki sem tud énekelni és mellette gondolkodni. Amikor éneklünk, elhallgatnak a belső dialógusaink, félelmeink és nem teljesült vágyaink.

Platónban így fogalmazódott meg a zene személyiségfejlesztő hatása:“A zene erkölcsi törvény. Lelket kölcsönöz a mindenségnek, szárnyat az élménynek, szállni tanítja a képzeletet, bájt ad a szomorúnak, derűt és életet mindennek. Lényege a rendnek, és útja minden jóhoz, igazságoshoz és széphez vezet, amelynek csak láthatatlan, de kápráztató, szenvedélyes és örökkévaló alakja.”

Szerző: Udvari Fanni

Watson-coaching

A coach szó a mai világban már teljesen mindennapos, de nem mindegy, hogy melyik fajtájáról beszélünk.

Amikor nincs kinek elmondani – a magyarok kétharmada egyedül küzd a lelki nehézségekkel

Van, amikor nem történik semmi különös, mégis azt érezzük, hogy elfáradtunk. Túl sok a feladat, kevés az idő, állandóan ott motoszkál bennünk a pénzügyi bizonytalanság, a munkahelyi elvárás vagy éppen a családért érzett felelősség. Beszélnénk róla, de sokszor nincs kinek. Egy friss felmérés szerint a magyarok jelentős része éppen így éli meg a lelki nehézségeit.

Művészetterápia, a felszabadító alkotás

Egyes tevékenységek kikapcsolnak a mindennapos mókuskerékből, vagy előhozzák a belső énünket, ilyen a művészetterápia is.

Nem csak a problémás kutyáknak való: ezért hasznos a kutyaiskola

Sokan még mindig úgy gondolnak a kutyaiskolára, mint egyfajta „javítóintézetre”: ha a kutya húzza a pórázt, nem hallgat a gazdájára, ugrál a vendégekre, elszökik, vagy éppen fél más állatoktól, akkor ideje szakember segítségét kérni. Pedig a kutyaiskola ennél jóval többről szól. A tanulás nem feltétlenül azért fontos, mert valamilyen problémát kell megszüntetni, hanem azért is, hogy a kutya és gazdája könnyebben megértsék egymást.

Nem csak salátára jó – ennyi mindenre használhatjuk az ecetet a háztartásban

Az ecet szinte minden konyhában megtalálható, mégis sokan leginkább csak savanyúságokhoz vagy salátákhoz használják. Pedig ez az egyszerű, olcsó alapanyag a háztartás több területén is hasznos lehet. Takarításnál, vízkőoldásnál, szagtalanításnál és akár a mosás során is bevethetjük. Nem kell hozzá különleges recept vagy drága tisztítószer – sok esetben elég egy üveg ecet és egy kis türelem.