Menü

Miért ítélünk a külső alapján?

Számos szólás tartalmazza azt a nagy igazságot, hogy akármilyen emberek is vagyunk, mindig a lehető legegyszerűbb az lesz, ha valakiről a külseje miatt állítunk valamit. Néha ez az egész nem is tudatos, csupán annak az eredménye, hogy az érzékszerveink sokkal előbb hajlamosak egy ítéletet létrehozni a fejünkben, mint a racionálisabb, árnyaltabb gondolataink. És ez a külső alapján kialakult kép nem olyan könnyen kitörölhető vagy figyelmen kívül hagyható, mint azt gondolnánk. Hiszen a benyomást, ami mindig is ott lesz valamilyen szinten, ez alapján a kép alapján alkotja meg az agyunk.

De miért is? Az ember szeme alapvetően a szépet, a harmonikusat, az esztétikusat fogadja be legkönnyebben, magyarul az kelt benne jó érzést, ami ezeknek a kritériumoknak megfelel. Szeretjük a szimmetrikus, de különleges arcokat, a szép és finom vonalakat és vonásokat, és az ízlésességet. A külső alapján belső tulajdonságokra asszociálunk, teljesen tudatunkon kívül. Ha pedig valakinek a külseje pozitív érzelmeket vált ki belőlünk, szinte rögtön megszavazzuk neki a bizalmat, és olyan tulajdonságokat társítunk hozzá ismeretlenül, amelyek vonzóak a számunkra. Ha nagyon mély benyomást tesz ránk valakinek a külseje, akkor később nem a tettei alapján fogjuk felülírni a véleményünket róla, hanem a véleményünk alapján értékeljük és ítéljük meg a cselekedeteit. Ez általában pozitív irányba billenti a mérleget olyankor, amikor valaki nagyon tetszik nekünk, és negatív irányba olyankor, ha ez a külseje iránt érzett szimpátia nincs meg bennünk. Ez nem probléma önmagában, de azért érdemes óvatosnak lenni, hiszen az ítélőképességünket igencsak próbára teszi.

Nemcsak első látásra vagyunk hajlamosak a külsőségek alapján ítélni, hanem tartós véleményt is formálunk folyamatos, csupán vizuális benyomások alapján. Erre egy nagyon jó példa lehet egy többször megismétlődő eladó-vásárló viszony. Ugyanis ebben az esetben előfordulhat, hogy a két fél semmilyen tulajdonságára nem derül fény, viszont a többszöri találkozás többszöri külső benyomást jelent. Ez alapján pedig az emberek nagy része úgy gondolkodik, hogy jobban szereti azt az eladót/pultost/pincért, aki számára szebbnek tűnik. És ez fordítva is így van, a kellemes vizuális élményt nyújtó vevő szimpatikusabb lesz az őt kiszolgáló személynek. De ez a legtöbb állásinterjún, felvételin is így van: a szimpátiát a külső alapján meghozott ítéletek alakítják ki, a szimpátia pedig igen jelentős az ilyen esetekben. Tehát, bárkire is szeretnénk jó benyomást tenni, nem elég csak az intellektualistásunkkal, tudásunkkal, műveltségünkkel és kedvességünkkel lenyűgözni, hiszen mindezek csak később derülnek ki számára. A külsőnknek is sugároznia kell valamit. Ez a valami pedig leginkább az igényesség, hiszen ez az, amiért tehetünk. Persze ettől még nem biztos, hogy a másik szépnek és szimpatikusnak fog találni minket, de még mindig jobb ezért is a lehető legtöbbet megtenni, mint várni és végül csalódni.

Hol kezdődik a munkamánia? – Amikor a munka átveszi az irányítást

A munka a legtöbb ember életében fontos szerepet tölt be: biztonságot ad, önmegvalósítást nyújt, keretet ad a mindennapoknak. Problémáról azonban akkor beszélünk, amikor a munka nem egy életterület a sok közül, hanem kizárólagos értékmérővé válik.

Elmagányosodás – a csendes járvány, ami tömegeket érint

Nem köhögünk tőle, nincs lázunk, mégis milliókat dönt le nap mint nap. A tartós egyedüllét nem betegségként van nyilvántartva, mégis pontosan úgy terjed, mint egy modern kori járvány – észrevétlenül, globálisan és generációkon átívelve. A probléma a hideg hónapokban még inkább felerősödik, hiszen a bezártság és a lakásokba való visszahúzódás természetesebb.

Amikor a test állandó készenlétben van

Az állandó feszültség, a készenléti állapot szép lassan felőröli a testet és ennek komoly következményei is lehetnek. Nézzük, miről is van szó.

Imposztor-szindróma, hallottál már róla?

Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.